Hirdetés

Haarberg Orsolya, Norvégiában élő magyar természetfotós kapta az Év Természetfotósa díjat. Idén minden eddiginél több fotós, rekord számú képpel jelentkezett a GDF-SUEZ Az Év Természetfotósa pályázatra. A Magyar Természettudományi Múzeumban ma nyílt kiállítás 2012. január 30-ig látható.

Az Év Természetfotósa 2011 címet kiemelkedő kollekcióval Haarberg Orsolya nyerte, aki – a zsűri döntése alapján – egyben szerzője Az Év Természetfotója címet kiérdemlő fotónak is, amely az izlandi Hverfell krátert ábrázolja. A Norvégiában élő Haarberg Orsolya már 2009-ben is kiérdemelte ezt a két díjat.

Az Év Ifjú Természetfotósa címet 2011-ben Vadász Anna, 1994-ben született szegedi diák kapta, aki egyben az ifjú kategória győztese is. A legjobb búvárfotós elismerést Selmeczi Dániel érdemelte ki, aki egy ponttal előzte meg Somodi Ferencet a legjobb víz alatti fotókollekciók versenyében.

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége tizenkilencedik alkalommal írta ki Magyarország és egyben a régió legjelentősebb természetfotós pályázatát. A növekvő színvonallal együtt folyamatosan szigorodik a pályaművek értékelése is, ezért 2011-ben új kategóriával egészítették ki a pályázati kiírást. Az Állatok a saját környezetükben elnevezésű kategóriába olyan képeket vártak, amelyek tájképszerűen mutatják az állatok élőhelyét, és egyúttal tükrözik az állatok és környezetük szétválaszthatatlan kapcsolatát. Ezzel voltaképpen a saját munkáját könnyítette meg a zsűri, ugyanis a korábbi pályázatokra rengeteg kiváló fotó érkezett, amelyek valahogy mégis "kilógtak" a hagyományos, az állatok viselkedéséhez kapcsolódó kategóriákból.

Szintén első alkalommal adtak publicitást a werkfotók számára is. Habár ebben az új műfajban nem osztottak díjakat, a pályázók bemutathatják, hogyan készültek a természetfotók, és a legjobbak a pályázat anyagából rendezett kiállításon és könyvben is bemutatkoznak a nagyközönség előtt.

A pályázatra 13 kategóriában lehetett nevezni: 1. Kezünkben a Föld, 2. A madarak viselkedése, 3. Az emlősök viselkedése, 4. Az állatok viselkedése, 5. Az állatok a saját környetetükben, 6. Az állatok szemtől szemben, 7. Növények és gombák, 8. Kompozíció, forma és kísérletezés, 9. Tájak, 10. Élet a vízfelszín alatt, 11. Napnyugtától napkeltéig, 12. A természet energiái, 13. Ifjúsági kategória (felső korhatár 18 év).

A kategóriákon túl pályázni lehetett a Dr. Tildy Zoltán-díjra, amelyet annak a 24 év alatti pályázónak ítél oda a zsűri, aki a legszínvonalasabb kollekciót küldte be a "Madarak viselkedése" kategóriában. Pályázni lehetett továbbá a leginkább humoros felvételre is. Azok a kategóriadíjat nyert képek, amelyek a Pannon Ökorégióban készültek, további elismerő oklevelet és a különdíjhoz járó + 1 pontot kaptak; emellett a legszebb magyarországi tájkép is különdíjat kapott.

A pályázat csaknem két évtizedes történetében most először fordult elő, hogy első díjat nyert valamelyik kategóriában egy határon túli természetfotós – a marosvásárhelyi születésű Nagy Zoltán Gergely, aki az angliai Bristoli Egyetemen tanul fotográfiát. Ráadásként a Varjúdominancia című felvételével a Dr. Tildy Zoltán-díjat is kiérdemelte.

2011 Év Természetfotósa 2011 Év Természetfotósa

GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2011 fotópályázat végeredménye

I. kategória: Kezünkben a Föld
1. Ritzel Zoltán: Sodrásban
2. Gaál Péter: Esti szieszta
3. Daróczi Csaba: Zöld út

II. kategória: A madarak viselkedése
1. Nagy Zoltán Gergely: Varjúdominancia
2. Daróczi Csaba: Vonulás
3. Jakab Tibor: Landolás zűrzavarral

III. kategória: Az emlősök viselkedése
1. Haarberg Orsolya: Zerge-árnyék
2. Haarberg Orsolya: Verekedő sarki rókák
3. Radisics Milán: Kukázás

IV. kategória: Az állatok viselkedése
1. Jakab Tibor: Angyalok
2. Kerekes M. István: Részlet szitakötővel
3. Somodi Ferenc: A nagy fogás

V. kategória: Az állatok a saját környezetükben
1. Haarberg Orsolya: Mimikri
2. Haarberg Orsolya: Hullámok szorításában
3. Haarberg Orsolya: Kőszáli kecske az olasz Alpokban

VI. kategória: Az állatok szemtől szemben
1. Selmeczi Dániel: Porszívó
2. Selmeczi Dániel: Limonádé
3. Haarberg Orsolya: Kőszáli kecske portré

VII. kategória: Növények és gombák
1. Haarberg Orsolya: Moszat-rajz
2. Sándor Imre: Megvagy!
3. Polgár Tibor: Harcra készen

VIII. kategória: Kompozíció, forma és kísérletezés
1. Kerekes M. István: Poirot
2. Haarberg Orsolya: Hóvásznon drótvonalak
3. Daróczi Csaba: Rend

IX. kategória: Tájak
1. Varga István: Falvak a ködpaplan alatt
2. Palcsek István: Hajnali óceán
3. Nem adták ki

X. kategória: Élet a vízfelszín alatt
1. Somodi Ferenc: Erdő mélyén
2. Somodi Ferenc: Unka
3. Nem adták ki

XI. kategória: Napnyugtától napkeltéig
1. Radisics Milán: Varjak
2. Daróczi Csaba: Harc a halért
3. Gönye Csaba Ádám: Éjszakai árny

XII. kategória: A természet energiái
1. Haarberg Orsolya: Ég és Föld tánca
2. Haarberg Orsolya: Viharmadár
3. Haarberg Orsolya: Égő hegy

XIII. kategória: Ifjúsági kategória
1. Vadász Anna: Csíplek; Küzdelem; Potty a falat
2. Péter Előd: Verőfényben
3. Kurucz Ádám: Nyakon csípve

 

Különdíjak:

Humoros felvétel különdíj  Haarberg Orsolya: Kőszáli kecske portré

A Nimród vadászújság különdíja Németh János: Egy pedig figyel…

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja Sutyák János: Transzformer

A Vadon természetvédelmi magazin különdíja Bakos Gábor: Makákóma

A TermészetBúvár magazin különdíja Horváth Róbert: Gülüke

A Természet Világa magazin különdíja Szabó Tamás: Csak sikíts!

Piros Fehér Zöld különdíj Daróczi Csaba: Közelítő vihar

Hazai tájkép különdíj Varga István: Falvak a ködpaplan alatt

Sakertour Team különdíja Sutyák István: Transzformer

A Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja Daróczi Csaba: Vonulás

A PapuaParadise EcoResort különdíja a legjobb búvárfotósnak Selmeczi Dániel

A naturArt Dr. Tildy Zoltán-különdíja Nagy Zoltán Gergely

Az Év Természetfotósa 2011-ben Haarberg Orsolya

Az Év Ifjú Természetfotósa 2011-ben a benyújtott portfólió alapján Vadász Anna

Az Év Természetfotója 2011-ben Haarberg Orsolya: Hverfell

2011 Év Természetfotósa 2011 Év Természetfotósa
 

A zsűri tagjai:
Eifert János – fotóművész, a zsűri elnöke
Dombovári Tibor – fotóművész, Az Év Természetfotósa 2002
Kármán Balázs – fotóművész, Az Év Természetfotósa 1993, 1994, 1996, 2000
Lóránt Attila – fotográfus, író
Bánkuti András – fotóművész, fotóriporter, a HVG rovatvezetője, Pulitzer-emlékdíjas
Dr. Kalotás Zsolt – fotóművész, Az Év Természetfotósa 2001
Máté Bence – természetfotós, Az Év Természetfotósa és Az Év Ifjú Természetfotósa díj többszörös nyertese, Veolia Wildlife Photographer of the Year 2010 fődíjasa.

A nyertes felvételeket kiállítják a Magyar Természettudományi Múzeumban, a kiállítás megtekinthető mától 2012. január 30-ig.
A pályázatra beérkezett összes kép elérhető a FotoKlikk honlapján.

Kapcsolódó anyagok:

Az év természetfotói – Magyarország 2011.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás