Hirdetés
greenfo/MTI

Környezetbarát energiaforrások kombinálásával működő nagysebességű vonatok fejlesztésén dolgozik az egyik legnagyobb kínai vonatgyártó cég. A hibrid vonatoknak elektromos áramszedőjük, akkumulátoruk és dízelmotoruk is lesz, ezek kombinációjával generálnak majd energiát a működéshez.

A zöld vonatok kategóriájukban úttörőnek számítanak, s várhatóan 2015 őszén kerülhetnek forgalomba. A fejlesztő China CNR vállalat tájékoztatása szerint a járművek a hagyományos nagysebességű társaiknál némiképp lassabbak lesznek, óránként átlagosan 160 kilométeres sebességgel száguldanak majd. Az új vonatok a kínai kormány környezetvédelmi programjának fontos részét jelenthetik. Azok nem az elmúlt években forgalomba állított modern, óránként 300 kilométernél is gyorsabb szerelvényeknek jelentenek versenyt, sokkal inkább a hagyományos vonatokat válthatják fel idővel, hozzájárulva ezzel az állomány modernizálásához. Ez rendkívüli ütemben halad: Kína 2007-ben kezdett nagysebességű vonathálózatának kifejlesztésébe, s 2012 végére már több mint 100 kínai várost kapcsolt be a rendszerbe, napi 1,33 millió főt szállítva országszerte. A 2007-2010 közti időszak nagyarányú fejlesztése 2011-ben érezhetően lelassult, elsősorban a 40 halálos áldozattal járó 2011 júliusi vencsoui vonatszerencsétlenség, a járművek gyakori meghibásodása, biztonsági aggodalmak és a viszonylag alacsony kihasználtság miatt, 2012 elejétől ugyanakkor újra erőre kapott.

A kelet-ázsiai országban van ma a világ leghosszabb nagysebességű vonala, ez a tavaly decemberben átadott Peking-Kuangcsou szakasz, amely csaknem 2300 kilométeres. Kínában állítottak a világon elsőként magasan fekvő területen közlekedésbe nagysebességű vonatokat. A járművek különlegessége, hogy azok a legextrémebb időjárási viszonyokhoz, a mínusz 40 és plusz 40 Celsius fok közötti hőmérsékletekhez is képesek alkalmazkodni. Egy további rekordot is megdönthet Kína a jövőben, évek óta folyamatban van ugyanis a minden korábbinál gyorsabb vonatok kifejlesztése: ezek akár az 575 kilométeres óránkénti sebesség elérésére is képesek.
A közlekedési minisztérium korábbi bejelentése szerint a hálózat hosszát 2015 végére 18 ezer kilométerre kívánják növelni.

Kapcsolódó anyagok:

Bukta a kínai autómentes nap

Növekvő „porhalál” – a kínai légszennyezés súlyosabb a feltételezettnél

Kevesebb pénz a kínai vasúti fejlesztésre

Kína környezeti gondjai – zöldülő vasút

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás