Hirdetés

A társasházi lakó mindenütt csak mutyit lát. A hazai lakások 1/3-a többlakásos épületben van, ahol akár 40 %-kal lehetne csökkenteni a rezsiköltséget, a felújításoknál jelentkező energia megtakarítással, ha lenne ehhez pályázat, pénz, és szándék. Itt a legalacsonyabb a beruházási kedv, melyen változtatni akar az Energiaklub, az “Energiahatékonyság közösen” nemzetközi projekt keretében.

Az Európai Unió éghajlatvédelmi és energiabiztonsági politikájának egyik legfontosabb eleme az épületszektor energiahatékonyságának növelése. Az épületek energetikai tanúsításának erősítése, az energetikai követelmények szigorodása is mind ezt támasztják alá. A magyar lakások 1/3-a többlakásos épületben helyezkedik el. Ezeknél az épületeknél a legalacsonyabb az energetikai korszerűsítésre irányuló hajlandóság annak ellenére, hogy a teljes körű felújításukkal megtakarítható energiamennyiség elérheti a 40-50%-ot. A beruházások elé gördülő akadályok leküzdésére 6 európai ország, köztük Magyarország szakértői keresik a megoldásokat az „Energiahatékonyság közösen” projekt keretében, melyben az Energiaklub is részt vesz.

Megtorpanó felújítási kedv, növekvő elvárások

A társasházban, lakásszövetkezeti épületben élők körében jóval kisebb a beruházási kedv, mint indokolt lenne. A magyar lakosság mindössze 1/5-e tervezi felújítani az otthonát az elkövetkező években, s ebből mindössze 28%-uk él többlakásos épületben, noha a teljes lakásállományban az arányuk 34% – derül ki az Energiaklub lakosság körében végzett felméréséből. A többlakásos épületek energetikai korszerűsítésével akár felére is csökkenthető lenne a felhasznált energiamennyiség. Nemcsak nálunk, hanem az EU más országaiban is kérdés, hogy az épületenergetikai beruházások minden ismert előnye ellenére, miért nem indult még el a korszerűsítési hullám.

Több lakás, több akadály

A megtorpanó felújítási kedv oka egyrészt jól ismert, a pénzhiány. A felmérés adatai alapján a felújítást inkább önerőből finanszíroznák, a válaszadók mindössze 12%-a vár pályázati támogatásra és bankhitelt is csak 11% venne fel. A megtakarítási lehetőségek hiányos ismerete is visszaveti a felújítási kedvet. A hitelt igénylők 6 éves futamidőben, és 13-20 ezer forintos havi törlesztőben tudnak gondolkodni. Kevesen gondolják át, hogy ekkora összeget egy komplex energetikai beruházással is meg lehet spórolni. A felújítási kedvet a szervezési, lebonyolítási képesség hiánya is visszaveti, de nehézséget okoz, hogy a beruházást a lakók közös döntése alapján lehet csak elindítani, s ez akár több száz háztartást is érinthet. A bonyolult előkészítő és döntési folyamatban viszont kevesen kérik a szakember véleményét.

Czabarka Mihály NRG-Mentor ZrtSzakemberre költeni, mégis spórolni

Az energetikai beruházásba csak átfogó műszaki és pénzügyi tervezés alapján, felelős döntéssel lehet belefogni. Ennek ellenére a felújítások mindössze negyedében készül szakértői számítás a beruházás előtt. „A szakembernek már a döntés előkészítésénél jelen kellene lennie, hiszen ő az, aki a teljes beruházási folyamatot átlátja, konkrét javaslatcsomagokat tud a lakók elé letenni a megtakarítható energiamennyiségről, a várható megtérülési időről és a finanszírozási lehetőségekről egyaránt” – mondja Czabarka Mihály, az NRG-Mentor Zrt. vezérigazgatója.
Egy akár többmilliós kiadásnál nem érdemes a szakértőn spórolni, hiszen egy jó tanácsadó segítségével a beruházási költségeket és a kivitelezés időtartamát is könnyen kordában tarthatjuk, valamint a műszaki minőséget és a tényleges megtakarítás mértékét is így lehet biztosítani.

A társasházak nem tudnak kollektíven gondolkodni arról, hogy a lakóközösségnek mi mindent kellene tennie az ingatlannal. A legtöbbször a közös képviselő és egy vállalkozó partizánakciójának, esetleg mutyijának látják a lakók, ha valami megindulna. Ez ellen pedig akkor is foggal-körömmel harcolnak sokszor, ha tudják, hogy valamit tenni kellene. A tulajdonosok nem látnak azon túl, hogy a saját lakásukban kicserélik a nyílászárókat, ha pedig az egészet felújítják, talán a fűtéskorszerűsítésre is sort kerítenek. Ez 2008 előtt is így volt, most pedig, hogy Magyarországon még mindig válság van, és tovább nyúlik a pénzügyi szűkösség időszaka, halmozottan így van. A pályázatokkal kapcsolatban a kormányzat különböző programokkal adós maradt. 2009-ben volt először (és eddig utoljára is) komplett projekthirdetés, de a panelprogramban még mindig vannak olyan társasházak, amelyek nem kapták meg az akkor benyújtott pályázatukra a döntést. Sőt, olyanok is vannak, akik megkapták ugyan a döntést arról, hogy állami támogatásra jogosultak, de azt mégsem kapták meg. Időközben eltelt több mint 4 év, ami alatt a körülmények is, az árak is, sőt, akár a technológiák is megváltoztak, eközben pedig az adott épület állapota pedig csak romlott. Megnőttek a költségek, de a támogatási összegek nem, így ha a várakozó társasházak holnap hozzá is jutnának a rég megígért állami támogatáshoz, elvesztettek 4-5 évet, és az árak változásából adódó különbözetet is nekik kellene magukra vállalniuk. Ez így szerintem nem eredmény, és ez így tovább biztosan nem megy- nyilatkozta Czabarka Mihály a hvg.hu-nak, ahol további érdekességeket talál.

Kanyuk László Knauf InsulationHatékony eszköz, gyors megtérülés
A felújítók 60%-a azt kapta a beruházástól, amit várt, átlagosan 22%-kal csökkentek a lakásfenntartási költségeik, a legnagyobb megtakarítást pedig a homlokzati hőszigetelés hozta. Egy modellszámítás alapján egy 4 emeletes 32 lakásos gangos ház hőszigetelése és ablakcseréje 673 ezer forint lakásonkénti befektetéssel, körülbelül 100 ezer forint megtakarítást hoz évente, a beruházás megtérüléséhez 6 évre van szükség. „Konkrét méréseink is bizonyítják, hogy egy korszerűen leszigetelt családi ház 46%-kal kevesebb energiát fogyaszt, mint egy szigeteletlen, s ez a társasházak esetében is megvalósítható. Egy jó minőségű hőszigetelés pedig 50 évre szól, garancia a tartós megtakarításra”- hangsúlyozza Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketingvezetője. A sikerhez viszont az is kell, hogy a megfelelő helyre a megfelelő anyagokat válasszuk.
 

Kopacz Tamás Mapei KftRendszerben gondolkodni, már elsőre véglegesen
A "félresiklott" építkezések súlyos anyagi válságba sodorhatják a lakóközösségeket, pótmunka igényekkel szembesülhetnek, vagy kiderülhet, hogy a felújítások nem a várt megtakarítást hozzák. Ennek egyik gyakori oka, hogy a rendszereket egymással nem harmonizáló elemekből válogatják és állítják össze. „A szakemberek az ún. rendszer engedély alapján tudják, hogy az adott termékek milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, és az együttes beépítést követően hogyan fognak működni. Egy összeválogatott „rendszer” alkalmazásával a felelősség annak összeállítóját terheli, ha probléma adódik, nehéz a felelősök megtalálása és a költségek is drasztikusan nőhetnek” – hangsúlyozza Kopacz Tamás, a Mapei Kft. termelési és minőségirányítási vezetője. Évente 6000 szakembert képeznek, hogy az ilyen eseteket megelőzzék.

 

Az ENSZ legfrissebb, éghajlatváltozással foglalkozó jelentése is rámutat, hogy a nem rendszerszemléletű felújítással, a beruházott összeg nagysága miatt 30-50 évig nem éri meg az épületekhez újra hozzányúlni.

Energiahatékonyság közösen – Energetikai felújítások előkészítése többlakásos épületekben (LEAF- Low Energy Apartement Futures)

A többlakásos épületeknek az energetikai felújítása különleges odafigyelést és rengeteg szervezést igényel. Az „Energiahatékonyság közösen” nemzetközi projektben az energetikai felújítások elé gördülő akadályok leküzdésére 6 európai ország, köztük Magyarország szakértői közösen keresik a megoldásokat. A projekt időtartama: 2013. április – 2016. április

Király Zsuzsanna programvezetőA többlakásos épületek energetikai felújításainak elmaradására sokféle magyarázatot lehet találni. A pénzhiány mellett előkelő helyet foglal el az okok listáján a közös döntés nehézsége, a szervezőerő hiánya és az is, hogy a lakóknak nincs részletes információjuk a saját épületükben megvalósítható lehetőségeikről.  A LEAF néven futó nemzetközi projektben, melynek az Energiaklub is konzorciumi tagja, 6 európai ország szakértői keresik a megoldásokat az akadályok leküzdésére. A projekt eszköztárában az energetikai tanúsítás mellett a jogi, gazdasági környezet elemzésén alapuló döntéshozatali segédlet, és persze megvalósult példák is szerepelnek. A projekt során arra vállalkozunk, hogy egészen közelről vizsgáljuk a döntési előkészítés dinamikáját, és tapasztalatainkat nemzetközi szinten is értékeljük és megosztjuk majd.


A projekt legfőbb célkitűzései

Megmutatni a lakástulajdonosoknak, hogy az energetikai tanúsítvány és az abban foglalt részletes felújítási javaslatok megkönnyítik, és egyértelművé teszik a döntést, ami akár 30-50%-os megtakarítást is hozhat a háznak.
Megmutatni, hogy a tanúsítványban szereplő megtakarításon túl, milyen hasznokat hozhat a közös felújítás a háztartásoknak, és az egész háznak.
Bemutatni, hogyan lehet sikeres a közös döntéshozatal és az együttműködés a soklakásos épületben lakó tulajdonosok között.
Megmutatni, hogy akár panelban, akár hagyományos városi, környezetben is működhet a teljes épületet érintő, jelentős megtakarítást eredményező korszerűsítés.

Kísérleti projektünkbe 4 budapesti, többlakásos épületet vonunk be. A kiválasztásnál az volt a célunk, hogy minél jobban reprezentálják a budapesti lakóházakat. Az is fontos volt, hogy műszaki, gazdálkodási körülményeik alapján jó eséllyel ténylegesen végrehajtsák majd a szakértők által javasolt és a lakóközösség által jóváhagyott terveket. A kiválasztáskor figyelembe vettük tehát a tulajdonosok és az őket képviselők aktivitását, az előzetes terveket, a házak műszaki állapotát, a lakók terhelhetőségét is – mondta a sajtótájékoztatón Király Zsuzsanna programvezető az Energiaklubtól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lakásaink energetikai felújítása révén átlag 22 százalékkal csökken a rezsi – derül ki az Energiaklub friss felméréséből. A legtöbben nyílászárót cserélnek, a legnagyobb hasznot viszont a homlokzatszigetelés hozza. Szakértők helyett az ismerősökre hallgatunk. Állami támogatást 7 % kapott, az idei kilátások bizonytalanok. A szlovákok ránk vernek energiatakarékosságban is.

A felújító háztartások több mint háromnegyede a vártnak megfelelő, vagy annál nagyobb megtakarítást ért el a korszerűsítésnek köszönhetően – derül ki az Energiaklub legújabb, Lakossági Energiahatékonysági Barométer 2014 című, országos, reprezentatív adatfelvételéből. Energiaklub lakossági energiahatékonysági barométer 2014 (3 MB pdf.)

 

Egyre több magyar család akar megújuló energiát otthonába

Mintegy 400 ezer magyar család szeretne néhány éven belül megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos beruházást megvalósítani az otthonában. A hasonló fejlesztésekre most különösen érdemes elkezdeni a spórolást –hívja fel a figyelmet az OTP Lakástakarék.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás