Rongálás és birtokháborítás miatt letartóztatási parancsot adott ki tegnap az amerikai Zöld Párt elnökjelöltje és alelnökjelöltje ellen egy bíróság Észak-Dakotában. A politikusok egy indián rezervátum alatt húzódó olajvezeték építési területén graffitiztek egy tiltakozó megmozduláson.
Jill Stein elnökjelölt vétsége az, hogy egy buldózer tolólapjára piros szórófestékkel azt írta: "helyeslem ezt az üzenetet". Bírósági dokumentumok szerint Ajamu Baraka, a zöldek alelnökjelöltje pedig a "dekolonizáció" szót fújta egy építőipari eszközre. A rongálásról felvétel is készült, amelyet maga az elnökjelölt is megosztott a Twitteren.
Az olajvezetéket egy dallasi cég építi, és a tervek szerint négy amerikai szövetségi államon keresztül kígyózik majd. A vezeték egy szakasza azonban indián területeken haladna keresztül, és az amerikai őslakosok szerint az olajvezeték szent helyeiket megsérti, és ivóvízforrásaikat is beszennyezheti.
![](https://pbs.twimg.com/media/CruPJkIWAAAapxF.jpg:large)
Jill Stein szóvivője azt nyilatkozta, hogy egy nappal korábban ugyanilyen színes festékkel rondították el a sziú indiánok egyik ősi temetkezési helyét, amely az épülő olajvezeték nyomvonalán fekszik. A szóvivő emlékeztetett arra is, hogy az építkezésen dolgozók kutyákat uszítottak a tüntető indiánokra.
Jill Stein közleményében leszögezte: "remélem, hogy Észak-Dakota hatóságai az igazi vandálok perbefogását is sürgetik, azokét, akik az Álló Szikla indián rezervátum ellen követtek el vandalizmust: lebuldózerezték szent temetkezési helyeiket és kutyákat uszítottak rájuk".
A 3,8 milliárd dolláros költségvetéssel épülő olajvezeték Észak-Dakotából Dél-Dakotán és Iowán keresztül Illinois államba szállítaná a nyersolajat. Egy szövetségi bíró várhatóan a héten hoz döntést arról, hogy legalább átmenetileg felfüggesztik-e a nagy felháborodást kiváltó építkezést.- írta az MTI.
Az USA zöld elnökjelöltje lehet a mérleg nyelve?
![Az USA zöld elnökjelöltje lehet a mérleg nyelve?](http://greenfo.hu/uploads/hirek/374/37454/cikk.jpg)
Jill Steint választották az amerikai Zöld Párt elnökjelöltjévé a párt houstoni konvencióján. Utoljára 16 éve figyeltek az amerikaiak a Zöld Pártra, akkori jelöltjüknek az Al Gore-tól elvett szavazatai tették lehetővé George W. Bush győzelmét.
A 66 éves orvosnő, megköszönve a jelöltséget, leszögezte: a Zöld Párt az egyetlen párt az Egyesült Államokban, amely "a népből, a nép által és a népért" van. Ezzel a megfogalmazással Stein Abraham Lincoln híres gettysburgi beszédére célzott, amelyben Lincoln olyan kormányról beszélt, amely "a népből van, a nép választja és a népért dolgozik.