Ősszel a kertekben a lehullott levelek egy része füsté válik, majd jön a tél, ahol a hulladék egy részét (műanyag és papír) a kályhák emésztik fel. Eközben tüdőnk, vérünk majd szerveink megtelnek méreganyagokkal. Várjuk a tavaszt. A Nap egyre magasabb ívet rajzol az égre, madarak hangosan csiripelnek, keresik párjukat. Ekkor az addig téli bódulatból hirtelen felébredő emberek kiáramlanak kertjükbe, nyaralójukba. Ágak hullanak, gereblyék kaparnak még lehullott falevelet, majd újra füsttel telik meg levegő és tüdőjük (no, meg a szomszédoké). Megint a jóeleső érzés, elégedett győzelem a természet felett, rend lett, nem számít mi marad utánuk. Ha szólni mersz, még fel is háborodnak. – Mérgező? Ugyan már, ez a kicsi nem számít! – Valóban, de 1, azután +1 és még egyszer +1, és így tovább, egyszer csak sok lesz. Akkor már mindegy, hogy mi volt az első vagy utolsó.
Az őszi és tavaszi kertégetés (avar és gallyak égetése) népszokás. Rengeteg cikk, ismeretterjesztő anyag foglalkozik vele. Csak egy rövid foglalom össze. Keletkezik maró és mérgező hatású fenol, irritálja a szemet és a légzőszervet a füstben lévő sztirol, metil-etil-keton, etil-benzol, nitrogén-oxidok, rákkeltő a benz-a-pirén (igaz, szinte mindenütt jelen van), vagy a zsírban raktározódó dibenzofurán. A szén-monoxid szédülést és émelygést okoz, míg az apró részecskék (PM10) asztma, és légúti irritáció mellett akár kórokozókat is szállíthatnak a felületükön, akár a COVID-ot is.
A történethez még az is hozzá tartozik, hogy az őszi és tavaszi nyirkos, hűvös levegő még lent is tartja a talaj közelében a felszínen a füstöt. Érdekes, hogy amikor szalonnát szeretnénk sütni, vagy bográcsolni, esetleg tábortűz mellett nótázni és iszogatni, akkor mindenki azt az utasítást adja és kapja, hogy gyűjts, amennyire csak lehet száraz gallyakat, ágakat, induláshoz megszáradt levelet, növényeket. Hihetetlen, de ez is génjeinkben, vagy inkább közösségi tudásunkban van. Mégis a kertégetésnél, az avarnál, a gallyaknál, azok keverékénél már nem szempont a száraz éghető anyag. Ott a benzin és egy száll gyufa, s már fel is lobbantja a lángot. A benzin elégésével pedig lassan izzásba megy át a kupac, miközben füstgenerátornál is hatékonyabbá válva beteríti az egész környéket. Nem baj! Ezen felbuzdulva holnap a szomszéd folytatja. Így végig fut a „láng” a portákon. Miért is?
Gazdálkodjunk okosan! Tekintsünk az avarra, a levágott gallyakra, az úgynevezett kerti hulladékokra, mint erőforrás. A gallyak leaprítva kiváló mulcs alapanyag , a vastagabb ágak tábortűzhöz, vagy a következő télre tüzelőnek használjuk. A levelekkel takarhatunk, vagy komposztálhatjuk és tápanyag lehet a kertünkben. Jót teszünk kertünk élővilágának, a környezetnek és magunknak is. Bár ez több mozgással jár, de egyben tisztább levegővel is. Így mindenki jól jár. Még a pénztárcák is.
Még egy gondolat. A nyaralóm településének polgármestere néhány éve fórumra hívta az érintetteket. Itt többen kérték, hogy legyen leszabályozva a kerti égetés, leginkább betiltva. A válasz elutasító volt arra hivatkozva, hogy itt ez szokás, az emberek ezt látták felmenőiktől is. Égetni kell a kertekben, ez itt az élet része. Visszaemlékezve gyerekkoromra, nem ezt láttam. Még a szőlővenyige is össze lett darabolva kályhaméretűre és a sparheltben a konyhában tüzelték megszáradva télen. Nem mehetett veszendőbe gally, venyige vagy kukoricacsutka. Biztos, hogy jól emlékszik a kollektív memória? Vagy ez az egyszerűbb … Mindenki gondolja ide a válaszokat.
A népszokások is idővel változhatnak, ahogyan mi is.
