Így az év első napján egy kis összefoglaló a 2020-as évről. A tavalyi év különlegesnek számít a hazai őslénykutatásban, ugyanis több fontos esemény kerek évfordulója esett rá.
Például, ahogy egy korábbi cikkben megemlékeztünk róla 5 évvel ezelőtt indult el az Év ősmaradványa program. Továbbá 20 évvel ezelőtt találták meg a mai Magyarország első dinoszaurusz lelőhelyét a Bakonyban, ahonnan hazánk elsőként elnevezett dinoszaurusza a páncélos növényevő Hungarosaurus tormai 15 évvel ezelőtt lett tudományosan publikálva. 2020-ban mutatták be az első hazai dinoszaurusz tojást is, amit szintén ezen a területen találtak 5 évvel ezelőtt.
Ugyanakkor a történelmi Magyarország első dinoszaurusz lelőhelyének is a jubileumi éve volt, hiszen 125 évvel ezelőtt találták meg az első erdélyi dinoszaurusz maradványokat a Hátszegi-medencében.
Történt ugyanis, hogy az 1895-ös év nyári szünetének egy részét a Nopcsa nemesi család gyerekei, mint oly sokszor a Szentpéterfalva közelében elterülő birtkukon töltötték. A közeli település határában az akkor 12 éves Nopcsa Ilona a kőzetből kiperegve néhány csontmaradványt fedezett fel. A nyár végével ezeket a leleteket a testvére, az akkor 18 éves Nopcsa Ferenc magával vitte Bécsbe, ahol épp a tanulmányait folytatta. A leleteket megmutatta a kor egyik híres professzorának Eduard Suess-nek, aki rögtön azonosította, mint dinoszaurusz maradványok. Be is ígértek Bécsben egy kutatóexpedíciót a területre, de a küldöttségre hiába vártak sokáig, az csak nem akart megérkezni, így a professzor azt tanácsolta Ferencnek, hogy maga vágjon bele a leletek begyűjtésébe és feldolgozásába. Amikor a diák azt felelte, hogy neki nincs semmilyen megfelelő előképzettsége hozzá, akkor azt a választ kapta, hogy „Hát tanulja meg!”. Így kezdődött egy világszinten is fontos dinoszaurusz lelőhely kutatása, és hazánk legismertebb paleontológusának (aki egyébként emellett számos más dologgal is foglalkozott) a tudományos karrierje.
Bár Nopcsa mellett még néhány kutató végzett gyűjtéseket vagy vizsgálatokat a Hátszegi-medencében, (mint például Kadić Ottokár, akit eredetileg földtani térképezés miatt küldtek a környékre, de miután gerincesek maradványaira bukkant, azok begyűjtésére fektette a hangsúlyt) mégis a területről származó gerinces leletek feldolgozása Nopcsa Ferenc 1933-as halála után hosszú időre leállt, amelyben nagy szerepet játszott Erdély 100 évvel ezelőtti elcsatolása is. A kutatást a román kollégák csak 1977-ben kezdték újra, szisztematikus gyűjtések képében, Dan Grigorescu vezetésével. A közben eltelt 44 év alatt csak néhány földtani és paleobotanikai vizsgálat történt itt.
Az újraindult kutatások eredményeként számos új taxonnal egészítették ki a korábbi leleteggyütteseket, illetve több új lelőhelyet találtak Erdély Hátszegi-medencéjének területén kívül is.
Hova kerültek a leletek:
Nopcsa számos maga által gyűjtött leletet adott el a Londoni Természettudományi Múzeumnak, de a maradványok egy része, főként a Kadić Ottokár által begyűjtött példányok a Budapesten található, az akkori nevén Magyar Királyi Földtani Intézet, mai nevén Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat (MBFSZ) őslénytani gyűjteményébe kerültek. (Nopcsa egyébként 1925 és 1929 között ennek az intézetnek volt az igazgatója, amely élete egyetlen munkahelye volt.) Néhány maradvány a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításában is megtekinthető.
Valamint kevés csont a Párizsi Természettudományi Múzeumba is jutott.
A ’70-es évek óta zajló új kutatások alatt begyűjtött maradványok természetesen már a Román fővárosba, a Bukaresti Egyetem Paleontológiai osztályára illetve a Dévai múzeumba kerülnek.
Kor és őskörnyezet:
A Hátszegi-medencében található, dinoszaurusz maradványokat tartalmazó szárazföldi kőzetek a késő kréta legvégéről, a maastricthi emeletből származnak (72-illetve 66 millió évvel ezelőtti időszakban rakódtak le, vagyis nem sokkal a nem madár dinoszauruszok eltűnését is okozó tömeges kihalás előtt). Ilyen korú kőzetrétegek Európában nagyon ritkák.
Európa ebben az időszakban nem létezett egységes szárazföldként, hanem egy szigetvilág alkotta, amelynek egyik tagja volt a „Hátszeg sziget”. A lelőhely kora mellett ez adja a másik különlegességét az egykor itt élt állatoknak. Ugyanis az itt található állatok maradványainál is megfigyelhetőek a szigeti törpeség illetve szigeti óriásnövés jellegzetességei, amely az élőhely elszigetelődéséből fakad. A mai szigeteken élő fajoknál is megfigyelhető mindkét jelenség, vagyis, hogy a kontinensen élő rokon csoportokhoz képest a szigeteken élő fajok méretben jelentősen eltérnek. Leggyakrabban a kisebb élettér és a beszűkült források miatt kisebb méretre tesznek szert. Például a tamarao vagy más néven a mindorói törpe bivaly (Bubalus mindorensis) a Fülöp-szigetekhez tartozó Mindoro szigetéről. Ugyanakkor néha az is előfordul, hogy a konkurenciától vagy a rá vadászó fajoktól „megszabadulva” jobban ki tudják aknázni a meg lévő forrásokat, így nagyobb méretre tesznek szert az ott élő állatok pl: komodói varánusz (Varanus komodoensis) Komodó szigetén, amely a jelenleg élő legnagyobb gyík faj.
Legfontosabb fajok:
A Hátszegi-medence egyik legismertebb dinoszaurusza a hosszúnyakú növényevők, a Sauropodák csoportjába tartozó Magyarosaurus dacus. Korábban további két fajt soroltak még ebbe a nemzetségbe, de jelenleg csak az M. dacus van érvényben, egy másodikat pedig feltételeznek. Ugyanakkor egy másik nemzetségbe tartozó sauropoda is ismert innen, a valamivel nagyobb és ritkább Paludititan natzalenzis. Mint ahogy azt fentebb említettük mindkét faj különlegessége, hogy a kifejlett példányai a kontinenseken élő rokonaikhoz képest jelentősen kisebb méretűek. Szintén a Késő Krétából ismert az egyik legnagyobb szárazföldi állat Dél-Amerikából, az Argentinosaurus huinculensis, amely a 30 m körüli testhoszt érte el, a Magyarosaurus ugyanakkor körülbelül 6 méteres testhosszal bírt.
A Nopcsa Ilona által talált első csontok a Telmatosaurus transylvanicus nevű hadrosauria vagy más néven kacsacsőrű dinoszaurusz csontjai voltak. Nopcsa először a Limnosaurus transylvanicus nevet adta neki, de kiderült, hogy Othniel Charles Marsh, egy híres amerikai paleontológus már korábban elnevezett egy kihalt krokodil nemzettséget Limnosaurus-nak (amit ma már Pristichampsus nemzetségbe sorolnak), így Nopcsa az általa leírt dinoszauruszt átnevezte Telmatosaurus-ra. Majd később úgy vélte, hogy a hasonlóságok miatt inkább az Orthomerus genuszba tartozik, így Orthomerus transylvanicus-nak nevezte át. De ma már tudjuk, hogy az Orthomerus név érvénytelen, így mégis a Telmatosaurus nevű taxonba tartozik.
A Telmatosaurus-nál kisebb növényevő volt a Zalmoxes, amelynek jelenleg két faja ismert Erdélyből, a Z. shqiperorum és a Z. robustus. Az európai endemikus csoportjának számító Rhabdodontidae családba tartoznak, érdekességük pedig, hogy a csoport alapból kisméretű állatokat tartalmaz, csak a nyugat európai Rabhdodon nemzetségbe tartozó fajok nagyméretűvé fejlődtek.
Egy páncélos, növényevő dinoszaurusz faj a Struthiosaurus transylvanicus is említésre méltó. A Struthiosaurus nemzetség leletei a Hátszegi-medencén kívül előkerültek többek között Ausztriából és hazánk mai területéről is.
A ragadozó dinoszauruszokat többnyire csak a kisméretű, madárszerű csoportok képviselik. Közülük a legérdekesebb, és leghíresebb a Balaur bondoc nevű dromaeosaurid. Ennek a körül belül 1,8 méter hosszú raptor szerű állatnak különlegessége, hogy a hátsó végtagjain a Velociraptoréhoz hasonló hajlott, sarló alakú „ölőkaromként” is ismert karomból egymás mellett kettő is volt.
A nagyméretű ragadozó Theropoda dinoszauruszok leletei hiányoznak a Hátszegi-medencéből. Erdély más lelőhelyeiről, a kréta időszak korábbi időszakaiból származó rétegekből ismert volt néhány, a Megalosaurus-éra emlékeztető fog, de ezek az évek során elvesztek.
Eddig csak a szigeti törpeség példáit olvashattuk, de a szigeti gigantizmusra is akad példa, mégpedig a Hatzegopteryx thambema nevű repülő őshüllő. A pteroszauruszokon belül az Azhdarchidae családba tartozik, amely eleve viszonylag nagytestű fajokat tartalmaz. Bár a Hatzegopteryxnek eddig még nem sok lelete került elő, csak néhány töredékes csont, de az világosan látszik, hogy a legtöbb helyről ismert pteroszauruszhoz képest jelentősen nagyobbra nőtt. Az Észak-Amerikában talált, a legnagyobb pteroszauruszként ismert Quetzalcoatlus northropi méreteit is megközelítette. Mindkét állat szárnyfesztávolságát körül belül 12 méter szélesre becslik, a földön állva, pedig 5 méter magasan hordhatták a fejüket. Vannak olyan elképzelések is, hogy ekkora mérettel már nem is voltak képesek repülni, hanem ezt a képességet elvesztve, a földön vadásztak, és az adott terület nagytestű ragadozóinak szerepét tölthették be.
A területről ismertek még krokodilok, amelyek közül az innen leírt Allodaposuchus precedens a legfontosabb. Nem igazán különbözött a ma élő krokodiloktól, és a területen szintén a nagyragadozó szerepét tölthette be. Több teknős csoport is ismert még, amelyek közül említésre méltó a Kallokibotion bajaziidi nevű viszonylag nagyméretű szárazföldi teknős. De elő kerültek még dinoszaurusz fészkek tojásokkal együtt. Mivel ezekben nem voltak embrió maradványok, ezért a tojások alakja és a tojáshéj szerkezete miatt az olyan sauropodákhoz kötötték, mint a korábban említett Magyarosaurus. Viszont a közelben talált számos, a szintén korábban említett Telmatosaurus csontjaihoz hasonlító fióka csontok miatt valószínűbb, hogy a tojásokat valójában hadroszauruszok rakták.
Egy utolsó fontosabb csoportot szeretnék még megemlíteni, ebben a kissé hosszúra nyúlt írásban, mégpedig a Multituberculata emlősökét. Ezek számítanak az eddigi legidősebb emlősmaradványoknak a Kárpát-medencéből. A Multituberculaták a rágcsálókra emlékeztető testfelépítésű, de valószínűleg mindenevő kisméretű, fán élő állatok voltak, amelyek a késő jura időszakban jelentek meg, és túlélve a dinoszauruszokat, csak az oligocén legelején, kb. 30 millió éve haltak ki.
Források:
Botfalvai Gábor, Csiki-Sava Zoltán, Dan Grigorescu, Stefan Vasile (2017)-Taphonomical and palaeoecological investigation of the Late Cretaceous (Maastrichtian) Tuştea vertebrate assemblage (Romania; Haţeg Basin) – insights into a unique dinosaur nesting locality
David B. Weishampel, Dan Grigorescu, Davis B. Norman (1990)-The Dinosaurs of Transylvania
David B. Weishampel, Coralia-Maria Jianu (2011)-Transylvanian Dinosaurs
Főzy István (2000)-Nopcsa báró és a Kárpát-medence dinoszauruszai
Főzy István (2004)-A Kárpát-medence dinoszauruszai
Főzy István, Szente István (2007)-A Kárpát-medence ősmaradványai
Főzy István, Szente István (2012)-Ősmaradványok – A Kárpát-Pannon térség kövületei
Ősi Attila (2012)-Dinoszauruszok Magyarországon
Ősi Attila, Makádi László, Botfalvai Gábor, Bodor Emese Réka (2015)-A Bakonyi dinoszauruszok csodálatos világa
Stephen L. Brusatte , Mátyás Vremir , Zoltán Csiki-Sava , Alan H. Turner , Akinobu Watanabe , Gregory M. Erickson , Mark A. Norell (2013)- The Osteology of Balaur bondoc, an Island-Dwelling Dromaeosaurid (Dinosauria: Theropoda) from the Late Cretaceous of Romania
