Az ENSZ 2011-ben a tengeri műanyagszennyezést új globális környezeti problémává nyilvánította. Egy olyan komplex jelenségről van szó, mely érinti az egész óceáni élővilágot, a társadalmat, a gazdaságot, az emberi egészséget és geológiai időskálán még a Föld jövőjét is átformálja. Ugyan vannak már módszereink a probléma valódi kezelésére, de ezek gyors és széleskörű elterjedése még várat magára.
A hulladékfoltok, vagy más néven szemétszigetek megjelenésének története a világtengerekben a múlt század 50-es éveire nyúlik vissza. Az emberiség ekkor kezdett el ipari mennyiségben mesterségesen előállított polimereket, azaz műanyagokat gyártani. Méghozzá évről évre ugrásszerűen nagyobb mennyiségben. Alig több mint 60 év alatt a világ műanyag termelése a 180-szorosára nőtt: ma már 300 millió tonnát állítanak elő évente. És nincs megállás: 2050-re a 700 millió tonnát is elérheti.
A műanyagokat jellemzően rövid használati időre tervezik, így nem meglepő, hogy évi 100 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, melynek 10%-a jut be a vizekbe. Palackok, poharak, evőeszközök, kupakok, tubusok, flakonok, dobozok, vödrök, zacskók, gyerekjátékok, polifoam darabok, kannák, székek, cipősarkak, burkolatok, alkatrészek, fogkefék, öngyújtók, fóliák, hálók, zsinórok – néhány példa a darabos, nagyobb méretű, szemmel látható szennyeződésekre, melyek a nem megfelelő hulladékgazdálkodás, a szándékos szemetelés, vagy természeti katasztrófák (viharok, cunamik, földrengések, áradások) miatt a vízi környezetbe kerülnek. A másik nagy forrást az úgynevezett mikroműanyagok jelentik, melyek a lakosság által minden nap használt háztartási termékekből: kozmetikumokból, fogkrémekből, szappanokból, műszálas ruhák mosásából kerülnek a folyókba, tengerekbe, óceánokba.
Az óceáni áramlatok öt nagy hulladékfoltban gyűjtik össze a különféle méretű műanyag darabokat, mely örvények mindegyike több Magyarországnyi területű. A klasszikus kép a szemétszigetekről csak részben igaz: a központi zónában, ahol a legnagyobb a koncentráció, már nem látni a hulladékból semmit! Ugyanis az évek múlásával, mire odakerülnek, 70%-uk lesüllyed, a maradék pedig a hullámzás, az UV-sugárzás és a sós víz hatására cm-es, mm-es, μm-es, sőt, nm-es darabkákra, szemcsékre esik szét. Ugyanakkor nagyon fontos észrevétel, hogy semmi esetre sem bomlanak le! Műanyagok maradnak, de már láthatatlanul.
Idilli kép a végtelen kékségről. Mikroszkóp nélkül minden gyönyörű.
A felaprózódás következtében méregfullánkokká változnak: a tokiói-öbölben végzett mérések kimutatták, hogy egyes szemcsék felületén ezerszeresére nőtt a káros vegyianyag-koncentráció mindössze néhány nap alatt! Ugyanis megkötötték a belőlük felszabaduló adalékanyagokat (pl. lágyítókat, égésgátlókat), illetve a környező vizekben kis koncentrációban jelen lévő szerves szennyeződéseket (pl. növényvédőket, rovarirtó szereket).
A legveszélyesebb, hogy beépülnek a táplálékláncba: benövik őket az algák, így a táplálékkal együtt akaratlanul is bekerülnek a krillek, halak, madarak szervezetébe. A szűrögető életmódot folytató aljzatlakó élőlények sincsenek biztonságban: a kagylók, tengeri uborkák szervezetébe is bejutnak. Nemcsak fizikailag jelentenek veszélyforrást a tápcsatorna eltömítésével, belső sérülések okozásával, hanem toxikusak is: minden egyes táplálkozási szinten egy nagyságrenddel nő a káros vegyi anyagok koncentrációja. A legmagasabb érték a nagytestű tengeri gerincesekben mérhető: a fókák, cápák, delfinek és bálnák zsírszövetében százezerszeres, milliószoros lehet a koncentráció a tengervízben lévő értékekhez képest. A tengeri eredetű élelmek fogyasztása kifejezetten veszélyessé vált napjainkra.
Az antropocén kort nemcsak az emberiség által okozott 6. nagy fajkihalás és a klímaváltozás támasztja alá, hanem az is, hogy a tengeraljzatra leülepedő műanyagok évmilliókig jelen lesznek bolygónkon, önálló rétegsorokat alkotva a kiemelkedő hegységekben is. Nem lehetséges megtisztítani az óceánt semmilyen technológiával sem, olyan hatalmas méretekről van szó, bár vannak ilyen kezdeményezések. A valódi megoldáshoz a probléma okát kell megszüntetni: körkörös gazdaságra kell váltani a 3R (reduse, reuse, recycle) elvének megfelelően. Léteznek már a környezetbarát alapanyagokból – növényekből, melaszból, tejsavból – készülő, lebomló műanyagok, melyek hasonlóan jól felhasználhatóak az élelmiszeriparban, a mezőgazdaságban vagy az egészségügyben, mint fosszilis alapú társaik, de magasabb áruk gátolja elterjedésüket.
Példaként az alábbi videó az indonéziai Avani start-up vállalkozást mutatja be, mely a manióka gyökeréből és természetes gyantából készít 100%-ban komposztálható és 100%-ban lebomló, minden toxikus anyagtól mentes műanyag termékeket: szívószálákat, poharakat, zacskókat. Annyira bio, hogy a szatyrot összetépve és egy pohár vízben feloldva még meg is lehet inni…
További információ olvasható a kezdeményezésről a honlapján.
A tengerek és óceánok műanyag szennyezése az utóbbi évek egyik egyre többet kutatott témája. Hasonlóan globális szintű környezeti probléma, mint az éghajlatváltozás vagy a biodiverzitás csökkenése, ugyanakkor a közvélemény sokkal kevesebbet tud róla, mivel ez egy új kutatási terület illetve nincs magyar nyelvű szakirodalom a témában. A szerző, Gubek István humánökológus írt egy átfogó összeállítást, mely a külföldi szakirodalom részletes áttanulmányozásával készült. Az első részben részletes leírást ad a tengeri környezetbe került műanyagok fizika, kémiai, biológia, ökológiai, gazdasági és társadalmi hatásairól, a második, befejező részben pedig bemutatta a már létező megoldási lehetőségeket. A tanulmány két részben a Természetvédelmi Közlemények legfrissebb számában olvasható.
A szerzővel két beszélgetést készített a greenfo, mely a Jazzy 90.9 rádióban hallható 2016 december 28-án, és 2017 január 4-én szerdán 9.40. – 10.00 között, ill. az adások után eléhhető a műsor honlapján: www.zoldiranytu.hu
