Százmilliók látták a műsorait, és teljes generációk számára ő jelenti a természet szinkronhangját. De vajon mire elég ez a hírnév, ha valaki a világot akarja megváltoztatni?
Szeptember végén a 94 éves Sir David Attenborough regisztrált az Instagramra, és egyből megdöntötte Jennifer Aniston 2019-es rekordját, ugyanis még a színésznőnél is gyorsabban jutott egymillió követőig a közösségi oldalon. Attenborough célja nem a tünékeny diadal volt, sokkal inkább az, hogy a rádió, a tévé, a konferenciák és a könyvek után egy új felületen is elmondja: baj van.
Kontinensek lángolnak, gleccserek olvadnak, korallzátonyok haldokolnak, halak tűnnek el az óceánokból, a listát pedig sokáig lehetne folytatni. De tudjuk, hogy mit lehetne tenni, ezért is próbálom most ki a kommunikációnak ezt a számomra új formáját
– írta első, nem túl vidám bejegyzésében Attenborough, és valóban nem az ebédjéről, az új sportkocsijáról, vagy az Aperol Spritzen megcsillanó délutáni napfényről, hanem a Földet fenyegető végveszélyről és az erre adott lehetséges válaszokról posztolgatott. Végül mintegy két hónappal és 6,2 millió követővel később bejelentette, hogy elhagyja a közösségi oldalt, hiszen már mindent elmondott, amit akart. Aki viszont többet szeretett volna megtudni a témáról, annak volt mihez nyúlnia. A közösségi médiás regisztráció ugyanis csak egyik pillére volt Attenborough nagy szabású környezetvédelmi kampányának, amit 2020-ban járatott csúcsra azzal, hogy 94 évesen közreadta a természet hanyatlásáról szóló tanúvallomását.
Az Egy élet a bolygónkon párhuzamosan jelent meg filmen és könyvben, így maximalizálva az elérést. A tartalom lényegében megegyezik, csak míg a dokumentumfilmben inkább a felvételek és Attenborough selymes hangja, valamint brit akcentusa dominál, addig a könyv kissé alaposabban körbejárja az egyes problémákat és lehetséges megoldásaikat. Az pedig nem is kérdés, hogyha él egyáltalán olyan ember a Földön, aki hitelesen adhat személyes tanúvallomást egy ilyen globális és évszázados kihívásról, mint a klímaváltozás, akkor az David Attenborough. Hiszen csaknem hetvenéves pályafutása alatt ő tényleg testközelből nézhette végig, miként zsugorodott folyamatosan a vadon, és milyen drámai hatással volt az emberi civilizáció robbanásszerű fejlődése a bolygó biodiverzitására.
Greta és David
Attenborough ugyan teljes generációk számára vált a természet szinkronhangjává, de csak szép lassan érett környezetvédelmi ikonná. Ebből a szempontból épp Greta Thunberg ellenpontja, akitől ugyan 77 év választja el, mégis hasonló célokért harcolnak, és nagy tisztelői egymásnak. Egy évvel ezelőtti Skype-beszélgetésük során Thunberg elmondta, hogy Attenborough munkái nagyban inspirálták az ő aktivizmusát, míg a világ leghíresebb természetfilmese azt emelte ki, hogy Greta ébresztette rá a világot a klímaváltozásra, és számos olyan dolgot el tudott érni, amit azok, akik húsz éve dolgoztak ezen a területen, képtelenek voltak.
Ha belegondolunk, valóban van logika abban, hogy épp ők ketten lettek korunk legnagyobb környezetvédelmi ikonjai. Egy semmiből berobbanó tinédzser és egy régóta nagy becsben álló öregúr, egyik a jövő letéteményesének tartott fiatalságot, a másik a bölcsességgel asszociált élettapasztalatot jelképezi és képviseli hatásosan a médiatérben. Nem véletlen, hogy inkább Thunberg reszortja a harcias beolvasás és kényelmetlen szembesítés, míg Attenborough a gyengéd nagypapai figyelmeztetések hangütésén szólal meg. Részben ez a stiláris különbség, részben az életkori és nemi különbség eredményezheti, hogy hiába mondják sokszor ugyanazt, a svéd kamaszlány rengeteg lekezelő és gyűlölködő reakciót kap, a brit lovagot pedig szinte egybehangzóan nemzeti kincsnek tekintik.
Mindenesetre, ha 2019 Thunbergről szólt, akit a Time magazin az év emberének is választott, akkor 2020-t nyugodtan nevezhetjük Attenborough évének. Az Egy élet a bolygónkon végleg túllépett a vadon és a tengermélyi élet puszta bemutatásán, és minden eddiginél hatásosabban szólított fel a klímaváltozás és egyéb környezetromboló tevékenységek megfékezésére. A hatás részben épp a vallomásos jellegnek köszönhető, mert Attenborough és alkotótársai ügyesen aknázzák ki a személyes műfajban rejlő mozgósító erőt.
Mikor ezeket a sorokat írom, kilencvennégy éves vagyok. Páratlan, rendkívüli élet áll mögöttem. Csak most döbbenek rá, mennyire rendkívüli – kezdi nagymonológját Attenborough, ezúttal tényleg a saját életútját állítva a középpontba.
Ennek nem az az oka, hogy hirtelen nárcisztikus rohamot kapott, és eldöntötte volna, a fennmaradó idejét inkább önfényezésre használja a világ felfedezése helyett. A dramaturgiai megoldás célja sokkal inkább az, hogy a globális problémát emberi léptékre fordítsa le, így könnyítve meg az érzelmi azonosulást a néző számára.
FOLYTATÁS: Az összeomlás felé
Kapcsolódó anyagok:
