Hirdetés
greenfo/MTI

A vadon élő állatok feketepiaci kereskedelemének megfékezését célzó nyilatkozatot írt alá 46 ország és 11 ENSZ-szervezet képviselője a témában rendezett nagyszabású londoni találkozón. A Londoni Nyilatkozat (The London Declaration) azokat az intézkedéseket taglalja, amelyek a veszélyeztetett állatok orvvadászatának felszámolásához szükségesek.

A brit kormány exkluzív rendezvényközpontjaként szolgáló Lancaster House-ban elfogadott deklaráció szerint az illegális vadkereskedelmet komoly bűncselekményként kell kezelni, és a hozzá kapcsolódó korrupció, illetve szervezett bűnözés szálainak felgöngyölítését elsőbbséggel kell kezelni. A konferencián részt vevő 46 ország továbbá ígéretet tett a határokon átívelő együttműködés fejlesztésére, a törvények és irányelvek megerősítésére, illetve betartatására. A nyilatkozat kitér a veszélyeztetett fajokból készült termékeket megsemmisítő kormányok támogatására, valamint az ilyeneket használók elutasítására.

William Hague brit külügyminiszter a konferencián elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy az orvvadászatot és a vadkereskedelmet ugyanolyan komoly bűncselekményként kellene kezelni, mint a kábítószer-, a fegyver- és az emberkereskedelmet. Környezetvédők szerint az orvvadászat mértéke kritikus pontra jutott: évente több tízezer elefántot, orrszarvút és tigrist gyilkolnak le.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) becslései a veszélyeztetett fajokkal folytatott feketepiaci kereskedelem évi 19 milliárd dolláros üzlet. Az orvvadászat nagy része Afrikában zajlik, míg a legnagyobb felvevőpiac Ázsia, ahol az orrszarvútülökhöz hasonló állati eredetű termékeket a hagyományos orvoslásban használják vagy a gazdagok vásárolják meg őket trófeának. A természetvédők örömmel üdvözölték a nyilatkozatot, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a szükséges lépéseket minél előbb meg kell tenni. "A Londoni Nyilatkozatot aláíró kormányok azt az erős üzenetet fogalmazták meg, hogy a vadon élő állatokkal folytatott feketepiaci kereskedelem komoly bűncselekmény, amelyet le kell állítani" – mondta Heather Sohl, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brit részlegének vezető munkatársa.

A brit kormány által szervezett rendezvényen Károly walesi herceg is felszólalt. A találkozó elején négy afrikai ország, Botswana, Csád, Gabon és Tanzánia vezetői is beszédet intéztek az egybegyűltekhez. Az afrikai államok első emberei ígéretet tettek arra, hogy legalább tíz évre moratóriumot rendelnek el az elefántcsont-kereskedelemre. Az afrikai elefántagyar nemzetközi kereskedelmét 1989-ben betiltották, ám néhány ország engedélyt kapott arra, hogy eladja már meglévő készleteit – adta hírül a BBC News.

Az illegális vadállat-kereskedelem elleni harcra szólított fel videoüzenetében Károly walesi herceg és fia, Vilmos.

A brit trón két várományosa célul tűzte ki az elefántok, rinocéroszok és más veszélyeztetett fajok megmentését a kihalástól, és rábírták David Cameron brit kormányfőt arra, hogy rendezzenek Nagy-Britanniában nemzetközi konferenciát azon országok illetékeseinek a részvételével, ahol az elefántcsont, a rinocérosztülök és más betiltott állati termékek kereskedelme több milliárd dollárra rúg. A videót ezen a csütörtökön kezdődött londoni konferencián mutaták be és felkerül a YouTube videomegosztó portálra is.
 

Kapcsolódó anyagok:

Én a vadállatokkal vagyok

3 tonna elefántagyart pusztítottak el Párizsban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás