A rovat kizárólagos támogatója
Közel 25 éve, 1993 óta írok cikkeket az atomenergiáról (még az újságíró-stúdióban kezdtem), volt szerencsém közben többször is átélni, hogyan változott meg a hazai politikai felépítmény viszonya a paksi atomerőműhöz, illetve – ami nálunk az atommal a jelek szerint elválaszthatatlanul összetartozik – Oroszországhoz. Hargitai Miklós vélemény cikke.
A bal- és a jobboldal ebben a tekintetben semmit sem vethet egymás szemére, az aktuális érdekeiknek megfelelően pörögtek, mint a szélkakas – hogy most mégis jobbfelé figyelünk, az nem elfogultság, hanem a hatalmi felállás következménye. Számomra az itt vázolt előzmények ellenére is felfoghatatlan, hogy egy önmeghatározása szerint antikommunista gyökerű és függetlenségpárti belpolitikai tömb hogyan válik egy KGB-s múltú, birodalmi álmokat dédelgető, a Szovjetunió egykori vezetőihez hasonlóan érdekszférákban gondolkodó orosz vezető leplezetlen csodálójává – minden korábbi történelmi tapasztalat dacára –, és hogyan fogadja el az általa kínált, egyre kétesebb kimenetelű üzletekbe csomagolt békejobbot pusztán bemondásra – t. i. Orbán Viktor azon állítására, hogy ez most a nemzeti érdek.
Hogy Putyin barátsága hogyan függ össze az atomerőművel, azt viszonylag könnyű levezetni: a putyini Oroszország régóta nem csinál titkot belőle, hogy az olaj-, gáz- és atompiaci nyomulást a geopolitikai érdekérvényesítés eszközének tekinti. Az elnök valójában nem tesz mást, mint – a pesszimista értelmezés szerint – az Európai Unió: ahogyan Brüsszel a kohéziós célok érvényesítése helyett egyre inkább a helyi elitek lekenyerezésére és korrumpálására használja az uniós támogatásokat, ugyanúgy játszik Moszkva a gázszállítási szerződésekből és energetikai mamutberuházásokból kinyerhető korrupciós profittal. Az atom melletti egyértelmű orbáni kiállás – és annak fenntartás nélküli elfogadása a magyar jobboldal részéről – hitvitává tett nálunk egy szerencsés helyeken szakmai alapon is megközelíthető kérdést: jól járunk-e azzal, ha a (többé-kevésbé) ismert feltételekkel elkötelezzük magunkat az orosz nukleáris technológia, illetve praktikusan Oroszország mellett.
Bár az Orbán-Putyin atompaktum nyomán kötött szerződések titkosak, egy magyar EP-képviselő kérdésére az Európai Bizottság írásba adta, hogy túlköltés esetén – vagyis akkor, ha a Roszatom nem fér bele a tervezett két paksi blokk 12,5 milliárd eurós árába – a magyar állam felső korlát nélkül fizet. Vagyis nemcsak azt nem tudjuk, hogy mit vettünk az oroszoktól, hanem azt sem, hogy mennyiért. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az Európában jelenleg futó atomerőművi beruházások átlagosan 250 százalékos túlköltésnél járnak, és egyetlen sincs közülük, amit az előzetesen kalkulált áron be lehet fejezni.
A másik állítás szorosan támaszkodik az előzőre: ebben a konstrukcióban kizárható, hogy a beruházás ne legyen veszteséges.
Ahogyan az Európai Bizottság tegnapelőtti, a projekt állami támogatását engedélyező döntésének indoklásában az illetékes uniós biztos kifejtette, a magyar kormány olyan pénzügyi kockázatot vállalt, amit egy, a saját pénzét kockáztató magánbefektető biztosan nem fogadott volna el. Ebben a konstrukcióban az állami támogatás konkrétan az előre kalkulálható veszteség költségvetési finanszírozását jelenti. Ráadásul az Orbán-kormány a Bizottság meggyőzése érdekében belement a Paks II-ből érkező áram tőzsdei értékesítésébe: ez azt jelenti, hogy egy kiszámíthatóan drágán, veszteséggel termelő atomerőmű kénytelen lesz az áramot azon a nyílt piacon eladni, ahol jelenleg feleannyit sem adnak a termékért, mint amennyi a várható termelési költség lesz.
Hogy az EU a német és a francia atomipar megmentése érdekében fogadta el mindezt – magántőkéből régóta nem épül Európában atomerőmű, jelentős lobbicsoportok érdekeltek abban, hogy legális legyen a szektor állami támogatása –, vagy egy mind határozottabban körvonalazódó, a magyar sajtóban is megénekelt korrupciós cselekmény miatt, az a végeredmény szempontjából mindegy. Ennek a történetnek egyszerűen nincs olyan olvasata, aminek egy becsületes, a nemzetét tényleg szerető jobboldali ember örülhet – a becsületes baloldaliakról nem is beszélve- írta Hargitai Miklós a nepszava.hu-n.
