Hirdetés
greenfo/MTI

Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben, és a kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap a kínai Tiencsinben.

Az egyik cég 28 milliárd forintos beruházás keretében csomagolótermékeket készít majd Kelet-Magyarországon a legnagyobb európai italgyártók számára. A projekt nagyjából háromszáz újabb munkahelyet fog teremteni, így azt a kormány is támogatja, ennek mértékét azonban csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően fogják nyilvánosságra hozni. A másik vállalat 7 milliárd forintos értékben üzemet létesít Nyugat-Magyarországon, ahol gépjárművek belső elemeit fogják gyártani a BMW Debrecenben készülő, teljesen elektromos platformra épülő autói számára. Ennek nyomán mintegy kétszáz új munkahely jön létre.

– Magyarország és Kína gazdasági együttműködése tehát töretlenül fejlődik, a kínai vállalatok továbbra is vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra, és nekünk az a célunk, hogy megtartsuk a pozíciónkat, hogy Közép-Európában mi vagyunk a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva, hogy a kínai vállalatok beruházásai nagy szerepet játszottak abban, hogy a magyar gazdaság az elmúlt időszakban is növekedési pályán tudott maradni. Mint mondta, 2020 után idén is a kínai cégek hozzák a legtöbb beruházást hazánkba, amelyek az elérhető legmagasabb technológiai színvonalat képviselik, és segítenek a munkahelyek megvédésében. – Ráadásul ezek a beruházások alapvetően az elektromos autóipar területén érkeznek Magyarországra, márpedig pontosan tudjuk, hogy ez a jövő iparága. Amelyik ország megszerzi magának az elektromos autóipari beruházásokat, az biztosan sikeres lesz az elkövetkezendő időszakban – mondta. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az autóipari átállás terén már nincs visszaút, és ez fogja meghatározni az európai és a globális gazdaság alakulását a következő időszakban. – Magyarország jól szerepel ebben a versenyben – közölte.

A miniszter kitért arra is, hogy a kínai autóipari beruházások nagy része azért érkezik Magyarországra, mert ott jelentős kapacitásokkal jelen vannak a német járműgyártók is. – Érdekes látni, hogy miközben a politikai színtéren sokszor a német politikusok is az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról beszélnek, addig a valóságban, a gazdaságban, sőt a jövő legfontosabb iparágában, az elektromos autóiparban a német és kínai vállalatok rendkívül szorosan működnek együtt – mondta, hozzátéve, hogy „a kínai vállalatok elégedettek a magyarországi működési és beruházási körülményeikkel, örülnek annak, hogy Európa legalacsonyabb adóit fizetik, elégedettek az infrastrukturális körülményekkel és kifejezetten nagyra becsülik a magyar munkaerőt”.

Nyitókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Hszi Csin-ping kínai elnök fogadja Orbán Viktor magyar kormányfõt Sanghajban 2018. november 5-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás