Hirdetés
Forrás: hvg.hu

A mezőgazdaságnak kell a legsebesebben felkészülnie a klímaváltozás miatt növekvő szárazságra. Lassan egy évtizede már, hogy erre jutottak a tudósok, azóta azonban az öntözött terület csak tovább csökkent.

 Egyre több szélsőségesen száraz nyarat, vagyis az agrárium számára aszályos szezont hoz a klímaváltozás belátható időn belül; akad olyan modell, amely egyenesen azzal számol, hogy Magyarországon megduplázódik az aszállyal érintett területek nagysága. A mediterránra váltó klíma miatt az évszázad második felében az eddiginél várhatóan egynegyeddel kevesebb lesz az augusztusi csapadék.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság, aszálymonitoring-csoportot hozott létre, amely az árvízi készültségi fokozatokhoz hasonló skálát állít fel a szárazságra. Ami viszont az egyik legfőbb ellenszert, az öntözést illeti, eddig nem mutatkozott különösebb tüsténkedés, sőt 1990 óta megfeleződött, és az ezredforduló óta is durván a negyedével csökkent az öntözött területek nagysága (lásd ábránkat). Ehhez képest áttörésnek tekinthető, hogy a 2014–2020 közötti időszakban, uniós forrásból, 53 milliárd forintot fordítanak vízgazdálkodási feladatok támogatására – jelentette be néhány hete Mezei Dávid, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkára. Ezzel az elmúlt húsz év legnagyobb fejlesztésére nyílhat mód e területen.

A pályázatokat várhatóan az év végén vagy a jövő év elején írják ki, annyi azonban már tudható, hogy a mezőgazdasági termelők új öntözőberendezések kiépítésére, a régiek korszerűsítésére, meliorációra (talajjavításra), vízvisszatartásra igényelhetnek majd pénzt, és a támogatás mértéke legfeljebb 50 százalék lesz. A kilátásba helyezett 53 milliárd forint uniós forrás alsó hangon több mint 100 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat be, ami többszöröse a 2007–2013 közötti időszak öntözési beruházásainak. Ezzel a becslések szerint akár 50 százalékkal nőhet az öntözhető területek nagysága.

Van honnan feljönni, hiszen a több mint ötmillió hektár mezőgazdaságilag művelt területből két százalékot se, mindössze 100 ezer hektárt öntöznek a gazdálkodók. S bár meteorológiai idősorok bizonyítják, hogy menetrendszerűen újra meg újra eljön az aszály – 100 évből 28 aszályos –, a mesterséges vízpótlás az elmúlt másfél évtizedben meg sem közelítette a valamikori csúcsot, az 1970-es évek 300 ezer hektárját. Pedig a gazdálkodóknak ennél is nagyobb volna az igénye: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi felmérése szerint további 300 ezer hektár öntözését tervezik. Ehhez viszont 200 milliárd forintnyi beruházás szükséges. Van, ahol a pénz hiányzik, máshol a vízkivételi lehetőség, de akadályt jelent a birtokszerkezet elaprózottsága és az öntözési infrastruktúra leromlott állapota is – összegezte a problémákat Győrffy Balázs, a kamara elnöke egy szarvasi konferencián. Magyarország a víz nagy részét átengedi az országon, miközben a nagy hőség miatt egymillió tonna kukorica vész kárba – villantotta fel a gazdasági károkat Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. Egyben érintve a legfontosabb teendőt: a víz megtartását, víztározók létesítését. A klímaváltozással ugyanis nemcsak az aszályos nyarak, hanem az árvizeket okozó téli-tavaszi árhullámok is gyakoribbá válnak az előrejelzések szerint. A töltések magasítása már nem járható út a kiszámíthatatlan és egyre újabb csúcsokat döntő árvízszintek miatt, így kézenfekvő megoldás az ár- és a belvízvédelem, valamint az öntözés feladatainak integrálása mesterséges, illetve természetes tározók bevetésével.

Abban teljes az egyetértés, hogy égető szükség van az uniós pénzből történő öntözésfejlesztésre, ugyanakkor kérdéses, célba érnek-e a milliárdok. A beruházási kedvet fékezheti mindenekelőtt a földforgalmi törvény, amely a korábbi szabályozással szemben nem biztosít előbérleti jogot a jelenlegi bérlőnek. Márpedig a jelentős ráfordítást igénylő öntözésfejlesztés hosszan megtérülő beruházás, vagyis csak biztosan előre látható, hosszú távú földhasználat esetén érdemes bele invesztálni.

Másfajta korlátot jelent az, hogy a pályázathoz már meglévő vízjogi engedély szükséges, vadonatúj területek mesterséges vízpótlásba vonása ebben az etapban az uniós forrásból nem lehetséges. Az ezredforduló óta egyébként a vízjogi engedéllyel rendelkező terület is jelentősen, 235 ezerről alig 170 ezer hektárra zsugorodott. Az is igaz, hogy az ilyen engedélyeket közel sem használták ki, a 170 ezer hektárból ténylegesen alig 100 ezret öntöztek, vagyis ettől a kitételtől akár még teljesülhet is a terv, az öntözött területek 50 százalékos növelése. Megint másfajta vízválasztó a gazdaságos méret. A vidékfejlesztési politikában preferált családi gazdaságok számára a támogatás ellenére nem biztos, hogy érdemes lesz belevágni a fejlesztésbe, mivel 50 hektár alatt aligha térül meg a befektetés. A szétaprózott birtokrendszer mellett megtérülő fejlesztésre gazdálkodói összefogás mellett volna esély. A majdani pályázat számol is ezzel, mezőgazdasági termelők csoportjai számára is elérhető lesz, más kérdés, hogy ilyen típusú együttműködés eddig nem volt jellemző az ágazatban.

VITÉZ F. IBOLYA

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás