Már az ókorban is igyekeztek sziklára építeni a várakat, hogy nehéz legyen bevenni őket, és Dobó István dolgát is segítette a többszörös túlerőben lévő törökökkel szemben, hogy az utóbbiaknak fölfelé kellett támadniuk. Így vannak ezzel a csimpánzok is.
A PLOS Biology szaklapban megjelent tanulmány szerint ez a fajta gondolkodás nemcsak az ember sajátja, ha csoportos viselkedésről van szó. A Cambridge-i Egyetem primatológus professzora, Sylvain Lemoine társszerzőségével ismertetett kutatás alapján a főemlősök közé tartozó csimpánzok csoportjai is a riválisaiknál magasabb pozíciót igyekeznek elfoglalni, legyen az fa, domb vagy hegy. Az elefántcsontparti Tai Nemzeti Parkban figyelték meg a csimpánzok stratégiáját, ahol a tudósok négy generáción keresztül, 45 éve kutatják a főemlősök viselkedését.
A terepmunka 2013-2016 között tartott, és két, egymással szomszédos csoportot követtek. Azt vették észre, hogy amikor olyan terület felé közeledtek, ahol a riválisaik éltek, akkor azt mindig a hegyek magasabb részein közelítették meg. Általában csöndben ültek, és hallgatóztak. A saját területük közepén viszont lejjebb ereszkedtek, és zajosan élték az életüket. A tudósok arra jutottak, hogy a magasabbra mászással nemcsak taktikai előnyt akartak szerezni, ha harcra kerül a sor, hanem egyfajta felderítést is végeztek, hogy ha nem kell, ne alakuljon ki konfliktus, helyette a riválisaik észlelése után hátra tudjanak húzódni. A primatológusok szerint ez a fajta viselkedés segíthette az evolúciót, hiszen a magasban végzett felderítéssel megelégedő csimpánzok hosszabb és békésebb életet élhettek.
