Lassan megérkeznek az utolsó gólyák is

2017. április 4.

Hírek

Naponta átlagosan 2-300, összesen pedig akár 20.000 kilométert is megtehet a fehér gólya (Ciconia ciconia) a telelő- és költőhelye között. A hímek lassan megérkeznek, így érdemes figyelmünket a gólyafészkek felé fordítani.

Három kontinens gyerekei figyelik a madarak vonulását

2017. március 2.

Hírek

Elindult a 2017. évi Tavaszi madárles (SpringAlive) program, melyet a madárvédelmi szervezetek világszövetsége (BirdLife International) indított 2006-ban. Célja a gyerekek bekapcsolása a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe.

Elkezdődött a tavaszi madárvonulás – az első jeladós fehér gólyánk is elindult

2017. február 18.

Hírek

A „Báró” nevű jeladós fehér gólyánk elindult Magyarországra Izraelből és már Törökországban repül. Ez a példány az egyik, ha nem a legkorábban haza érkező gólyánk évről évre. Miközben fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a fészeknél, ez a madár gyakran már február végén megérkezik.

Március végéig lehet magasító állványra helyeztetni a veszélyes fehérgólya-fészkeket!

2017. február 5.

Hírek

A fehér gólya az egyetlen olyan madarunk, amit már fiókakorban is érint az áramütés veszélye. A mintegy 5000-5500 páros hazai költőállomány túlnyomó többsége a kis- és középfeszültségű elektromos hálózat oszlopain költ. Az oszlopfejeken fekvő fészkek amellett, hogy áramot fogyasztanak (!), halálos áramütéssel fenyegetik a fiókákat és a szülőket egyaránt.

Zebrák között és metsző fagyban- így kóborolnak fehér gólyáink

2017. január 19.

Hírek

2016/2017-es telelési időszak már eddig is sok érdekes adattal szolgált jeladós fehér gólyáink életéről. Miközben néhány kockázatot vállaló madár velünk együtt, itthon fagyoskodik a régen látott hidegben, többségük a szokott módon Afrika középső régiójában, elsősorban Csádban és Szudánban telel.

Sáskahad csábítja el gólyáinkat szaharai útjukon

2016. november 13.

Hírek

Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat (Ciconia ciconia) – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora.

Nagybajomban fészkelnek az európai gólyabarátok

2016. június 30.

Hírek

A fehér gólyák létét meghatározó vizes mezők és legelők fejlesztési lehetőségei, revitalizációja a fő témája az Európai Gólyás Falvak Találkozójának, amelynek mától a Somogy megyei Nagybajom ad otthont.

Késésben az erdélyi gólyák

2016. április 7.

Hírek

Nem érkezett még meg a fészkére a romániai fehér gólyák jelentős hányada, de a szakértők szerint egyelőre nincs ok az aggodalomra.

Jó a kikosarazott gólyáknak

2016. február 2.

Hírek

A fehér gólya az egyetlen olyan madarunk, amit már fiókakorban is érint az áramütésveszély. Március végéig lehetséges magasító állványra helyeztetni a veszélyes fehérgólya-fészkeket!