Hirdetés

A kormány úgy látja, a szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben – nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Népszabadságnak. Csepreghy Nándor szerint az Országgyűlés által holnapután, hétfőn tárgyalandó törvénymódosítás mögött átgondolt kormányzati stratégia áll, szemlézte a mai lapot az MTI. Ma felfüggesztették a Népszabadság nyomtatott és webws kiadását.

A lap mai számában megjelent interjúban Csepreghy Nándor azt mondta, a kormány az energiaellátás megtervezésekor számít a megújuló energiaforrásokra, növelné is a részesedésüket, tehát nem bojkottról van szó. Mint mondta, szélerőműveket ott érdemes építeni, ahol a szélviszonyok lehetővé teszik sok szélkerék egy tömbben való telepítését, Magyarországon ilyen hely alig akad. Az ország területének hét százalékán van elegendő szélenergia-potenciál, egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye.

Jelezte, a szélre jellemzően délután és este lehet számítani, olyankor, amikor az áramigény eleve alacsony, vagyis a napenergia és a geotermia sokkal előnyösebb. Itt azért érdemes lehet kikérni L. Simon László véleményét is, aki nem is olyan régen arról beszélt, hogy azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, amikor nem süt a nap, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél.

Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik legalább a magánbefektetőknek a telepítést, Csepreghy Nándor azt válaszolta, a szélerőműpark fejlesztése olyan járulékos beruházásokat tenne szükségessé, amelyek mindent összevéve már nem tennék kifizetődővé a bővítést. Hangsúlyozta, "világos energiastratégiánk van, amelynek szempontrendszere szerint a szél nem optimális, a napenergia sokkal előnyösebb".
Csepreghy Nándor kitért arra, az atomenergia kérdésköre hitvita. A kormánynak elsősorban az ellátásbiztonságot kell szem előtt tartania, és az energiafüggőséget csökkenteni kell. (MTI/INDEX)

Felfüggesztették a Népszabadság kiadását

A magyar lappiacon ilyen még nem történt: a Népszabadság kiadását mától felfüggeszette a Mediaworks a készülő "koncepcióváltás" miatt. A munkatársak mit sem tudtak erről, ma reggel már az emailfiókjukhoz sem fértek hozzá. A Nol.hu nem működik, Murányi András Népszabadság-főszerkesztő elérhetetlen.   A HVG:HU cikke  folyamatosan itt bővítik >>>

Az INDEX szeptemeber közepén megjelent cikkében azt írta, hogy kormányhoz közel álló tulajdonosa lehet a Népszabadság kiadójának, a Mediaworksnek, fideszes forrásaik szerint a tranzakció célja nem elsősorban a csökkenő példányszámú baloldali napilap birtoklása, hanem hogy átvegyék az irányítást a 13 megyei lap fölött, ami szintén a Mediaworks tulajdonában van.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás