2021. március 23-án fájdalmas veszteség érte a hazai természetvédelmet. 51 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt Czirák Zoltán, az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály Nemzetközi Természetvédelmi Egyezmények Osztályának vezetője. A greenfonak barátok, kollégák írtak emlékeket.
Személyében egy kivételesen nagy szakmai tudással és megingathatatlan elhivatottsággal rendelkező szakembert, barátot és kollégát veszítettünk el. Munkáját mind hazai, mind európai uniós és nemzetközi szinten is széles körben elismerték és tisztelték. Volt bátorsága és tudása ahhoz, hogy elkötelezett kiállásával valódi változást tudjon elérni a veszélyeztetett fajok védelmében itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
♥ ♥ ♥ Czirák Zoltán (1970-2021) Budapesten született és mindvégig itt is élt. 1988-ban érettségizett a Kaffka Margit Gimnáziumban. Biológiai érdeklődésének megfelelően egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán biológus szakon végezte. 1996-ban szerzett diplomát ökológia és evolúcióbiológia szakirányon, ahol szakdolgozatát „A fajok hatékonyabb jogi védelmének lehetőségei a társadalom tudása és a nemzetközi szabályozások alapján” címmel írta. Biológiai tanulmányaival párhuzamosan 1994-1996 között a Gödöllői Agrártudományi Egyetem vadgazdálkodási és vadászati szakirányát is elvégezte.
Már az egyetemi évek alatt aktívan bekapcsolódott az akkori Természetvédelmi Hivatal munkájába. 1996-2002 között a Környezetgazdálkodási Intézet, 2002-től pedig egészen mostanáig a Környezetvédelmi Minisztérium és jogutódainak munkatársa volt. Széleskörű, gyakorlatilag valamennyi taxonómiai csoportra kiterjedő fajismerete révén elsősorban a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok kereskedelmét szabályozó egyezménnyel (CITES) kapcsolatos feladatokkal foglalkozott. Munkája kiterjedt a biológiai sokféleség védelmével kapcsolatos más nemzetközi egyezményekre is, melyeknek nemzeti kapcsolattartója volt. Emellett szívügye volt a hazai fajok védelme. Kiemelkedő a védett és vadászható állatfajok körének meghatározásában, a védett állatokkal folytatható tevékenységek, az inváziós állatfajokkal szembeni intézkedések megfogalmazásában, valamint az állatvédelemmel foglalkozó jogszabályok kialakításában végzett munkája.
Annak ellenére, hogy jogi végzettsége nem volt, példátlan ismeretekkel rendelkezett az egyes fajokra vonatkozó szabályokról, azok jogi besorolásáról, betéve ismerte a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit, legyen szó nemzeti, uniós vagy nemzetközi szabályozásról. Csakúgy, mint magukat az érintett fajokat, azok veszélyeztető tényezőit. Egy két lábon járó lexikon volt, akihez bárki bátran fordulhatott, ha állatok vagy növények védelmi helyzetével kapcsolatban volt kérdése, és azonnal megkapta a helyes választ.
Összefüggésében látta a problémákat, ahogy kevesen, és ennek megfelelően is kereste a megoldásokat. Ezt a képességét és kivételes tudását ötvözve minden olyan faj védelméért keményen megharcolt, amit szakmai szempontból fontosnak tartott. A hóvirágtól az afrikai oroszlánig, az orchideáktól a bálnákig valamennyi veszélyeztetett faj védelmében teljes mellszélességgel lépett fel, de minden fajcsoport közül legjobban a récéket szerette.
Óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a természetvédelem szempontjai más szakterületeken is érvényre jussanak, és komoly érdemei vannak az ellentétes érdekek összehangolásában. Szakmai hitele és megbecsülése lehetővé tette, hogy kapocs legyen a gyakran ellenérdekelt felek között úgy, hogy mindig a fajok védelmét tartotta szem előtt. Kiemelkedő sikere az a természetvédelmi és vadászati ágazatok közötti megállapodás, amely biztosította a vadászattal is érintett fajok hosszú távú védelmét, és amely az ő személyes vezetésével jött létre.
Szerteágazó oktatási tevékenységet is végzett. Az ELTE Doktori Iskolájának zoológia, hidrobiológia és szünbiológiai programjában az aktuális természetvédelmi problémák, míg a Nyugat-Magyarországi Egyetemen az állat- és növénykereskedelem témájában állandó óraadó volt, de oktatott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, az ELTE Állatrendszertani Tanszékén, és az Országos Magyar Vadászati Védegylet vadásztanfolyamain is. Oktatni is azzal a szenvedéllyel oktatott, mellyel munkája során az élővilág sokféleséget védte.
Távozása óriási veszteség a természetvédelemnek, emberi és szakmai szempontból egyaránt hatalmas űrt hagyott maga mögött. Ahogy egy közeli barátja fogalmazott: ott, ahová megérkezett, nem kell majd gyalog járnia. Hintóját kacsák fogják húzni – olvasható a Biológiai Sokféleség Egyezmény magyarországi honlapján.
♥ ♥ ♥ Annyi sok győztesen megvívott csata után a koronavírussal szemben alul maradt a nemzetközi és a hazai természetvédelem egyik kiemelkedő alakja, Czirák Zoltán. Vannak emberek, akiknek meggyőződésük, hogy „Mindenki pótolható”- Zoli esete a bizonyíték arra, hogy „NEM!”.
Neve csak természetvédelmi berkekben volt ismert, mert amolyan szürke eminenciásként tette a dolgát. Szakmai felkészültségét és tudását csak úgy lehet jellemezni, hogy Ő volt a Kárpát-medence „Attenborough”-ja. Ő képviselte hazánk álláspontját számos nemzetközi természetvédelmi konferencián, többek között a bálnák védelmében is. Sokakat megmosolyogtathatja, hogy Magyarország mit keres egy „Bálnavédelmi konferencián”, amikor tengerünk sincs. A helyzet az, hogy minden tagország szavazata egyet- azaz ugyanannyit- ér, mint a tengerrel, óceánnal érintett országoké. Ezeken a konferenciákon bizony igen fontos minden szavazat egy-egy kritikus kérdésben. Többek között ezekben a harcokban állt ki- és rendre helyt- Czirák Zoltán, a magyarok nevében, a bálnák védelmében. Beosztásától független keresték meg nap mint nap különböző szakmai gondokkal munkatársai a hazai védett és vadászható fajok listájának egyeztetésétől kezdve a legkülönbözőbb kérdésekkel. Csak elképesztő munkabírásának és elhivatottságának köszönhető, hogy mindig mindenkinek segíteni tudott.
Most azonban a szeretett bálnáival együtt magunkra maradtunk. Nincs többé „Majd megkérdezzük Zolit!”. A nemzetközi és a hazai természetvédelem bástyáját vesztette. Akik személyesen ismerték és szerették ennél jóval többet…
Ezer Ádám.
♥ ♥ ♥ Egy angyallal több van az égben – mégis szomorú a szívem
2021 márc 23 -án elment közülünk Czirák Zoli – jó barátunk, kollégánk, természetvédő harcostársunk. Egy briliáns elmével megáldott ember, aki tehetségét arra használta, hogy a földi Életet védje, a vörhenyes csorványtól az afrikai elefántig. És persze ne hagyjuk ki kedvenceit, a kacsákat és a libákat sem. Azt szokta mondogatni, hogy a természetvédők csapata az ő nagy családja – és most tényleg olyan űrt érzek, mintha egy közeli családtagom távozott volna. Alig egy hónapja még arról egyeztettünk, hogy az éppen aktuális csatáinkat hogyan vívjuk meg, terveztük az idei feladatokat, aztán egyszer csak jött egy új ellenfél, a koronavírus…
Zoli, én abban hiszek, hogy Neked most már sokkal jobb ott, ahová kerültél, és ez bár vigaszt még nem igazán tud nyújtani a fájdalomra, próbálok abból is merítkezni, hogy visszaidézem azokat a pillanatokat, amikor boldognak láttalak. Ica segített ebben, elővett egy képet, amelyet az izraeli madarászutunk során készített Rólad. Megosztom, és megköszönöm, ha mások is idetesznek egy-egy emlékképet a szép pillanatokról, amikor még velünk voltál.
Nyugodj békében! Schmidt András FB bejegyzése.
♥ ♥ ♥ Gondolatok Zoliról, „fZ”-ről, vagyis Czirák Zoltán kollégámról, barátomról és tanítómról
Nehéz műfaj ez. Csak néhány nappal azután, hogy oly váratlanul távoztál, még fel sem fogom, hogy hogyan lehetséges, ami történt, máris „visszaemlékezni”. Hiszen itt vagy, még olyan élénken látlak magam előtt, vagy éppen hallom, ahogy a szomszéd irodában nevettek valamin, tudom, hogy mindjárt bejössz, a vállamra teszed a kezed és azt mondod „Na hali! Mit írsz?” én hebegek valamit, aztán Te elárulod a legfrissebb híreket, hogy éppen kik és mivel támadnak be, és én rájövök, hogy akkor most félre kell tolni azt, amivel éppen molyoltam, és leülünk együtt megfogalmazni a választ arra a sokkal súlyosabb ügyre.
De sajnos most Te sem tudsz mondani ennél súlyosabbat. Továbbléptél, még magasabb szinten fogod képviselni a természetvédelmet, mi viszont csak a tátongó űrt érezzük. Nem leszel ott, hogy kisegíts minket, ha egy fagyasztóból kiemelt antilopbőrt vagy éppen egy veszélyeztetett kaktuszt kell meghatározni, hogy ízekre szedd a már egész jónak hitt szakmai anyagunkat, rávilágítva arra, hogy tulajdonképpen csak a lényeget hagytuk ki, hogy kőkemény szakmai és jogi érvekkel beolvass bárkinek, aki egy kicsit is gyengíteni akar a természetvédelmi előírásokon, hogy…
De hagyjuk is ezt. Felsorolni is alig lehetne, hányféle ügyet vittél a válladon és hányféle arcodat mutattad meg a tárgyalóasztaltól az évvégi bulikig. Voltál segítőkész kolléga, harcostárs a frontvonalban, kritikus szemű, de mindig konstruktív és fáradhatatlan „minőségbiztos”, boldog terepmadarász, ha végre kijutottál és találtál nekünk egy vörös ásóludat, táncoslábú „partyman”, és mindeközben poénba fordult minden második mondatod. Sajnos sokszor csak kínunkban nevettünk az egyre tornyosuló viharfelhők alatt és a mind több stressz Téged is megviselt. Gyakran láttunk gondterheltnek, már Te sem mindig tudtad egyből, hogy milyen csavarral tudnánk kikerülni egy-egy szorítóból – de azért a végére kitaláltál valamit. A koronavírussal szemben sajnos ez nem sikerült, bár még több napi láz után is küldtél emailt az idei tervekről…
Ha most mégis itt lennél és a vállamra tennéd a kezed, talán azt mondanád, hogy már elég a szövegből és térjünk a lényegre. A címben azt írtam, hogy a tanítóm voltál, és szerintem egy ember a szellemi hagyatékával tud a legtöbbet adni másoknak. A Te példádat szeretném itt is megosztani, azt, hogy szerintem mitől lettél széles körben elismert és hatékony természetvédelmi szakember. Először is, nagyon alapos felkészültség kell, amiben a biológiai és ökológiai ismeretek csak az alapot jelentik, de a természetvédelmi és az egyéb, érintett ágazatok jogszabályait és gyakorlatát, sőt, társadalmi vetületeit is látni kell, hogy megértsük „a másik oldalt” és meg is értessük magunkat. Másodszor, és ez még jóval nehezebb, kell egy látásmód, amivel felülemelkedünk az aktuális problémán, felvetésen, panaszon, és szélesebb kitekintéssel azt is megnézzük, hogy ha itt vagy ott változtatunk a jogszabályi szöveten, akkor annak milyen kihatásai lesznek más területekre (amire a panaszos jellemzően nem is gondol, nem is érdekli), netán milyen láncreakciókat indíthat el a lépés, hol üthet ez vissza a természetvédelemre. Ebben a látásmódban voltál nagymester, sokat tanultunk Tőled, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar vége lesz az „órának”. Köszönet érte, köszönet az életedért és az életművedért! Igyekszünk kamatoztatni, amit kaptunk Tőled.
P.S. Azért majd súgjál fentről, ha nagyon összecsapnának a hullámok itt lenn…
Barátod, Schmidt András
♥ ♥ ♥ Nehezen találom a búcsúzáshoz a szavakat. Nagyon megrendített Zoli halála, hogy ilyen fiatalon, ilyen hirtelen el kellett mennie közülünk. 28 évig dolgoztam vele együtt és egy kicsit “saját fiamnak” is éreztem őt.
Utolsó éves, végzős egyetemistaként jött be hozzám egy decemberi délután a Természetvédelmi Hivatalba, hogy valaki azt ajánlotta neki, forduljon hozzám, talán én tudok segíteni, hogy szakdolgozat témát találjon. December volt, amikorra már szinte mindenki befejezte a szakdolgozatához szükséges kutatásokat, hiszen májusra már le kellett adni a szépen feketébe kötve a kész diplomamunkákat. Egy hivatal pedig amúgy alkalmatlan arra, hogy kutató munkát végezzen valaki. Olyat, amit utána az ELTEn, biológus szakon elfogadnak. Tudtam, hiszen én is ott végeztem. Néztem ezt a kedves, mosolygó gyereket, aki látszólag egyáltalán nem izgult mindezen, és végig gondoltam, hogy ha most nem segítek és nem találunk ki együtt valamit, amiből diplomamunkát ír, akkor ennek a fiúnak nem lesz szakdolgozata és így diplomája sem jövőre. És neki láttunk gondolkozni. Egyáltalán mi érdekel, kérdeztem. A jogszabályok, mondta. Hát ilyet még a természetet megszállottan védő egyik munkatársamtól, barátomtól sem hallottam soha. Mi kénytelenek voltunk a jogszabályokkal foglalkozni, de, hogy őszinte legyek mindig utáltuk őket, még a nyelvezetüket is külön meg kellett fejtenünk, hogy dolgozni tudjunk velük. De Zoli nem, azt mondta őt kimondottan érdeklik a jogszabályok.Ez. a srác, lehet, hogy, egy kincs, gondoltam akkor, ami, ma már sokan tudjuk, igaz is lett. Így aztán akkor közösen keresgélve, végül kitaláltuk, hogy gyűjtse össze Európa összes állatvédelmi jogszabályát, (hiszen már éppen készültünk az első hazai állatvédelmi törvény megalkotására) és mérje fel, egy utcai kérdőíves módszerrel a lakosság tudását is a témáról. Végül egy nagyon jó, hasznos munka és dolgozat lett ebből. Végig is gondoltam már akkor, hogy lehet, hogy egy különleges kincset találtunk ebben a fiatalemberben, aki pont a biológusok számára legnehezebb, a jogszabályokkal kapcsolatos részét a természetvédelemnek lelkesen fogja segíteni. Néhány évig önkéntesként dolgozott mellettem, de végül sikerült státuszt is szerezni és felvettük őti a természetvédelem hivatalos csapatába.
Így indult a közös munkánk, amely egészen haláláig tartott.
Zoli a közös munkával töltött közel három évtized alatt az egyik legnagyobb szakmai tudású munkatársunkká vált, akinek az egész életét a természet megóvása vezérelte. Fantasztikus lexikális tudású, a könyveket imádó és szenvedélyesen gyűjtő ember volt, akit emiatt a lexikális tudás miatt sokáig ’Lexinek” is hívtunk..
De ez nem tette „könyv mollyá”, sőt, megszínesítette, vidámmá tette minden együtt töltött napunkat, nagyon kedves, kiapadhatatlan humorával. Nem emlékszem olyan beszélgetésre vele, amibe nem lett volna, bármilyen komoly témáról volt is szó, valahol elbújtatva, néhány vicc, ironikus kis fricska, amin nevethettünk.
Nagyon érzékeny lélek volt, de olyan, akinek ez az érzékenysége a mások sorsa, hangulata iránti odafigyelésre, megértésre, segítségre is kiterjedt. Mindig egyenes és kritikusan őszinte volt. Ezért is nagyon jó volt vele együtt lenni, bár hol is volt ez: jó volt vele dolgozni, szakmáról vagy a lelki életünkről beszélgetni, jó volt vele kirándulni, táncolni és csak csendben, mosolyogva ülni, bámulni a természetet.
Iszonyatosan hiányzik. Pótolhatatlan. Nagyon sokan siratjuk. Halála napjának estéjén, mi, a volt munkatársai mindannyian külön, külön és mégis együtt, gyertyát gyújtva imádkoztunk és búcsúztunk el tőle.
Kísérjen téged Zoli, bármerre is visz az út a halál után, mindannyiunk szeretete!
Rodics Katalin
♥ ♥ ♥ Emlékszem első találkozásunkra, amikor 30 évvel ezelőtt a börzsönyi Kámor hegyről figyeltük a békászó sasokat. Már akkor feltűnt megszállottsága, kivételes tudása, és az, hogy mindene a természet. Pedig akkor még nem is volt alkalmam olyan mélységben megismeri őt, hogy tudjam, hogy a természet egy olyan szenvedélyes rajongójával állok szemben, aki már általános iskolás korában azzal nyaggatta édesapját, hogy munkahelyéről hozza haza neki a Magyar Közlönynek azt a számát, amiben a horgászati tilalmi időkkel, azok változásával kapcsolatos jogszabály kihirdetésre került. Nem a Kincses szigetet és a Winnetou-t olvasta, mint a többi gyerek, hanem a közlönyben megjelenő, a fajok védelmét érintő jogszabályi változásokat követte, és a Búvár zsebkönyveket bújta.
25 évvel ezelőtt újra összehozott minket az élet, amikor Phd hallgatóként az akkori Természetvédelmi Hivatalhoz került. Közvetlen kollégák és szobatársak lettünk, és a közös érdeklődésnek köszönhetően, különösen, ami az egzotikus fajok védelmét illeti – mivel én akkor már 2 éve dolgoztam a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok kereskedelmét szabályozó egyezmény (CITES) hazai végrehajtásában – azonnal megtaláltuk a közös hangot. Szinte valamennyi taxonómiai csoportra kiterjedő fajismerete a CITES berkein belül rövid időn belül híres lett, amit mind hazai, mind nemzetközi szinten elismertek és tiszteltek.
Munkánk során gyakran ellenőriztünk hazai állatkereskedéseket, kisállatbörzéket, tenyésztőket, együtt jártuk az országot a hivatali LADA Nivával, és a kiflit rendszeresen a motorháztetőn ettük meg a helyi kisboltok előtt, rányomva a tömlős sajtot és mellé a zacskós kakaót, a közelben lévő madarakat figyelve. Ellenőrzéseink kapcsán a tenyésztők, kereskedők körében hamar híre ment, hogy nem érdemes félrebeszélni, mert Czirák Zolit nem lehet megvezetni, ha fajokról, fajismeretről van szó.
A CITES-szel kapcsolatos tudományos feladatokat szerette a legjobban. Olyan szenvedéllyel küzdött meg minden egyes faj védelméért, amit fontosnak tartott, hogy olyat soha, senki mástól nem láttam. Ez volt az élete. Eközben számtalan barátra, kollégára tett szert, akik – bár nem mindig értettek vele egyet – kivétel nélkül elismerték óriási szakmai tudását és megingathatatlan elkötelezettségét. Ringbe szállt a trópusi fafajoktól kezdve, az üvegbékákon, a tüskésfarkú leguánokon, az Edward’s fácánon és a jákópapagájon keresztül egészen a zsiráfok, orrszarvúak, elefántok és bálnák védelméért, megmentéséért.
Emellett több más nemzetközi természetvédelmi egyezmény munkájában is aktívan részt vett, többek között felelt a vándorló vadon élő állatfajok, az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadárfajok, az európai denevérek védelmével kapcsolatos megállapodásokért, és Ő volt Magyarország bálnavédelmi biztosa is. Ez utóbbi talán furcsán hangzik, de hittel vallotta, hogy a cetek, mint közös globális értékeink védelme nem függhet csak azon országoktól, akiknek tengerük van. Mindent meg is tett, amit védelmükért megtehetett.
Összefüggéseiben látta a problémákat, ahogy kevesen, és ennek megfelelően is kereste a megoldásokat. Ezt a képességét és kivételes tudását ötvözve küzdött a biológiai sokféleség védelméért. Volt bátorsága és tudása ahhoz, hogy elkötelezett kiállásával valódi változást tudjon elérni a veszélyeztetett fajok védelmében itthon és nemzetközi szinten egyaránt.
Nemzetközi feladatainknak köszönhetően az elmúlt 25 évben számtalan helyen megfordultunk együtt a világban és hihetetlen mennyiségű közös élményt szereztünk. A hivatalos programok után igyekeztünk minél többet megismerni az adott ország állat- és növényvilágából. Legutóbbi ilyen közös utunk tavaly tavasszal Indiába vezetett, ahol a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló bonni egyezmény döntéshozó ülésén vettünk részt. Ezt követően lehetőségünk volt meglátogatni az utolsó vadon élő ázsiai oroszlánokat a Gyr Nemzeti Parkban. Ez volt az utolsó ilyen közös élményünk, ami minden velejáró jóval és rosszal felejthetetlen maradt.
Távozásával hatalmas űrt hagyott maga után. Nemcsak, mint kolléga, hanem mint ember, és mint barát. Maga volt a két lábon járó lexikon, akinek a véleményét mindig kikértük, aki azonnal válaszolt, ha az volt a kérdés, hogy egy faj milyen jogi védelmet élvez, mik a veszélyeztető tényezői és milyen a védelmi helyzete, Közös munkánk, a negyed évszázad alatt együtt töltött idő, számos nehéz helyzet megoldása, és a rengeteg közös élmény barátokká kovácsolt minket.
Nem volt nehéz előcsalni jellegzetes mosolyát, legyen szó egy új madárfaj megpillantásáról, vagy azokról az alkalmakról, amikor együtt lehetett azokkal, akiket szeretett. Mi, természetvédők, kollégái, barátai voltunk a családja. A legboldogabb mégis akkor volt, amikor a CITES nagy nemzetközi döntéshozó ülésén egy veszélyeztetett faj védelmével kapcsolatos javaslatot, amelynek elfogadásáért a végsőkig tudott harcolni, megszavaztak. Akkor könnyek szöktek a szemébe.
Kőrösi Levente
