Magyarországon annyi értelme sincs egy klímaexpónak, mint amennyi a vadászati nemvilágkiállításnak volt. Merthogy vadászni legalább vadászunk, a klímához viszont legfeljebb annyi közünk van, hogy a miniszterektől az ötszázadik helyettes államtitkárig a kormányzati adminisztráció minden fejese légkondicionált szobákban tölti dolgos napjait, ellentétben mondjuk az agy-, szív- vagy gerincsebészekkel, akiknek ez a kiváltság még műtét közben sem mindig adatik meg.
Természetesen nem kívánjuk elviccelni a témát.
A természettel és általában az élettel folytatott rablógazdálkodás miatt kialakult klímaválságnál – amelynek apró, bár látványos mellékága a fokozódó migráció, ugyanúgy, mint mondjuk az esőerdő-pusztulás vagy a sivatagosodás (azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak egyelőre még nem jönnek házhoz) – nincs, és valószínűleg soha nem volt nagyobb gondja az emberiségnek. Hogy soha nem is lesz, azt kizárólag azért nem mernénk kijelenteni, mert egy különösen hatékony bomba vagy egy laborszökevény biofegyver bármikor beelőzheti a lényegéből adódóan viszonylag lassan kibontakozó klímaapokalipszist.
Pillanatnyilag ez a relatív lassúság kínálja az esélyt az emberi civilizáció túlélésére: az a jellegzetesség, hogy amit a világ tudósai már a 90-es évek elején megjósoltak, az csupán mostanában, apró lépésekben történik meg, a gleccserek leolvadásától a tavak kiszáradásán át a tengerszint tragikus mértékű megemelkedéséig. Idehaza ugyanakkor a probléma oly mértékben nem érdekli a döntéshozókat, hogy még a látszatcselekvést is egy látszatemberre, a köztársasági elnöki szerepkörben tizedik éve alibiző Áder Jánosra bízták.
Áder egy drótkötél szélességű pallón egyensúlyozva úgy próbál – legalább messziről, mondjuk az ENSZ-ből nézve – zöldpolitikusnak látszani, hogy közben még véletlenül se menjen szembe az Orbán-kormánynak a klímaválságot hétköznapokon ignoráló, ünnepnapokon pedig „csak” relativizáló klímapolitikájával. Hogy ez a törekvés mennyire sikeres, azt tökéletesen illusztrálja az a tény, hogy a minap a Greenpeace a glasgow-i klímacsúcsra amúgy különgéppel érkező államfő Skóciában mások ostorozásának szándékával elmondott szavait olvashatta a kormány fejére: „PR-mutatványok helyett cselekvést” feliratú transzparenssel üzentek a fent említett kamu-klímaexpón. A zöldek az akcióval arra emlékeztettek, hogy az Orbán-párt úgy kérne bizalmat újabb négy évre a választóktól, hogy egyetlen mondása sincs arról, mit tenne a földi élet megmentéséért. Nagy valószínűséggel folytatnák az eddigi semmit. Erre utal, hogy megbízottjuk, Áder János szerint Magyarország „csupán” a világ üvegházgáz-kibocsátásának 0,13 százalékáért felel – pont annyiért egyébként, amennyi a részesedésünk a világnépességből -, vagyis „nincs okunk előreszaladni”. Aki esetleg a tényekre is kíváncsi azzal kapcsolatban, hogy jó úton járunk-e: a legutóbbi, 2015-ös párizsi klímamegállapodásban a kibocsátások csökkentését vállaltuk. Ehelyett azok minden évben nőttek. Még szerencse, hogy erről nem esik szó az expón – elrontaná a klímaünnepet.
Üzenet Áder Jánosnak: Itthon legyen a bolygó kapitánya!
Sokan azért támadták a köztársasági elnököt, mert honvédségi géppel érkezett a klímacsúcsra. Ez valóban nem túl szerencsés. Ahhoz tudnánk hasonlítani, mint amikor valaki nercbundában vesz részt egy állatvédelmi tüntetésen. De minket zöld politikusként sokkal jobban zavar, hogy a köztársasági elnök arcát adta a magyar kormány szégyenteljes klímacéljaihoz, itthon pedig mélyen hallgat, és nem lép fel a napi szintű környezetpusztítás ellen. Köztársasági elnök úr, nemsokára lejár a mandátuma! Mit kockáztat, ha végre felemeli a szavát, és érdemi lépéseket sürget? Nem a nemzetközi fórumokon, hanem itthon, ahol a dolga lenne.
