A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

A görögországi vadvédelmi szervezet szerint a helyi erdőtüzek megzavarták az Afrikába tartó gólyákat. Az állatok egy része emiatt eltévedt, megsérült, vagy elpusztult. Algériában már 42 halottja van az erdőtüzeknek. Elönti a víz Velencét, hőség gyötri Szicíliát.

A gólyák minden évben átszelik az Attika régiót, hogy az Athéntól nagyjából 70 kilométerre délkeletre fekvő Szunion-foknál várják be a kedvező szeleket, amelyek segítenek nekik átkelni a Földközi-tengeren. A madarak a telet Afrikában töltik. „Sajnálatos módon épp az erdőtüzekkor haladtak át a területen” – mondta Maria Ganoti, az ANIMA nevű vadvédelmi egyesület elnöke. A szervezet sérült állatok ápolásával és rehabilitációjával foglalkozik athéni központjában.

A szakember szerint az elmúlt napokban olyan helyeken bukkantak gólyákra, ahol korábban sosem, például a főváros északi részén lévő lakóövezetek épületein. Az ismeretlen városi területekre tévedt madarak egy része megzavarodott, és sokuk elpusztult, miután elektromos vezetéknek és villanyoszlopoknak ütköztek.

Két tűzben megsérült gólya a Görög Vadvédelmi Egyesület ANIMA elsősegélynyújtó központjában Athénban 2021. augusztus 8 -án. (Reuters)

„Először van dolgunk ilyen nagy számú elpusztult gólyával Athénban” – nyilatkozta Ganoti, hozzátéve, hogy a helyiek a pázsitjukról szedik össze az elhullott madarakat. Az ANIMA központjában sok gólyát ápolnak, amint a madarak megerősödnek, visszaengedik őket a természetbe. A gólyák az erdőtüzeket megsínylő vad- és háziállatok kis hányadát teszik ki. „Az itt lévő állatok egy része el fog pusztulni. Ha például a teknősök nagy mennyiségű füstöt lélegeznek be, és megégnek belülről, akkor nem lesznek képesek enni, és elpusztulnak, ez ellen pedig semmit sem tehetünk” – mondta Ganoti.

Az európai erdőtűzinformációs-rendszer (EFFIS) adatai alapján Görögországban 56 ezer hektárnyi terület égett le az elmúlt tíz napban. 2008 és 2020 között minden évnek ugyanebben a szakában átlagosan 1700 hektárnyi növényzet pusztult el a tüzekben. 2021 júliusa az eddigi legrosszabb az erdőtüzek szempontjából

Görög Vadvédelmi Egyesület, az ANIMA elnöke, Maria Ganoti megsérült libát tart fogva a tűzvész után Athéntól északra, az ANIMA elsősegélynyújtó központjában, Athénban, Görögországban, 2021. augusztus 8 -án. (Reuters)

Negyvenkettőre nőtt az algériai fővárostól, Algírtól keletre tomboló erdőtüzekben meghaltak száma, az áldozatok közt 25 katona is van. Ajmán Benabderrahmán miniszterelnök az állami televízióban bejelentette, a nemzetközi közösséghez fordultak segítségért.

A kormány gyújtogatókra gyanakszik, a belügyminiszter közölte, keresik az erdőtüzek okozóit. Abdel-Madzsid Tebbun elnök Twitter-üzenete szerint a katonák száz civilt mentettek ki a tűz elől a berberek lakta hegyvidéki Kabília térségéből.

Az állami rádió szerint lakóházak semmisültek meg, az al-Bilád című újság pedig azt írta, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülőket  iskolákban helyezik el a kabíliai Tizi Uzu tartományban, amely  körülbelül 150 kilométerre található a fővárostól. Kabíliában sok a nehezen megközelíthető falu, és forróság idején gyakori a vízhiány. Az al-Bilád szerint önkéntes civilek segítik a polgári védelmi csapatokat, amelyek hétfő óta igyekeznek megfékezni a lángokat. Algéria 14 tartományában legalább 19 helyen ütött ki tűz.

A szomszédos Tunézia meteorológiai intézete tegnap arról számolt be, hogy hőmérsékleti rekordok dőltek meg. A fővárosban, Tuniszban 48 fokot mértek, az egészségügyi minisztérium Facebook-oldalán azt tanácsolta az embereknek, hogy maradjanak otthon a legmelegebb órákban, rendszeresen fogyasszanak folyadékot.

Elönti a víz Velencét, hőség gyötri Szicíliát

Északon árvíz és földcsuszamlás, délen erdőtüzek sújtják továbbra is Olaszországot. Dél-Tirol tartományban 8,7 centiméternyi eső esett egy nap alatt, elárasztva több utat és a házak alsó szintjeit. Az esőzések miatt Velencében a csatornák vízszintje szombat este elérte a kritikus egyméteres szintet. Ez az az mérték, amikor a lagúnák városának legalacsonyabban fekvő pontját, a Szent Márk teret elönti a víz. Augusztusban az áradás igen ritka jelenség Velencében, még soha nem történt meg, hogy ebben a nyári hónapban elérje az egy métert a vízszint.

A Comói-tó is kilépett medréből Como városánál, utcákat öntve el. A meteorológiai előrejelzések arról szólnak, hogy a következő napokban is várható sok eső a térségben.

Az ország déli részén ezzel szemben az erdőtüzek egyre inkább fenyegetik a mezőgazdasági és a természetvédelmi területeket, amelyeket a szárazság már egyébként is sújtott. Több ezer hektárnyi erdő, legelő, olaj- és gyümölcsfaültetvény égett már le. A kilátások ebben a térségben sem jók, mert újabb hőhullám várható. Szicília és Szardínia szigetén ma akár 45 Celsius-fokos hőmérsékletre is számítani kell.

Kapcsolódó anyagok:

2021 júliusa az eddigi legrosszabb az erdőtüzek szempontjából

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás