Hirdetés

Folyamatos a kapcsolattartás a Földművelésügyi Minisztérium természetvédelemért felelős szakemberei valamint a belügyi és a honvédelmi tárca munkatársai között a fokozottan védett délvidéki földikutya déli határzár építésével érintett állományának védelme érdekében- állítja a szaktárca. Az Orbán-kormány titokban akarta tartani egy védett állatfaj kiirtását.

Az együttműködés keretében a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata a helyszínen felügyeli a védett értékeket érintő tevékenységeket. A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére a földikutya lelőhelyet érintő szakaszon – a régészeti leleteket érintő területekhez hasonlóan – olyan technológiával építik, mely nem jár földmunkával, jelentős talajbolygatással, a készülő kerítésnek nincs a talajfelszín alatti része és minimális a rögzítő cövekek száma is. Ezeken a szakaszokon nem készül új földút sem közvetlenül a kerítés mellett, vagyis a terület további terhelése, zavarása is minimális lesz.

A jelenlegi időszakban az állatok aktivitása alacsony, a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak, a területen folyó munkák ezért sem zavarhatják őket. Mindezek következtében az ideiglenes határzár létesítése nem veszélyezteti a délvidéki földikutya populációját. A természetvédelmi szakemberek célja a földikutya jelenlegi élőhelyének megóvása, fenntartása és csak vészforgatókönyvként szerepelhet az állomány áttelepítése, melyre a jelenlegi időszak egyébként sem alkalmas – közölte ma az FM Sajtóiroda. Arra azonban nem tértek ki, hogy A civil természetvédőnek nem mutatták meg az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott dokumentumot.

földikutya

Az Index tegnap számolt be arról, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) engedélyt kapott az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőségtől (OKTF) arra, hogy a földikutyákat máshova telepítse. 

Az Index által időközben megszerzett engedély azonban korántsem vészforgatókönyv. Az OKTF arra adott engedélyt, hogy 100 példányt "járatbontás módszerével és kapa használatával" befogjanak, ládákba tegyenek, és máshova telepítsenek.

Tény, hogy a dokumentum kiköti, hogy az élőhelyet a kerítésépítéssel nem érintett részeken indokolatlanul nem szabad bolygatni, de lehetővé teszi, hogy a teljes populáció felét-harmadát elköltöztessék. Az engedély szerint a földikutyákat a Öttömös külterületére mesterséges járatrendszerbe viszik majd.

  Az Orbán-kormány titokban akarta tartani egy védett állatfaj kiirtását

 

Nem csupán a földikutyákért: Határzár – a Védegylet az AB-hez fordul 

Korábban írtuk, hogy a határzárra vonatkozó kormánydöntések – a természetvédelmi (Tvt) és területrendezési (OTrT) törvény rendelkezéseivel össze nem egyeztethető tartalmuknál fogva – több ponton is ellentétesek az Alaptörvénnyel, mutat rá az ökopolitikai civil szervezet a készülő beadványában, amelyben az alapvető jogok biztosát és helyettesét alkotmánybírósági felülvizsgálat kezdeményezésére kéri fel.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás