Február másodika a Vizes élőhelyek Világnapja. A WWF adatai szerint az emberi tevékenység miatt Európában a vizes élőhelyek mintegy kétharmada már elpusztult, globálisan pedig 87%-uk eltűnt. Vizes élőhelyeink hiánya nagyban megnöveli a társadalom sérülékenységét a szélsőséges természeti hatásokkal szemben.
„A vizes élőhelyek természetes testőreink: elsimítják az árhullámokat, védve az embert a katasztrofális áradásoktól; magukba szívják és tárolják a tavasszal érkező vizeket, majd a nyári csapadékhiányos időszakban biztosítják a vizet a növényeknek,” – magyarázza Siposs Viktória, a WWF Magyarország Vizesélőhely-védelmi programjának szakértője. A talaj vízháztartását is javítják, így a környezetükben lévő élővilág és a mezőgazdasági növények jobb vízellátást kapnak azokhoz a területekhez képest, melyek nem vizes élőhelyek mellett terülnek el.
Magyarország elvesztette vizes élőhelyeinek döntő többségét, emiatt gyakran előfordul, hogy a tavaszi árvízveszély után hamar jelentkezik a nyári aszály. E kettős problémára megfelelő megoldást jelentene, ha a folyókat kísérő természetes mély fekvésű területeken megfelelő mérnöki módszerekkel kiengednénk az áradás vizét és elraktároznánk a nyári időszakra. Ezeken a területeken előtérbe kerülhetnének az egykor hagyományos, mára azonban eltűnő tájhasználati formák, mint például a legeltetés. Az így kialakított táj a klímaváltozás hatásaival szemben ellenállóbb, hiszen segít megőrizni a víztartalékokat és megelőzni a terület kiszáradását.
A vizes élőhelyek másik fontos szerepe a vízmegtartás mellett, hogy élőviláguk képes a folyók élővilágának a megújítására, visszapótlására egy esetleges szennyezés után. A 2000-ben bekövetkezett tiszai cianid-szennyezés idején, a folyót ért vegyi szennyezés nem jutott be a folyó menti holtágakba, tocsogókba, tavakba, mellékfolyókba. Az erősen mérgező vegyület a folyóban óriási pusztítást végzett, de a vízzel együtt elvonult. A Tisza megmaradt élővilágát később a mellékfolyók vizei teremtették újjá. A távolabbi területek vizes élőhelyeinek élővilága akkor kapcsolódott be a regenerálódás folyamatába, amikor a következő tiszai áradás közvetlen kapcsolatot teremtett a folyó és ártere között. „A vizes élőhelyek megőrzése olyan takarékossági beruházás, amelynek óriási megtérülési értéke lenne.
Az árvizek tárolása a táj adta természetes mélyületekben olcsóbb és méltán lehetne a folyómeder árvízvédelmi célú szabályozásának alternatívája. Az árvízi kockázatok elkerülése mellett a vizes élőhelyek halbölcsőként, illetve strandolási, sportolási lehetőségeket kínáló pihenőhelyként is értékesek” – tette hozzá Siposs Viktória.
Tudj meg többet arról, mit tesz a WWF Magyarország a hazai vizesélőhelyek védelméért.
Kiskunság vizes élőhely
Február 2-án ünnepeljük a Vizes élőhelyek Világnapját.
1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért. Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás. Magyarország 1979-ben csatlakozott az egyezményhez, jelenleg 29 hazai helyszín tagja a listának.
Néhány évszázaddal ezelőtt a folyók, árterek és egyéb vízjárta területek szerepe még nem volt ismert, ezért szabályozta az ember a folyókat, csapolta le a mocsarakat. Ám ma, amikor a környezeti erőforrások felélése ilyen gyors ütemben halad, kulcsfontosságú, hogy közelebbről is megismerjük a vizes élőhelyek szolgáltatásait, hogy önmagunkat is megvédhessük velük együtt. A leeső csapadék patakokon, folyókon keresztül tárja be az országot és jut el a tengerbe. A lehulló csapadék egy része vizes élőhelyekben tárolódik, ezzel csökkentve a folyók árhullámait. A vizes élőhelyek puszta létezésükkel megelőzik számos katasztrófahelyzet kialakulását, tompítják az időjárás viszontagságait, menedékként viselkedve pedig abban segítenek, hogy ha valami katasztrófa mégis megtörténik, a bennük elraktározott élővilág újra be tudja népesíteni a vizek világát.
Ha a vízgazdálkodásban jobban építenénk a vizes élőhelyek ingyenes szolgáltatásaira, az aszály és az árvíz elleni védekezésre költött milliárdok jó részét meg tudnánk takarítani. Ha az ország szántóterületének 1%-át tavasszal tudatosan átengednénk a belvíznek (egy átlagos évben körülbelül ennyi az elöntött terület), akkor ezzel nemcsak az ország területének mintegy 45%-át kitevő szántókon, hanem az ország teljes területén javíthatnánk a talaj vízellátását, és mérsékelhetnénk a nyári aszály kialakulásának veszélyét. Ha tágabb teret adnánk a folyóknak, ahová szétáradhat a tavaszi sok víz, akkor nem kellene költséges beruházásokkal rizikós árvízvédelmi építményeket létrehozni.
Ha megtartjuk a tavasszal érkező vizet, az a talajt átjárva nem csak vízzel, hanem tápanyaggal is ellátja. A tágabb térben pedig az ár visszahúzódása után tápanyagban és talajnedvességben gazdag területen lehet gazdálkodni. Ha a sokáig víz alatt maradó területeken vizes élőelyeket hozunk létre, ahol megtartjuk a tavaszi sok vizet, adunk neki elég időt arra, hogy átjárja a talajt. Ha engedjük a kis tavakat megmaradni, szélein az erdőt felnőni, a nyári túlszáradást lassító hatásaival (szélfogó, párásító, árnyékoló, mikroklíma kialakító) óriási szolgáltatást ad nekünk: több és jobb minőségű terményt, az öntözési költség megtakarítását.
Kapcsolódó anyagok:
