Hírek
Novembertől lép hatályba Szlovákiában az a módosítás, amelynek köszönhetően a cirkuszokban nem láthatunk vadállatokat is felvonultató produkciókat.
Hírek
Novembertől lép hatályba Szlovákiában az a módosítás, amelynek köszönhetően a cirkuszokban nem láthatunk vadállatokat is felvonultató produkciókat.
Hírek
Egyelőre nem helyezhető üzembe a magyar határtól mindössze negyven kilométerre, északra található mohi atomerőmű harmadik blokkja, mert a legutóbbi ellenőrzések során nagyon sok hibát észlelt a Szlovák Atomenergia-felügyelet.
Hírek
Beigazolódott az ellenzék egy héttel ezelőtt megfogalmazott gyanúja: mára a Szlovák Villamos Művek is elismeri, hogy képtelen lesz az aktuális ütemtervben meghatározott időpontig átadni a mohi atomerőmű 3. blokkját, ráadásul az építkezés költségei is tovább nőnek.
Hírek
Zuzana Čaputová korábban elérte egy szemétégető létrehozásának visszavonását Bazinban. A helyiek tiltakozása a kilencvenes évek végén kezdődött, Čaputová az ellenállás élére állt, majd egy 14 éves harc végén, 2013-ban a Legfelsőbb Bíróság visszavonta az építési engedélyt. Ezért szlovák Erin Brockovich-nak is nevezték a sajtóban.
Hírek
Miközben ezeket a sorokat olvassa, 12 klímavédő Greenpeace-aktivista ül fogságban Szlovákiában. Míg tőlük kevesebb mint 200 km-re a lengyelországi Katowicében ma elkezdődött a COP24 ENSZ-klímacsúcs.
Hírek
A Duna bal oldali védőgátjának karbantartása, illetve a fű kaszálása során a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) pozsonyi telephelyének munkatársai gátszakadást fedeztek fel a régi meder mentén, mintegy egy kilométerre a bősi Hullám Csárdától, Dunacsún irányában. A Műszaki és Biztonsági Felügyelet (TBD) már megkezdte a gát javítását.
Hírek
Ha a szlovák környezetvédelmi tárca terve valóra válik, a jövőben a PET-palackokat is ugyanúgy visszaválthatják majd az üzletekben, mint például a sörös- vagy borosüvegeket. A szaktárca ezzel is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy minél több hulladékot szelektáljanak.
Hírek
Egyre szaporodnak Szlovákia területén a farkasok és a medvék, ezért a mezőgazdasági minisztérium álláspontja szerint elengedhetetlen a nagyragadozók állományának szabályozása. Magyarország ha így folytatja tovább, akkor igazi medve-nagyhatalommá válik!
Hírek
“Új energiát viszünk a természetvédelembe” – mondta Sólymos László környezetvédelmi miniszter, aki február 1-től Martin Lakandát nevezte ki a Szlovák Állami Természetvédelmi Hivatal élére. Nem hátrány, ha egy országnak van működőképes zöld államapparátusa.
Hírek
Tovább nőtt a Magas-Tátrában a zergeállomány az elmúlt másfél évben, a november első napjaiban végzett állományfelmérés szerint a hegység szimbólumának számító kérődzők száma 1263-ra emelkedett – derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) és az annak erdőit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) adataiból.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.