A rovat kizárólagos támogatója

2024 aug. 24-én Schmuck Erzsébet kilépett az LMP-ből, majd 1-2 nap elteltével többen követték őt.  Ez a hír felbolygatta bennem a rendszerváltozás óta folytatott zöldpolitikai küzdelmünk emlékeit, ami 1988-ban a Bős-Nagymarosi vízerőmű megépítése elleni tömeges tiltakozásunkkal kezdődött. Ez a megmozdulás bekapcsolt minket szakembereket is az akkori bátor civilszervezetek munkájába. Kertészmérnök- vegyész agrárkutatóként Schmuck Erzsivel is dolgoztam a Természetvédők Szövetségében, majd innen az ő javaslatára lettem a Környezet- és Természetvédelmi Minisztérium (KTM) Stratégiai Főosztályának munkatársa.

Az 1994-es választások előtt állt össze a ZÖLD ALTERNATÍVA PÁRT Droppa György és Schmuck Erzsébet vezetésével. Ennek én is alapító tagja voltam, bízva a környezetvédelem fontosságában és népszerűségében.  Komoly szakmai munka kezdődött a német zöldekkel és több országos jelöltünkkel. Lementünk a pécsi uránbányába a tervezett atomtemető helyére és Garéba is, ahol a helyi lakosokkal együtt sikerült megakadályozni egy francia veszélyes hulladékégető megépítését Villányi Borvidékünk szomszédságában.

A ZÖLD ALTERNATÍVA PÁRT megalakulása tulajdonképpen válasz volt a korábbi ún.”barna” zöldek, a Magyarországi Zöld Párt kaotikus megnyilvánulásaira, amit persze a TV „boldogan” közvetített, lejáratva ezzel a környezetvédőket. Mi persze nem kaptunk TV-s szereplési lehetőséget… Amikor pedig a választási irodánk telefonja a kampány alatt hirtelen nem működött, akkor már gyanút fogtam a nagypolitikai ellenszéllről…  Önkéntes INGYENES pártmunkánk hiábavaló volt, nem jutottunk be a Parlamentbe. Akkori létezésünkről most a neten csak ezt az egyetlen pici dokumentumot találtam:  https://hu.museum-digital.org/object/670200

A Fidesz-Kisgazdapárt „kényszerházasságának” győzelme után 1998-ban a Kisgazdapárt elfoglalta a KTM-et és a szakembereknek 24 órán belül el kellett hagyni a „házat”! Ekkor jött Pepó Pál miniszter úr és gyatra stábja. Mi, a kidobott 126 környezetvédelmi kormánytisztviselő AKKOR még munkajogi pert nyertünk és végkielégítéssel távoztunk. (Engem – minden harcos-zöld hírem ellenére – 2000-től behívtak dolgozni az Országos Vízügyi Főigazgatóságra (OVF). Innen a Bős-Nagymarosi erőműpárti őskövületekkel visszatérő Gyurcsány kormány miatt lettünk ismét tömegestől kiebrudalva 2005-ben.) Ezidőben alakult meg az ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT Lányi András és Ács Sándorné vezetésével az A38 hajón, melynek szintén alapító tagjai között voltam.

Célunk volt, hogy: „Ezúttal nem egy facsoportot vagy egy folyót védelmezünk, hanem önmagunkat – az országot. Elhatároztuk, hogy pártot alakítunk, a védtelenek védelmében, a közöny és a beletörődés ellen.” „Az Élőláncot 2005. október 8-án civilek, köztük az egykori demokratikus ellenzékhez kötődő, illetve különböző zöld civil szervezetekben aktív fiatal értelmiségiek alapították Budapesten. Az ökopárt célja, hogy a politikai döntéshozatalban és végrehajtásban megjelenjék és uralkodóvá váljék a jelen és a jövő nemzedékekért felelős, rendszerszemléletű, a hosszú távú hatásokat és célokat figyelembe vevő szemléletmód.”

A GMO-ellenes tüntetéseinket hosszú távon siker koronázta, de az OPNI-t [Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet], a kisfalvakat és kisiskoláikat, a gazdákat és földjeiket megvédő harcaink kudarcba fulladtak.

2009-ben a Védegyletből anno Lányi Andrással közösen induló – majd vele rivalizáló –  Shchiffer András  kezdeményezésére megalakult az LMP . Egy idő után az LMP-ben  elkezdődtek belharcok, amiben sok zöldbarátunk „elhullott”. Mára pedig végképp nem az, aminek indult, hatalmas anyagi forrásai ellenére sem.

No, de ne szaladjunk előre!

Fokozódott az erjedés (vagyis az ún. csoportdinamika), ami akár „jó borrá” is kiforrhatta volna magát:

2013-ban megalakult  a Párbeszéd – A Zöldek Pártja (röviden Párbeszéd vagy Párbeszéd – Zöldek, korábban PM) magyarországi politikai párt, amely magát baloldali, zöld pártként határozta meg. A pártot a Lehet Más a Politikából kilépett tagok alapították meg, miután az LMP 2013. január 26-ai kongresszusa nagy többséggel megerősítette a novemberi döntést, mely szerint nem lépnek szövetségre az Együtt – a Korszakváltók Pártjával. Nem sokkal később, március elején az új párt szövetséget hozott létre az Együtt – a Korszakváltók Pártja mozgalommal, amely közben szintén párttá alakult.

A környezetvédelem mellett felvállalt szociális értékeink okán a jobboldal csak görögdinnyének becézett minket: “Kívül zöld, belűl vörös.”

Zöld pártok jöttek és mentek, de „a közöny és a beletörődés” maradt, illetve mintha megerősödött volna!? A környezet- és természetvédelem ügye a fogyasztói létharcban hátra sorolódott. Talán a bátor kritikai értelmiség és népe, illetve a város és vidék összefogásának hiánya miatt?

Balogh Judit Anikó


A vélemény oldalunkon megjelent írások a cikkíró önálló, saját véleményét tükrözik. 

Nyitókép: Bős-Nagymaros Duna tüntetés Budapest 80’as évek

Kapcsolódó anyagunk: Ungária majd jobban teljesít – Patriótazöld

 

Kapcsolódó anyagok:

Ezt a pártot Ungár Péter teljesen leuralta! Schmuck Erzsébet kilépett az LMP-ből

Felfüggesztve – LMP az európai fövenyen

Zöld hét 2024/15 Egyre messzebb Párizstól. Irreális álom a magyar olimpia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás