Hirdetés
Forrás: vs.hu

A Hegyvidéken és más fideszes önkormányzatoknál is népszerű tanácsadócég nyerte a közbeszerzést, amelyet a Normafa rehabilitációjának megvalósíthatóságára írt ki a XII. kerületi önkormányzat. Bár Pokorni Zoltán polgármester tavaly még népszavazást ígért, erről most nem beszélnek, viszont indulhat a megvalósíthatósági tanulmány készítése. A nyertes vállalkozás egyik tulajdonosa az a bankvezető, aki az egykori brókerbotrányban mondott le- írta a vs.hu.

A tendergyőzelem ezúttal nem annyira az összeg miatt érdekes, hiszen az „csak” 58,7 millió forint, inkább a tárgya fontos. Budapest egyik legkülönlegesebb zöldterületéről, a Normafáról van szó, amely egy kicsit lepukkant az elmúlt évtizedekben, ám amikor felmerült, hogy életet lehelnének az egyetlen komolyabb fővárosi síterepbe, a környezetvédők rögvest tiltakoztak.  A kerület fideszes polgármestere annak ellenére visszakozásra kényszerült, hogy még törvény is született arról, hogy a Normafa területét önkormányzati vagyonkezelésbe adják. Pokorni Zoltán először helyi népszavazást ígért, idén májusban pedig a helyi lapban közölte: nem épül síközpont a Normafánál.

A Közbeszerzési Értesítő október 10-ei száma viszont arról tanúskodik, hogy habár helyi véleménynyilvánítás még nem volt, szakértők máris két változatban készítik el a Normafa történelmi sportterület rehabilitációjának megvalósíthatóságát. A kiírás még a tanulmány fejezeteit is meghatározza, és ezek között szerepelnek a következők:

—   épített projektelemek (Min. 50% arányban és 150 hektárra kiterjedő zöldfelületeket tartalmazó területek)

—   sportpályák-, eszközök (megközelítőleg 2 000 négyzetmétert meghaladó nettó alapterületű sportlétesítmény; minimum 5 sportág       vizsgálata, ide nem értve a vízi, légi és technikai sportokat)

—   kiszolgáló létesítmények, támogató infrastruktúra

Ezek persze még nem feltétlenül jelentik azt, hogy csökken a zöldterület, de azt sem feltétlenül támasztják alá, amit a polgármester mondott, miszerint „nincs szó semmilyen beruházásról vagy építkezésekről”. Márpedig a főváros kiemelt övezetében, ahol a legmagasabbak között vannak az ingatlanárak, a legkisebb fejlesztés is jó üzletnek ígérkezik. Bár Pokorni Zoltán a sísport képviselőivel is szembement, és azt ígérte, hogy csak rövidebb szakaszon építik újjá a pályát, a Normafáról szóló törvény egyelőre a hosszabb sportterületet tartalmazza.

Üzleti érdekek

A következő hónapokban egy olyan cég, a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. szabhat keretet a Normafa megújításának, amely rendszeres tanácsadója fideszes önkormányzatoknak, köztük Debrecennek vagy Egernek, de több hegyvidéki projektben is segédkezett már. Az egybefűzött névsor első tagja Hitesy Ágnes, aki 2003-ban azután mondott le a K&H Bank felügyelőbizottságának elnöki posztjáról, hogy kirobbant az úgynevezett brókerbotrány.

Normafa fafelmérésa Normafa WWF-es  fafelmérése
 

Az egykori sztárbróker, Kulcsár Attila a bank cége, a K&H Equities munkatársaként forgatta az ügyfelek, köztük számos közéleti személyiség, politikus sok milliárd forintját. A gyanú szerint mindezt jogosulatlanul tette, és sikkasztást követett el, de máig nem született jogerős ítélet az ügyében. A bróker állítólag egy VIP-listát kezelt, amelyen vezető pártpolitikusok is szerepeltek.

A HitesyBartuczHollai nevű cégben a brókerbotrány kirobbanása idején éppen a K&H Bank is tulajdonos volt, és a kft akkoriban nyert el egy 4,5 milliárd forintos pályázatot uniós önkormányzati fejlesztések előkészítésére. A Magyar Nemzet úgy tudta, hogy a kft részesedését Hitesy adta el a banknak, miközben a bank felügyelőbizottságának elnöke volt,és a szerződést Kulcsár Attila írta alá a K&H részéről. A 4,5 milliárdos megbízást Hitesy tanácsadócége egy dán vállalkozással, a COWI A/S-sel konzorciumban nyerte el, és most is ennek a partnernek a magyarországi cégével, a TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft.-vel gondolja végig a Normafa megújításának megvalósíthatóságát. A tanulmányban a finanszírozás és bevételek feltárása mellett vizsgálnia kell a projekt társadalmi hasznosságát is.

Kapcsolódó anyagok:

Normafa: bobpálya és kabinos felvonó biztosan nem épül

A zöldek üdvözlik, hogy nem épül sícentrum a Normafán

Döntési kultúránkról a Normafa törvény kapcsán

Ami nem lesz a Normafán Pokorni szerint

Elfogadta a Normafa Park fejlesztését lehetővé tevő törvényt az Országgyűlés

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás