2023 február 14-én helyezték végső nyughelyére Mangel Gyöngyit a Farkasréti temetőben a család, egykori kollégák és barátok, ismerősök jelenlétében.
Mint arról korábban írtunk, néhány nappal 73. születésnapja előtt január 19-én elhunyt Mangel Gyöngyi (1950-2023), a hazai zöld újságírás kiemelkedő alakja, akit sokan főleg a Kossuth Rádió környezetvédelmi műsoraiból ismerhettek. Az újságírásban fő szakterülete a környezetvédelem, egészségvédelem, emberi jogok – több ezer riportot, tudósítást, interjút, jegyzetet tett közzé, tanulmányokat írt magyarul és angolul a környezetvédelem területéről, újság- és folyóiratcikkeket jelentetett meg- folyóiratokba írt: a korabeli zöld-, alternatív mozgalmakban legendás Harmadik Partban és az ÖKO-ban jelentek meg munkái. Később az újságírás, szerkesztés teljesen kitöltötte az életét: Magyar Rádió, Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Magyar Hang.
Mangel Gyöngyi egy úttörő időszakban került az akkor még tényleg közszolgálati, és a maihoz képest elképzelhetetlenül valóban szabad Magyar Rádióba (a Kossuth Adóhoz) – később MTVA-ba, ahol szerkesztő-riporter, műsorvezető, vezető szerkesztő volt 1992-2013 között. 2014-ben ment végleg nyugdíjba az akkor már Fidesz pártállami kormányszócsővé züllesztett un. közmédiából.
Sarkadi Péter gyászbeszéde.
Gyakran szembejön pl. a Facebookon a Magyar Rádió ikonikus bejárati fotója, a sok vihart megért Bródy Sándor utcai épület képe a MAGYAR RÁDIÓ felirattal. Nekem ez duplán is kedves emlék, egyrészt az ott eltöltött közel 20 év, és ebből az utolsó 5 esztendő, amiben Gyöngyivel osztoztunk az Y és az A betűk feletti kis ablakos szobán – ami a Kossuth Rádió Öko műhelyének is – az értekezletekkor meglehetősen szűkös – központja volt. Merthogy az is megadatott a régi szép időkben, hogy volt önálló zöld szerkesztőség a Kossuthon.
Én 2007-ben kerültem át az akkor szétvert Petőfi adóról a nemzeti főadóra, és onnantól Gyöngyivel jártunk előszobázni, az ügyeletes adófőszerkesztőkhöz lobbizni műsorötletekkel. Ha volt műsoridőd, saját műsorod, akkor valóban szabadon beszélhettél a szakterületedről. Így az akkor még ikonikus Oxigén mellett különböző rövidebb-hosszabb időt megélt műsorokat is készíthettünk. Es ezekben a 2010 előtti időkben még lehetőség volt valóban mindkét felet megszólaltató közszolgálati műsorokat készíteni. Akkor még volt különböző neveken dedikált környezetvédelmi minisztérium benne szakemberekkel, és – ma már megirigylendő sajtóosztályokkal.
Nagyon sok elkötelezett természetvédelmi szakemberrel is sikerült pl. a nemzeti parkos túrákon riportozni, és hatékony kapcsolatokat építettünk ki civil szervezetekkel, zöldmozgalmi aktivistákkal is.
Sokáig a Batthyány téren a Fő utcában volt a minisztérium, és nemegyszer előfordult, hogy csúszott egy-egy sajtótájékoztató, mert Gyöngyi nehezen talált parkolót. De ezt úgy a kollégák, mint a mikrofon túloldalán ülők is megszokták egy idő után.
Gyöngyit így kellett elfogadni – ahogyan terepen is, amikor még fizikailag bevállalta a helyszíni riportkészítést pl. a Kelet-Mecsek – fiatalokat is próbára tevő domboldalain – a csapat már ebédelt mire Gyöngyi és a természetvédelmi őr túlesett az erdei riporton. Hát igen a jó beszélgetésért meg kell dolgozni. Ez a műfaj mára kiment a divatból, marad az olcsó, gyors és kényelmes telefonos változat.
Gyöngyi ezt a régi iskolát képviselte. Éles látású, tiszta, igaz ember volt és bátor. Számára a környezetvédelem nem csupán a szakmát jelentette, hanem erkölcsi megfontolást, felelőségvállalást, ami elől nem lehet kitérni. Nem ismert lehetetlent, nem akadályozta félelem. Felkészült, nagyon precíz, hiteles újságíró volt. A környezetvédelmet tágan értelmezte, egészében látta, de részleteiben és az egyes ember szintjén is. A problémákat már csírájában felismerte. Pontosan tudta kitől mit kell kérdezni, hogy a hallgató számára is könnyen átlátható legyen a mégoly szövevényes, vagy szakmai téma.
Sok felismerést köszönhetünk neki, magabiztosan formálta jobbik énünket. Nem középiskolás fokon vált tanítóvá.
Az a bizonyos Bródy épület és a közel 100 éves intézmény túlélte 56 ostromát, a politikai széljárásokat, mígnem a 2010-es fordulat után 2015-ben a Magyar Rádió nevet is elhagyva a valódi közszolgálat átadta helyét a kormánypárt propaganda intézményének. Csak a felirat maradt – ideig-óráig.
Engem 2013-ban rúgtak ki, Gyöngyi akkor még nyugdíjasként igyekezett tartani a zöld frontot, de egyre nehezebb lett a helyzete, hiszen aki szívvel lélekkel, mély elkötelezettséggel képvisel egy ügyet, az nehezen nyeli le, hogy nímand politikai komisszárok beleszóljanak a szakmai kérdésekbe, letiltva bizonyos témákat – mint ez előfordult pl. a paksi atomerőmű ügyében. És akkor még nem is volt szó a nagy tavaink körbebetonozásáról, az akkumulátorgyártó nagyhatalmi ámokfutásról, vagy a természeti tőkénk kormányzati kiárusításáról.
Szóval Gyöngyi kitartott még egy ideig, a szélmalomharcot akkor fejezte be, amikor 2014-ben végleg kiköltöztették az intézményt a Kunigunda utcába, ami neki már fizikailag is problémát okozott.
Miután hiányzott neki a rádió, bedolgozott a Lánchíd rádióban, ahol heti zöld magazinja mellett Kettesben címmel heti portréműsorokat is készített 2016 márciusától – 2018 áprilisáig 108 adást vett fel, és még vagy 60 név szerepelt a tervezett riportalanyok listáján, amikor a politika elsodorta a műsort a Lánchíd rádióval egyetemben.
Az elmúlt években nagyobb visszatekintő összeállításokat készített a greenfonak. Vidékre már nem tudott menni, de nagyon aprólékos sziszifuszi munkával írt nagy időhorizontú összefoglaló cikkeket. Petyuska! Készítek egy nagy összeállítást az Orbán-kormány 100 környezeti bűnéről – jövő héten küldöm. Oké, vártam. Majd újabb telefon, Bocs egy kicsit megcsúsztam, még pár nap és tuti megy. Jó. Vártam, Majd megkaptam, kitettem a honlapra, és jött a telefon, hogy ebben és ebben a mondatban ezt a szót, adatot javítsam. Ez igy Gyöngyi volt.
Végvári Ági múzeumpedagógus humánökológussal negyedszázada hozott össze a munka, és lett barátság, munkakapcsolat – több rádióműsort is kitaláltunk együtt. Az utolsó hónapokban többször meglátogattuk Gyöngyit – Ágitól idézek:
Példaképpé vált a halálos ágyán is.
Méltósággal, magától értetődően várta az elkerülhetetlent, mégis kíváncsian és kritikusan a világ, az ország dolgai iránt. Amikor nála voltunk épp interjút adott a betegápolás szervezeti átalakítása következtében szerzett, elszenvedett tapasztalatairól. Rövid fél év alatt három intézmény lakója volt. Az utolsó kórházban háromszor helyezték más szobába. Megviselte. Legközelebb már elgyötörve láttuk, légszomjjal küzdve, de továbbra is méltósággal, elfogadóan. „Tudtam, hogy ezzel jár” – mondta.
Végezetül egy rövid részlet Faludy György 1980-ban írt verséből.
Tanuld meg ezt a versemet, s mondd el, mikor kiöntenek a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már beborít minden talpalat földet, akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat, s mankóval jön a pusztulás, ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz, s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed, elmondhatod e versemet.
Az is lehet, hogy odafenn már nincs világ, s te odalenn, a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még, míg a mérgezett levegő az ólomlapon meg a betonon áthatol?
S mire való volt és mit ért az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt, ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád gondoltam sok-sok éven át, napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet.
Kapcsolódó anyagok:
