A rovat kizárólagos támogatója

Egy ponton a miniszteri önkorrekció olyan jól sikerült, hogy még az augusztus 4. előtti állapotnál is erősebb a most kiadott védelem, ugyanakkor ez még nem olyan erős, mint egy kormányrendelet. “Szép próbálkozás miniszteri utasításban felülírni a kormányrendeletet: a gond csak az, hogy a favágó állampolgárnak a kormányrendeletet kell betartania, a miniszteri utasítást legfeljebb a főosztályvezetőn lehet számonkérni.”

Ma délután Nagy István agrárminiszter kiadott egy miniszteri utasítást, amellyel egy nappal a fakivágások liberalizálásása ellen meghirdetett tüntetés előtt lényegi pontokon módosította a múlt héten kiadott kormányrendeletet, visszahozva a korábban egy tollvonással kivett természetvédelmi szempontokat.

Az érvényes természetvédelmi szabályokon elvileg nem lenne szabad törvény szerint sem lazítani, ezt a kormányrendelet a veszélyhelyzetre hivatkozva tette meg mégis, hogy így lépjen fel az energiaválság miatti tűzifahiányon. Utóbbi önmagában fontos cél lenne, hiszen a megugró rezsiárak miatt várhatóan még többen akarnak idén tűzifával fűteni. A tűzifa ára idáig 20-30 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest, és a tüzépeken már most is sok helyen egy hónapot kell várni a fára, a szállításokat nem is tudják garantálni.

Jogszabályi magyarázó a fakitermelés rendelethez

Nagy István miniszter idáig azt hangsúlyozta, hogy a kormányrendelet nem fogja rontani az erdők természeti állapotát, szerinte a tűzifa kitermelése továbbra sem jár majd erdőirtással.

A kormányrendelet ellen azonban nem csak az ellenzéki pártok tiltakoztak, mások mellett az ELKH Ökológiai Kutatóközpont is kiadott egy állásfoglalást, melyben kifejezetten károsnak minősítették az intézkedést. Az őshonos erdők tarvágása szembemegy az erdészeti iskolákban tanított szemlélettel, az erdészszakma ma már jóval finomabb beavatkozásokat preferáló megközelítésével. Ráadásul a tűzifahiány a kritikák szerint valójában nem is a természetvédelmi szigorral függ össze. Annak sokkal gyakorlatibb okai vannak, például az, hogy – nem függetlenül attól, hogy a fakitermelést az elmúlt évtizedekben módszeresen alulfinanszírozták – egyszerűen nincs elég favágó és eszközállomány a meglévő kitermelési tervek teljesítésére sem.

Írd alá te is a nyílt levelet, ami több szervezet összefogásában íródott a Miniszterelnökünkhöz. Oszd meg! Írd alá! Légy erdővédő! 

A Nagy István által aláírt utasítás tartalmilag a legkritikusabb, érdemi pontokon nyúlt hozzá a rendelethez, visszahozva több olyan természetvédelmi szempontot, amit nem egészen két héttel ezelőtt kivettek a szabályozásból. Talán a legfontosabb, hogy

  • a természetvédelmi rendeltetésű és a Natura 2000-es, őshonos fafajokból álló erdőkben mégiscsak megtiltották a tarvágást. Nagyjából a magyarországi erdők ötöde tartozik ebbe a kategóriába, jellemzően a legértékesebbek. Ezen a ponton a miniszteri önkorrekció olyan jól sikerült, hogy még az augusztus 4. előtti állapotnál is erősebb a most kiadott védelem, a Natura 2000-es erdőkben ugyanis korábban volt lehetőség tarvágásra. Mostantól ez megszűnik, ami természetvédelmi szempontból kifejezetten üdvös változás.
  • A friss utasítás azt is kimondja, hogy a megnövekedett tűzifaigényt elsősorban akácerdőkből, vagy (telepített) kultúrerdőkből kell megoldani. A nem őshonos akácosok, melyek egyébként sem nagyon szoktak harminc évnél öregebbek lenni, a legkevésbé értékes erdeink közé tartoznak, fontos, hogy a jóval értékesebb tölgyesek és bükkösök így hivatalosan is élveznek némi védettséget.
  • Az utasítás időben is korlátozza a lazító kormányrendelet hatályát. Korábban ilyen megkötés nem volt, az visszavonásig volt érvényes, most azonban az állami erdőkben jövő év március 31-ig marad érvényben, azt követően nem alkalmazható.
  • Szintén pozitív, hogy bekerült a fokozatosság elve. A fakitermelést liberalizáló rendeletet eszerint csak akkor lehet alkalmazni, ha az elfogadott 2022-es kitermelési terv alapján a megnövekedett tűzifaigényt nem lehet kielégíteni.

Ehhez érdemes tudni, hogy az erdőgazdálkodók minden évben rendelkeznek egy, a kitermelést is meghatározó elfogadott erdőtervvel. A miniszteri utasítás alapján ezek továbbra is érvényesek, és csak akkor lehet nagyobb kitermelést eszközölni, ha azt már kimerítették, mégpedig ezt a gazdálkodóknak kell kérelmezniük. Mivel, mint a cikk elején említettük, kapacitás- és emberhiány miatt sok erdőgazdaság már annak sem tud könnyen eleget tenni, a gyakorlatban ez alapján nem igazán várható, hogy tömegével fognak nekiesni a meglévő faállománynak.

Egyrészt, hogy csak egy miniszteri utasításról, nem pedig magasabb jogi státuszú szabályozó eszközről van szó, másrészt pedig, hogy az csak a 100 százalékos állami tulajdonú erdőkre vonatkozik.

Egy miniszteri utasítás eleve nem is vonatkozhatna magánerdőkre, hiszen azok nem tartoznak az agrárminisztérium irányítása alá. A hazai erdőterület 56 százaléka állami, közel fele azonban magántulajdonban van, és bár a védett erdők között kisebb a magánerdők aránya, ott is vannak értékes állományok. Emiatt, bár az augusztus 4-i kormányrendelet elsősorban az állami erdőgazdálkodásra vonatkozó szabályok lazításában hozott újat, de azért a magánerdők egy részét is érinti. Ezeket a most kiadott utasítás védelem nélkül hagyja, ami természetvédelmi szempontból káros, gazdálkodási szempontból ugyanakkor versenyelőnyt jelenthet a nagy magánerdő-tulajdonosok számára.

Az, hogy egy miniszteri utasítás alapvető pontokon valójában felülír egy frissen kiadott kormányrendeletet, jogi szempontból is sajátos megoldás. Szigorúbb intézkedések megszabására egy alacsonyabb normatív intézkedésben is van lehetőség, de kérdés, hogy a gyakorlatban ez pontosan hogy fog érvényesülni. Emiatt a kormányrendelet ellen korábban petíciót indító WWF Magyarország is ellentmondásosan látja a miniszteri korrekciót. Mint Dedák Dalma, a WWF Magyarország közpolitikai szakértője mondta a G7-nek: tartalmilag egyértelműen üdvözlik a ma kiadott utasítást, de eközben az eredeti kormányrendelet módosítását vagy teljes visszavonását is szeretnék elérni. „Ez hatalmas siker, és úgy gondoljuk, hogy ez a tiltakozás eredménye. Azonban ez akkor lenne igazán korrekt, ha a mostani miniszteri utasítás több pontját kormányrendelet-módosítással is elfogadnák.”

Augusztus 17-én, 18.00 órától a budapesti Széchenyi István téren, a  Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt tart tiltakozást több természetvédelmi szervezet,

Reagált az ellenzék

Közleményben üdvözölték ellenzéki pártok az agrárminiszter utasítását. Az LMP mai közleményében kiemelte, a tiltakozások célt értek, „megakadályoztuk az őrületet, és megvédtük az erdőket”. Hozzátették, a kormány friss utasításában – „a korábbi döntésével szembemenve” – mégis betiltotta a tarvágást természetvédelmi és Natura2000-es területeken. Azonban az LMP szerint a kormány magától kivágta volna a védett erdőket, ezért azokat a Fidesztől kell megvédeni a következő években is. Azt is megjegyezték, a korábbinál sokkal többet kellene tenni az erdők védelméért, ha érdemben lassítani akarjuk a klímaváltozást.

Ezért az LMP addig nem nyugszik, ameddig vissza nem vonja a kormány az eredeti rendeletet. Mindennél erősebb garanciákat akarnak, ezért mind a korábban bejelentett országgyűlési határozati javaslatot, mind az alkotmánybírósági beadványt továbbviszik. Jelezték, küzdeni fognak azért, hogy a tilalom a magánkézben levő erdőkre is vonatkozzon, a védett erdők területe növekedjen és a tarvágások száma is csökkenjen.

A Párbeszéd közleményében Szabó Rebeka társelnök közölte, a civilek és ellenzéki pártok tiltakozása ráébresztette a kormányt, hogy milyen hatalmas a közfelháborodás a nemrég megjelent „erdőgyilkos” kormányrendelet miatt. Hozzátette, a miniszteri utasítás nem írja felül a kormányrendeletet, ezért a Párbeszéd annak hatályon kívül helyezését követeli.

Megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy továbbra is lehetséges lesz „letermelni az állami erdőket” az idei fűtési szezon igényeinek kielégítésére, hiszen az idén kivágott fa a magas víztartalma miatt legkorábban egy év múlva lenne felhasználható, vagyis a mostani energiakrízisben semmilyen szerephez nem juthat. A Párbeszéd szerint a „rapid módosítás” nyílt beismerése annak, hogy a magyar törvényekkel és az alkotmánnyal is ellentétes rendelet alapvető hibákat tartalmaz.

Karácsony Gergely főpolgármester a józan ész irányába egy pici lépésnek nevezte, hogy a kormány belátta a hibáját és „módosítja” a fakivágás rendeletét. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez még nem elég, a rendeletet nem módosítani kell, hanem visszavonni.

Nyitókép: tarvágás áldozatául esett turjános erdőrészlet 2020. december 25 Fotó: Kriska György

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek