Hirdetés
greenfo/MTI

Az elektromos hulladék minimalizálására törekszik Ausztria: nagy sikere van az egy éve indított kezdeményezésnek, amely arra ösztönzi a lakosságot, hogy lecserélés helyett javíttassák meg elromlott elektronikai cikkeiket. Eddig 250 ezer mobiltelefont javítottak meg.

Az osztrák kormány most számolt be az egy éve megkezdődött program sikeréről. Az e-hulladék csökkentésére irányuló program 2022 áprilisi bevezetése óta több mint 560 ezer elektronikai eszközt javíttattak meg – közölte a klímavédelmi és energiaügyi minisztérium. A program sikerét jelzi, hogy eredetileg 2026-ra várták, hogy elérik a 400 ezres mennyiséget.

A programban megtérítik a magánszemélyek számára egy-egy készülék javíttatási költségének felét, de legfeljebb 200 eurót (75 ezer forintot). A fogyasztók minden beváltott javíttatási utalvány után igényelhetnek egy újabbat.

Az osztrák kormány a koronavírus gazdasági hatásait mérséklő, Európai Unió által biztosított helyreállítási alapból fedezi 2026-ig a program 130 millió eurós (49 milliárd forintos) költségvetését.  Az elmúlt egy évben mintegy 51 millió eurót (19 milliárd forintot) fizettek ki. Ebből egyebek mellett csaknem 250 ezer mobiltelefont javítottak meg.

Eva Rosenberger, a tárca illetékes elmondta, hogy meglepő volt számukra, mennyi telefont javíttattak meg annak ellenére, hogy a mobilokat általában gyorsan lecserélik a technikai újítások miatt.

A programban mosogatógépeket, mosógépeket, kávéfőzőket és laptopokat is javíttattak. A tárca beszámolója szerint a kisebb elektronikai boltok számára is kedvező volt a kezdeményezés, mert nagyobb lett a forgalmuk.

Kapcsolódó anyagok:

Népszerű a bécsi javítási kupon

Akár méhkaptár javíttatását is finanszírozza Bécs

Követendő német példa: pénzt kapnak a javíttatásra

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás