A rovat kizárólagos támogatója

A parlagfű-botrány hatására visszacsoportosított százmilliókat a minisztérium kis, civil egyesületeknek osztotta szét különféle gépekre. A hvg.hu utánajárt, kiknél landolt az 546 millió forint közpénz, és találtunk kertészkedő nőegyletet, focistákat, valamint az „Őrült fiúk” motoros egyesületét, akik állításuk szerint száguldás közben is kiszúrják a parlagfüvet. A legtöbben csak most vették fel tevékenységeik közé a mentesítést.

Kevés esetben sikerül egy közpénzből sáfárkodó állami szervezetet a nyilvánosság erejével totális visszakozásra kényszeríteni, mint tavaly ősszel a Földművelésügyi Minisztériumot. A hvg.hu egy civil szervezet által kiperelt adatok alapján nyilvánosságra hozta, hogyan zárolta, illetve költötte el teljesen más célokra a tárca annak a több mint 1,1 milliárd forintnak a nagy részét, ami az adózók 1 százalékainak felajánlásából jött össze a parlagfű elleni harcra.  Miután arról is beszámolt, hogy a 177 ezer állampolgár adóforintjainak megmaradt részéből többek közt ezüstmetál cipőtisztító gépet, mobilt és irodaszereket vettek parlagfűmentesítés címén, a botrány hatására a kormány rendkívüli intézkedésként visszacsoportosította a 642 millió forintot.

Pénz, paripa, fűkasza – minden adott (lett) volna

Amikor 2015. januárjában újra rendelkezésre állt egy jelentős keret, a történtek miatt mea culpázó Fazekas Sándor miniszter az állami szervek hatékonyabb fellépését ígérte: ekkor még elég idő volt a gyomnövény virágzásáig – úgy tűnt, végre minden feltétel adott, hogy a több millió allergiás érdekében érdemi változások történjenek. A hvg.hu-nak a kérdés szakértői részletesen fejtegették, milyen lépésekre lenne szükség: terepre kiszálló, kifejezetten erre ráállított plusz emberek a felderítéssel megbízott földhivatalokba, a mentesítés miatti eljárás hivatalhoz rendelése a széttagoltság helyett és főként szigorúbb fellépés a gazdákkal szemben, hiszen a parlagfű túlnyomó része mezőgazdasági területeken található (lsd. keretes írásunk).

Ezek kivétel nélkül országos koordinációt, illetve állami jogköröket igénylő változtatások, ezért döbbentek le parlagfűmentesítéssel foglalkozó forrásaink, amikor a minisztérium januárban bejelentette: a visszacsoportosított összegből civil szervezetek számára ír ki gépbeszerzési pályázatot. Minden egyes szervezetnek 1-5 millió forintig terjedő, vissza nem térítendő támogatást ígértek, amiből azok parlagfű irtására alkalmas gépeket, védőfelszereléseket, permetezőgépeket vásárolhatnak. Hiszen „az allergiás és asztmás megbetegedések nemcsak jelentősen rontják a betegek életminőségét, de komoly nemzetgazdasági károkat is okoznak” – olvasható a pályázati kiírásban, vagyis papíron a tárca nagyon is tisztában volt a feladat fontosságával.

A nyertes pályázók végleges listája alapján 164 civil szervezet kapott az alkalmon, a pénzt szétosztották köztük, júniusig be is vásároltak traktorból, fűnyíróból, vettek mindent, ami a pollenek elleni háborúhoz kell. Az első beszámolójukat június végéig kellett beadniuk – így a hvg.hu utánajárt, mégis kiknél landolt a visszaszerzett a pénz nagy része, és vajon hogyan láttak neki az egyik legjelentősebb népegészségügyi-gazdasági probléma felszámolásának.

Folytatás a hvg.hu-n:  A polgármester neje vehetett gépet több mint 4 millióért

Kapcsolódó anyagok:

Akkor most hol is van a parlagfüves pénz?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás