Hirdetés
greenfo/MTI

A Trump-adminisztráció megszüntette a szürke farkasok szövetségi védelmét az Egyesült Államok nagy részén. A döntést azzal indokolták, hogy a ragadozókat mára sikerült visszahozni a kihalás széléről.

A farkasok 60 nappal azután kerülnek ki a veszélyeztetett fajokra vonatkozó törvény védelme alól, hogy a döntés november 3-án megjelenik az amerikai kormány hivatalos közlönyében. A vadvédelmi szolgálat a következő öt évben még nyomon követi a populációk alakulását.

A védelem megszűnésével a kontinentális Egyesült Államok államai szabad kezet kapnak a helyi farkaspopulációk kezelésében, így az állatok kilövésének engedélyezésében.

A döntés elsősorban a Közép-Nyugat térség, Colorado és az Észak-Amerika nyugati részén lévő Pacific Northwest régió populációira lesz hatással, mivel a Northern Rocky Mountains térségében már korábban megszűnt a farkasok védettsége, Alaszkában pedig soha nem élveztek szövetségi oltalmat.

David Bernhardt amerikai belügyminiszter szerint a ragadozók esetében minden célkitűzést sikerült teljesíteni, és az állatok immár nem tartoznak a fenyegetett vagy veszélyeztetett fajok közé. Ma nagyjából 6 ezer szürke farkas él 48 amerikai államban. Az állatok száma körülbelül ezer volt, amikor az 1970-es években felkerültek a veszélyeztetett fajok listájára, miután a vadászat, a csapdák és a mérgezések miatt a kihalás szélére kerültek.

A mostani döntés nagy győzelem a vadászok és állattenyésztők számára, akik szerint a farkasok számának megnövekedése a nagyvadakra és a haszonállatokra is fenyegetést jelent. Természetvédő csoportok azonban úgy vélik, hogy a farkasoknak még regenerálódniuk kellene a korábbi elterjedési területükön, például Észak-Kaliforniában és az Egyesült Államok északkeleti részén.

Kapcsolódó anyagok:

Trump újabb “természetgyilkos” lépése

Trump újabb pofonja az amerikai természetnek

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás