Hirdetés
greenfo/MTI

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken.

Emellett a halőri szolgálat 2024-ben már hat alkalommal indított eljárást inváziós halfajok telepítésével és kereskedelmével összefüggő szabálysértések miatt. A Nébih ÁHSZ egyik kiemelt feladata a haltelepítések szabályosságának, valamint az állománypótlásra szánt halak nyomon követhetőségének ellenőrzése. A tavaszi időszak a tógazdaságok számára a tavak benépesítésének kezdetét jelenti, hiszen a haltermelők az általuk megtermelt halak egy részét a telelőtavakból ekkor telepítik a halgazdálkodási vízterületekbe.

A hatóság legutóbb április közepén tartott ellenőrzést a Tisza Fegyvernekhez közel eső szakaszán, ahol a halgazdálkodásra jogosult az előzetes bejelentése szerint 3711 kilogramm egynyaras ponty kihelyezését tervezte. A helyszínre 3 halszállító autó érkezett, 8 tartály hallal, amelyből az állami halőrök 2 tartálynyi hal tömegét mérték le.

A mérlegelésnél kiderült, hogy a vizsgált két tartály tartalma összesen 562 kilogramm volt, amelyből 98,95 kilogrammot idegenhonos halfajok, többségében inváziós ezüstkárász (nyitókép: Szendőfi Balázs), valamint amur, razbóra és törpeharcsa egyedek tettek ki. Ez utóbbiak szelektálása után telepítették a 2 tartálynyi halállományt. Az állami halőrök azonban a fennmaradó tartályokban is jelentős mennyiségű inváziós halat találtak, ezért természetvédelmi okok miatt a további telepítést megtiltották.

A Nébih arra hívja fel a halgazdálkodásra jogosultak figyelmét, hogy az idegenhonos halfajok engedély nélküli telepítése jogszabálysértés, amely 500 ezertől 5 millió forintig terjedő halgazdálkodási bírság kiszabását vonja maga után. Ráadásul az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tilalmak és kötelezettségek megszegése inváziós bírság kiszabásával is jár, amelynek mértéke az okozott kár függvényében 100 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.

Kapcsolódó blogbejegyzésünk:  S két szárnyaddal vágd a vizet kétfele! – széles kárászok a Balabánban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás