A rovat kizárólagos támogatója

Ma reggel váratlanul és előzetes bejelentés nélkül házkutatást tartott az Energiaklub irodájában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága – közölte a zöld szervezet. Két év után pár napja derült ki, hogy a Norvég támogatású civil pályázatok ügyében személyesen Orbán Viktor kezdeményezte az állami “inkvizíciót”.

Ma kora este az alábbi bejegyzés került az Energiaklub honlapjára:

A mai napon, 2016. október 13-án újabb „kényszerintézkedést” szenvedtünk el: reggel váratlanul és előzetes bejelentés nélkül házkutatást tartott az Energiaklub irodájában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága. Az eljárás tárgya és célja számunkra nem ismert – egyelőre annyit tudunk, hogy a vizsgálat ismeretlen tettes ellen zajlik, és a vizsgálatot megindító határozat szerint „az eljárás eredményessége és a tényállás tisztázása érdekében szükséges” az Energiaklub „Klímaválasz – Kapacitásfejlesztés a helyi klímaadaptációért” elnevezésű projektjének átvizsgálása is.

A norvégiai, izlandi és lichtensteini támogatásból megvalósult projektet 2016 áprilisában sikeresen lezártuk. A projektről 4 havonta beszámoltunk a támogatást kezelő szervezetnek: a nemzetközi, de szentendrei székhelyű Regional Environmental Center-nek, amely az összes beszámolónkat rendben lévőnek találta. 2016 szeptemberében egy nemzetközi auditor részletekbe menő vizsgálatot hajtott végre a projektben részt vevő szervezeteknél, melynek során információnk szerint mindent rendben találtak.  A mai napon a NAV pénzügyőrei elvitték a projekt szerződéseit és több mint 300 számláját, valamint a projektvezető levelezését, amelyet a projekttel kapcsolatban folytatott. A házkutatás elrendeléséről szóló határozattal kapcsolatban az Energiaklub panaszt nyújt be az illetékes hatóságnál.

Az egyéves projektben több mint 140 önkormányzati döntéshozó, képviselő és tisztségviselő, valamint civil szervezet vett részt az ország négy régiójának közel 100 településéről. A projekt keretében megvalósított tréningsorozat arról szólt, hogy hogyan lehet felkészülni az éghajlatváltozás hatásaira települési szinten. A résztvevők végiggondolták, hogy a településüket hogyan érinti az éghajlatváltozás, melyek a legsérülékenyebb területek és ezeken a területeken ők saját hatáskörben milyen intézkedéseket tudnak hozni. A nagy sikert aratott projekt az első, hiánypótló települési alkalmazkodási képzéssorozat volt Magyarországon.
 

Két év után kiderült: Orbán személyesen rendelte el a norvég alapos civilek ellenőrzését

Noha két évvel ezelőtt Lázár János adta az arcát a norvég alapos civilek vegzálásához, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egy perrel kiderítette, hogy hivatalosan Orbán Viktor rendelte el a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál (Kehi) a soron kívüli ellenőrzést.

Mindezt a TASZ tette közzé a honlapján. Azt írták, még 2014 szeptemberében perelték be a Kehit, 2015 februárjában a bíróság első fokon az ő javukra döntött, de az utasítást tartalmazó levél nyilvánosságra kerülésére egészen mostanáig kellett várniuk.
 

A Kehiről szóló kormányrendelet kimondja, hogy soron kívüli ellenőrzést

  1. kormánydöntés,
  2. miniszteri vagy
  3. miniszterelnöki utasítás
    rendelhet el.

Az index megkérdezte a Kehit, mennyire szokványos, hogy Orbán maga utasít, illetve 2014-ben ezen kívül milyen soron kívüli vizsgálatok indultak miniszterelnöki utasításra. A Kehi azt közölte, hogy a Kormány 2014 óta 35 ellenőrzést rendelt el. Hogy Orbán Viktor mennyit, azt nem árulták el, és a Miniszterelnöki Sajtóirodához irányítottak minket. Ott annyit közöltek, hogy "A magyar állam azért tart fenn ellenőrző szerveket, hogy ellenőrizzék a közpénzek törvényes felhasználását és a szervezetek jogszerű működését. Természetesen a jövőben is ezt fogjuk tenni."  Vagyis most úgy tűnik, nem tudjuk meg, mennyire kaptak kitüntetett figyelmet Orbántól a norvég alapos civilek. A vizsgálatok eredménye egyébként, ahogy egy áprilisi cikkünkben összefoglaltuk, „a nagy semmi” lett.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek