Idén újra extrém aszály pusztított az országban: kiszáradt a Homokhátság, a kutakban nincs víz, súlyos veszteségek a kukoricás és napraforgóvetésekben, a Tiszán számos ponton gyalog is át lehet kelni, a kisebb tavakban nincs víz, a vadon élő állatok szomjan halnak. Szabó Rebeka országyűlési képviselő kérdéssel fordult az agrárminiszterhez az aszály elleni lépések kapcsán.
A klímaválság a nyakunkon, az extrém meleg ismétlődni fog, de ez a mértékű tragikus szárazság a mi emberi hibánk is: az évszázados rossz vízgazdálkodás következménye – írta Szabó Rebeka ökológus, a Párbeszéd országyűlési képviselője FB oldalán.
A megoldás tehát a mi kezünkben is van: az év elején jellemző többletvizeket (árvíz és belvíz) meg kell tartani a tájban! Nem drága pénzen épített betontározókban, hanem a tájhasználat megváltoztatásával réteken, legelőkön, időszakos vizes élőhelyeken, már meglévő csatornákban, kis vízfolyásokban, medrekben. Ehhez fel kell adni néhány szántóföldet, cserébe viszont egész tájegységek vízellátása fog javulni, és a nyári csapadékviszonyokat is javíthatja, ami az élővilágra és a mezőgazdasági termelésre egyaránt pozitív hatással lesz. Az öntözés fejlesztése önmagában nem megoldás a táji vízmegtartás nélkül.
Szakemberek, ökológusok, egyetemi oktatók egybehangzóan állítják: vízre alapozott tájhasználatváltásra van szükség. Ennek előmozdítása érdekében újra írásbeli kérdéssel fordultam Nagy István agrárminiszterhez, de a változáshoz mindannyiunk megértése és részvétele szükséges.
+++++++++++++
NEM ÖNTÖZÉS Lehet élni illúzióban, de túlélni nem.
Balogh Péter hagyományérző gazdálkodó geográfus véleménye.
Nem mentség az „így tanultuk”, vagy hogy „így szoktuk csinálni”, „ez van az előírásokban”. Éppen ez bukott meg, s elég ciki, hogy nem sikerült 2022-ben elindulni a helyes megoldás felé. Hátha most sikerül, ehhez alap az eddigi tudások hamisságának (f)elismerése.
Ahogy sorra jönnek a tudósítások a vízhiányról, úgy sorra jönnek a vélemények, miszerint az aszály ellen öntözéssel lehetne védekezni, és a csatornák kotrásával, a folyók felduzzasztásával. Most három pontban összeszedem, hogy miért hibás ez a vélekedés, és egy pontban emlékeztetek arra, hogy mi a helyes vízgazdálkodás.
A klasszikus öntözéshez nincsen elég víz. A nyári vízhozamok nem elegendőek a nyári vízigények kielégítésére. Nem a klímaváltozás miatt, hanem a folyószabályozások és a termékszerkezet miatt. Akkor sem, ha mégtöbbhelyen felduzzasztják őket. A duzzasztástól nem lesz nagyobb vízhozam, és a duzzasztás által tározható kapacitás kevés. Nem véletlen, hogy a legmerészebb tervek szerint is csak 3-400 ezer hektár lenne öntözhető, ami az országterület néhány százaléka: oázisnyi foltok az Alföld sivatagosítása mellett.
A felszín alatti vizekből való öntözéssel a nem-pótlódó ivóvízkészleteinket locsolják szét. Eleve idétlen (nem racionális) a felszín alatti vizek felszíni szétlocsolásával működtetni a felszíni vizek levezetése által létrehozott és fenntartott tájat, de erre építeni technológia- és energiaigénye miatt sem reális.
Nem csak „ivóvíz” kell, hanem a „hűtővíz” is. A jelenlegi kiszárítottsági állapotban egyszerűen nem hasznosul az öntözés. A táj annyira túl van melegedve, a víz annyira ki lett vonva a rendszerből, hogy a növények nem tudják értelmezni az öntözéses vízpótlást. Túl sok helyet foglaltak el a víztől a „termelő területek”, így nem maradt víz a tájban, nem tud érvényesülni a víz fizikai tulajdonságaiból fakadó hűtési funkciója: a táj hőgutát kapott. Ezt mutatja a légköri aszály, az esők elmaradása, a növények kiégése, a levelek elhullajtása, a gazdálkodói tapasztalat. A klasszikus öntözés hatékonyságához előbb rehabilitálni kell a tájak eredendő víztereit, vízműködését. S akkor megnő a tájpotenciál, lehet fenntarthatóan termelni az új művelési ágak és módok szerint.
3.
Az öntözés káros, amennyiben a jelenlegi művelési szokások fenntartását akarják vele elérni, miközben a jelenlegi művelés az, ami megszünteti az egészséges talajszerkezetet, a talajéletet és a táji vízkörforgásokat, végülis a gazdálkodás és az élet létfeltételeit. Tudom persze, hogy ez a legfájóbb igazság, és kistermelőként kevésbé értelmezhető, de államigazgatási szinten lenne megoldás.
A „muszáj locsolni” csak annyit jelent, hogy nem volt tudásom /akaratom a megfelelő gazdálkodáshoz. A „muszáj vetni” tétel sajnos elvitte a lehetőségét a klasszikus növénytermesztésnek. A helytelen gazdálkodás kiszárította az Országot. Az agrármérnökök, a vízmérnökök, a többi szakember és a legjobb szándékok mellett, ill. által. A „termelni akarok” eredménye a sivatag termelése. Amit muszáj, és amit akarni kell, az a változtatás.
Alap tanulság tehát, hogy táji szinten kell a vizet visszahozni, minthogy táji szinten lett (és van) elvezetve. Az „öntözés”, a haszonnövények és a parcellák szintjén, nem alkalmas az egész tájat érintő évszázados-koncepcionális kiszárítás ellensúlyozására.
Táji szinten vissza lehet hozni a vizet: akkor kell betározni, amikor van, ott és úgy, ahogy az hasznosulni tud. Ez az időszakos nagyvizek táji működésbe csatolása, a tájhasználat igazítása által. HA lesz víz, az a víz lesz, amit eddig belvíznek és árvíznek hívtak. A vízproblémák megoldása, beleértve a klímaszabályozást és az élelmezést (!), azon múlik, hogy találunk-e helyet e vizeknek. A tájhasználatban. A szántók között és helyén. Legelők és vizes élőhelyek által, amik közvetlen gazdasági hasznot is hoznak (ami ugyebár a sivatagi kukoricáról nem mondható el), de a legnagyobb hasznuk, hogy táji körforgásban tartják a vizet. Mellesleg a többlet készletből juthat öntözésre is. Amire viszont nincs is annyira szükség(!), ha tájazonos a gazdálkodás, és fel van töltve a táj vízzel. Nem (csak) a csatornák, hanem a medrek-erek-árterek hálózata: területi-felületi vízborítások. Minthogy a helyes vízgazdálkodás a vizes helygazdálkodás.
Sokat nehezített e bejegyzés megírásán, hogy már sokszor megírtam, és már nem tudom, hogyan kellene mondanom, hogy a Holdon lévők is megértsék. Elnézést is kérek a durvaságokért, de durva a helyzet: félő hogy változtatás helyett csak évekig tartó milliárdos tervezgetés kezdődik, miközben a vízgazdálkodási üzemrendek és mezőgazdálkodási előírások megváltoztatásával a jelenlegi infrastruktúra mellett is lehetne lényegi változást, eredményeket, azaz vízborításokat elérni már a most (remélhetőleg) következő nedves félévben! Nem napelemekkel, hanem árvízzel kell elárasztani a szántókat, ha védekezni akarunk a 2025-ös hőguta ellen…
Hivatkozásképpen megintcsak a 2022-ben összeszedett anyagokat teszem (az első hozzászólásba), köztük a „Mit kell másképp tudni az aszály kapcsán” című anyagot, de az összes előadásom, írásom a hibás tudások és világnézet átprogramozását szolgálja, ahogy sokan mások is részt vesznek a tudások-hitek átprogramozásában. Javaslom őket a túlélés iránti érdeklődés esetén. Nem lehet megspórolni a megértést, s nem lehet hivatkozni a nehézségre, vagy a megsértődésre. Mert illúzióban lehet élni, de túlélni nem:)
