Tegnap zárult a Budapesti Víz Világtalálkozó. Miközben a globális előrejelzések szerint 15 éven belül 40%-os vízhiánnyal kell szembenéznünk, itthon a vízgazdálkodási rendszer alapvető iránya még mindig a folyóinkon érkező víz minél gyorsabb levezetése és a vízhiányos területeken az öntözésen alapuló gazdálkodás fejlesztése.
A záródokumentum elfogadásával tegnap este lezárult a háromnapos Budapesti Víz Világtalálkozó, amelyen 117 országból 2200 küldött, állam- és kormányfők, miniszterek, a tudományos, az üzleti és a pénzügyi világ meghatározó szereplői vitatták meg a 21. század vízügyi kihívásaira adható megoldásokat.
Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Nemzetközi Hidrológiai Programjának elnöke, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 Nemzetközi Programbizottság társelnöke a záró dokumentumot bemutatva annak fő üzeneteként fogalmazta meg, hogy a víz a legkritikusabb természetes erőforrás, a víz összeköti a nemzeteket, a földrészeket és a térségeket. Ameenah Gurib-Fakim, a Vízügyi Elnöki Testület társelnöke, a Mauritiusi Köztársaság elnöke hangsúlyozta: a víz nemcsak életfontosságú erőforrás, hanem összekötő kapocs, amely az emberek égető problémáira is választ adhat a világ számos pontján. A háromnapos intenzív munkával sok vízügyi kérdést vitattak meg, és olyan fontos iránymutatásokat hoztak, amelyek elengedhetetlenek a fenntartható fejlődés megvalósításához. Az ajánlások valóban komoly segítséget jelentenek a világ vezetőinek – vélekedett.
A mauritiusi elnök beszédében köszönetet mondott Áder János köztársasági elnöknek a találkozó megrendezéséért, hiszen – mint mondta – a tanácskozás valóban nagy előrelépést jelent. Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára kiemelte: a víz hatékony felhasználása alapvető fontosságú a fenntartható fejlődés megvalósítása és a jövő generációk szempontjából. Még mindig sok munka áll előttünk, mindenkinek biztosítani kell a tiszta, megfizethető vizet és a szanitációt, a víz minőségét javítani kell és meg kell védeni a vízzel kapcsolatos ökoszisztémát – magyarázta.
Az államtitkár szerint a találkozó minden érintettet összehozott, akik a következő években a vízgazdálkodással foglalkoznak, így fontos mérföldkövet jelentett. A tanácskozás megmutatta, hogy a víz összeköt, és kötelességünk az országok közötti együttműködés megvalósítása a vízügyekben – mondta.
A szervezők tájékoztatása szerint a diplomáciai, tudományos és gazdasági jelentőséggel bíró világtalálkozó résztvevőinek elsődleges célja az volt, hogy megoldási javaslatokat dolgozzanak ki a három évvel ezelőtti budapesti találkozón meghatározott vízügyi jövőkép érdekében, illetve az ENSZ fejlődési programjába beépített – célok eléréséhez. A találkozón 52 panelbeszélgetés, 16 kísérő program, 8 civil-, 7 tudástechnológiai- 5 női- és 8 ifjúsági fórum keretében vitatták meg a kihívásokra adható válaszokat. Elkészült a záródokumentum is, ebben olyan cselekvési tervet fogalmaztak meg, amelynek megvalósítása összhangban van az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival és szorgalmazza a különböző szektorok összefogását. A világtalálkozó keretében ülésezett az ENSZ főtitkára és a Világbank elnöke által létrehozott Vízügyi Elnöki Testület is, amely tizenkét állam- és kormányfőből áll, és amelyben Magyarországot Áder János képviseli.
Áder János köztársasági elnök és Szöllősi-Nagy András hidrológus, a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) professzora résztvevőkkel beszélget a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 ifjúsági fórumán 2016. november 30-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Víz-világtalálkozó – Áder János vízügyi elismeréseket adott át a világtalálkozó ifjúsági fórumán
Áder János köztársasági elnök a Budapesti Víz-világtalálkozó 2016 ifjúsági fórumán átadta az egyik legismertebb nemzetközi vízügyi elismerést, az évente kiosztott Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) az azonos elnevezésű vetélkedő döntőseinek, közöttük két magyar csapatnak tegnap Budapesten.
Áder János köszöntőjében kiemelte: a fiatalok olyan kérdésekkel foglalkoztak, amelyek közül néhányra kidolgozott megoldási javaslatok láthatók a világtalálkozó vízügyi szakkiállításán. A legsúlyosabb kérdések között említette a nehézfémek kiszűrését vagy a PET-palackok újrahasznosítását. Áder János felidézte, hogy minden évben PET-palackok árasztják el a Tiszát, amelyek összegyűjtésére és hasznosítására megrendezik a PET-kupát. A probléma súlyát szavai szerint jól mutatja, hogy a folyók a műanyag hulladékot a tengerekbe és óceánokba sodorják. A óceánokon úszó, műholdfelvételeken jól látható, hatalmas hulladékszigetek területe ma már csaknem akkora, mint az észak-amerikai kontinens. Szakértők szerint ha a szennyezés így folytatódik, akkor 2050-re több műanyag szemét lesz a tengerekben, mint hal – mondta. Áder János tegnap fogadta a víz-világtalálkozón részt vevő Csen Lej kínai vízügyi minisztert, akivel vízügyi kérdésekről tárgyaltak. Kína legnagyobb problémája a vizekben felhalmozódó nagy mennyiségű nehézfémek kezelése. A köztársasági elnök ezért a miniszter figyelmébe ajánlotta az amerikai díjazott munkáját, amely a nehézfémek kiszűrésével foglalkozik.
Az ifjúsági fórumon hat, a SJWP döntőjébe jutott csapatot díjaztak, közöttük két magyart. A díjazottak között van az egyik magyar csapatból Kovács Dávid és Szűcs István Ákos, a másikból pedig Czikkely Márton, Gergely Tamás és Márkus Tamás. A díjat a spanyol Pep Pou Coll, a szingapúri Orion Lee Young, valamint Rasheed Muhammad és Muhammad Raimi Rosian, a dél-afrikai Deriaan Lou Kemp és a 2015-ös SJWP-díj nyertese, Perry Alagappan is megkapták.
Áder János arra kérte a díjazottakat, hogy mindenképpen őrizzék meg kíváncsiságukat, innovációs készségüket, amivel a különböző tudományterületek eredményeit összekapcsolják.
A köztársasági elnök a díjátadót követően megtekintette a Budapesti Víz-világtalálkozó 2016-on megrendezett Fenntartható Vízipari Megoldások című szakkiállítást, ahol több mint félszáz cég, kutatóintézet, egyetem, és vízügyi szervezet mutatkozott be. A szakkiállítás a legjelentősebb vízipari újításokba adott betekintést – számolt be az eseményről az MTI.
A természet és az emberiség érdeke azonos.
A WWF Magyarország a hazai vízgazdálkodás környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is fenntartható pályára állítását szorgalmazza. „A második Víz Világtalálkozó megrendezésével Magyarország nemzetközi színtéren erős pozíciót szerzett, éppen ezért ideje, hogy hazai vízfolyásaink és ártereink kezelésében is jó példákat teremtsünk” – fogalmazta meg Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője.
Az ENSZ „Tiszta víz és alapvető köztisztaság” fenntartható fejlődési céljának megvalósításában nemzetközi egyetértés van abban, hogy a társadalmi és gazdasági fenntarthatóság mellett a környezeti fenntarthatóságot is el kell érni, amihez a földi élővilág, a természet adottságok és korlátok figyelembe vétele kulcsfontosságú. A vízgazdálkodás fenntarthatóságának alapvető feltétele lenne, hogy vizeinket úgy használjuk, hogy a folyók, tavak, vizesélőhelyek élővilága ne károsodjon, és a felszín alatti vízkészletek ne merüljenek ki. Ennek ellenére Magyarország vizeinek túlnyomó többsége károsodott állapotban van és élővilága veszélybe került az elmúlt két évszázad emberi beavatkozásainak köszönhetően. Ezért a fenntartható vízgazdálkodás feladata nemcsak megőrizni, hanem javítani vizeink állapotát és helyreállítani az elpusztult vizesélőhelyeket.
A hazai vízgazdálkodásban a környezeti fenntarthatóság és az ökológia szempontjai ennek ellenére, még mindig alárendelt szerepet játszanak. Noha a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) több milliárd forint értékben megvalósuló vízügyi projekteknek egyelőre csupán az előzetes tervei ismertek, ezek nem mutatnak jelentős elmozdulást az elmúlt évtizedek vízgazdálkodási gyakorlatától. Joggal tarthatunk tehát attól, hogy a folyók ökológiai állapota és azok megőrzésének szempontjai ismét háttérbe szorulnak majd.
A természetromboló vízgazdálkodás, elsősorban az árvízi védekezés indokával tett munkálatok tovább rontják a folyók és az árterek természeti állapotát és kivezetik Magyarország területéről azt a vízkészletet, melyet a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására használhatnánk fel.
A KEHOP projektjei közt sok az olyan infrastrukturális beruházás, ami éles ellentmondásban van a Víz Világtalálkozó által szorgalmazott sokcélú vízgazdálkodási célokkal.
A hazai vízgazdálkodás egyelőre nem köti össze az árvízi védekezést a vízhiányos területek állapotjavításával, és nem használja ki a természetes vízvisszatartás lehetőségeit sem. Ez azért elvesztegetett előny, mert a természetes vízvisszatartás nemcsak az árvíz csökkentésében, hanem a vízminőség javításában, a mikroklíma stabilizálásában, a halállomány erősítésében is szerepet játszhatna. A természetes árterek növelése, az egykori mellékágak helyreállítása, a természetes mélyedések bekapcsolása a vízgazdálkodásba alacsony költségigényű, természetbarát fejlesztési irányt jelenthetne. A vízhiányos, de vízvisszatartásra alkalmas területek nagy része ma az árvízvédelmi töltéseken kívül lévő szántó, ahol az éghajlati szélsőségek folyamatos és egyre növekvő kockázatot jelentenek a termelőknek. Ezeken a helyeken a gabonatermesztés kizárólag területalapú támogatásoknak köszönhetően lehet valamelyest jövedelmező. Ez azt jelenti, hogy össztársadalmi szempontból ilyen területen gabonát termelni ráfizetéses és nem fenntartható. „Ha a víz felelős megőrzéséért a szántóművelésnél magasabb és versenyképességet biztosító kifizetés járna, akkor a gazdálkodó megélhetése nem kerülne veszélybe, ha a folyókon érkező árvíz egy része az ő földjére jutna. A vízmegőrzést ösztönző mezőgazdasági támogatások olyan tájhasználati módokat segítenének elő, amelyek társadalmi, gazdasági és természeti szempontból is előnyösek” – fogalmazott Gruber Tamás. A megoldás tehát nem a gátak közé szorított folyók egyre több emberi beavatkozással járó kezelésében rejlik, az árvízkor érkező víztöbblet kezeléséhez szükség van a folyók egykori árterére. Ezt a mezőgazdasági és a területfejlesztési szakpolitika fejlesztési irányainak kialakításakor figyelembe kell venni. A változtatás közös érdek.
Vízgazdálkodásunk jelenleg fenntarthatatlan
A vízgazdálkodás kihívásainak egyik legjobb példája az Alföldön tapasztalható problémahalmaz: a talajvízszint süllyed, a mezőgazdaságban gyakori az aszály, a természetes élőhelyek kiszáradnak. A vízkészletek csökkenésének éghajlati oka, hogy a napsütéses órák számából kiszámítható éves párolgás értéke jóval magasabb (7-800 mm-nyi víznek felel meg), mint az 500 mm körüli átlagos éves csapadékmennyiség. A hiányzó víz azonban szinte minden évben megjelenik az Alföldön, hiszen a hegyekben lehulló nagy mennyiségű csapadékot a folyók szállítják le a termékeny és napsütötte síkságra. Ez az, amire ma árvízként tekintünk. Az árvízkor érkező víz az aranytartalék a meleg nyári hónapokra. Ha tehát megtaláljuk azokat a helyeket a tájban, amelyek alkalmasak rá, hogy az érkező vizet befogadják, raktározzák, a talajba szivárogtassák, és ezáltal biztosítsák a nedvességet a mezőgazdaság és természet számára az év során, akkor egyszerre kezelhető az árvízveszély és az aszálykockázat. Ha megvizsgáljuk az Alföld domborzatát, szembe ötlenek azok a mélyebben fekvő területek, ahová árvízkor kivezethető lenne a víz egy jól megtervezett és szakemberek által irányított rendszerben. A víz megőrzéséhez tehát kiterjedt területekre van szükség az árvízvédelmi töltéseken kívül, amelyek állandóan vagy időszakosan vízborította nedves rétekké, vízkedvelő erdőkké, tavakká alakíthatóak át.
A vízgazdálkodás jelenlegi fenntarthatatlan gyakorlatának következményeit várhatóan súlyosbítani fogja az éghajlatváltozás. Az előrejelzések szerint a csapadék különösen nyáron kevesebb lesz és eloszlása szélsőségesebbé válik, a párolgás a magasabb átlaghőmérséklet miatt növekedni fog. Ez az éghajlatváltozás mértékétől függően a Duna hazai vízgyűjtőjén 10-50%, a Tisza vízgyűjtőjén pedig 20-70% is lehet. Mindez a folyók nyáron elérhető vízkészletét fogja csökkenteni, és még jobban felértékeli az árvízzel érkező víztartalékok megőrzésének jelentőségét- írta a WWF Magyarország közleményében.
Kapcsolódó anyagok:
15 millió font természetes árvízvédelemre
