A rovat kizárólagos támogatója

40 éves fennállásának eddigi legnagyobb volumenű távhőtermelését, közel egymillió gigajoule (GJ) hőenergia előállítását érte el tavaly a Budapesti Közművek tulajdonában lévő Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. Az 1982-ben üzembe helyezett, időközben teljes rekonstrukción átesett mű Budapest, és egyúttal Magyarország egyetlen, kommunális hulladékot termikusan hasznosító létesítménye. Az erőmű működése 2021-ben 28 millió m3 földgáz felhasználását takarította meg Magyarország számára.

Az Európai Unió, így hazánk klímavédelmi céljainak teljesítésében is fontos szerep hárul a távhőszolgáltatói szektorra, a 2020. végén elfogadott Nemzeti Energiastratégiában is kiemelten szerepel a Zöld Távhő Program. A megfogalmazott célkitűzés alapján a földgáz részarányát a távhőtermelésben 2030-ra a jelenlegi, országosan 70% feletti szintről 50%-ra kell csökkenteni. A most elért rekordnagyságú hulladékalapú távhőtermelés ehhez a célhoz visz közelebb.

Fővárosi Hulladékhasznosító Mű. forrás: Budapesti Közművek

A közel egymillió (975,649) GJ hőenergia megtermelése – a fővárosi földgáz alapú távhőtermelő létesítményeknél – éves szinten mintegy 60 000 tonna CO2 kibocsátás-csökkenést eredményezett, és további mintegy 100 tonna egyéb légszennyezés kibocsátásának elmaradását jelenti. A Fővárosi Hulladékhasznosító Műben 2021-ben megtermelt rekordmennyiségű hőenergia 28 000 átlagos budapesti háztartás éves távhőigényét biztosította környezetbarát, fenntartható módon. A rekord mértékű hőtermelés az optimalizált üzemeltetési és karbantartási protokollnak köszönhető, a működés hatékonyságát továbbá nagymértékben elősegítette a Budapesti Közművek integrált üzletágainak (távhőszolgáltatás, hulladékgazdálkodás) szoros együttműködése.

Fővárosi Hulladékhasznosító Mű Rákospalota. kép: Budapesti Közművek

Az erőműben alkalmazott ötlépcsős füstgáz-tisztítási eljárás eredményeként a létesítmény működése megfelel a legszigorúbb hazai és uniós környezetvédelmi normáknak.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek