A rovat kizárólagos támogatója

A kormány egyik új határozatában döntött a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról, amelynek részként visszavonta a tavalyi, 300 milliárd forintos, balatoni fejlesztésekről szóló határozatát – derült ki a Magyar Közlöny tegnap megjelent 101. számából.

A nevezett, 1355/2016. (VII. 7.) számú kormányhatározat a turizmusfejlesztési célra felhasználható európai uniós források összehangolásáról szól. A közlönyben megfogalmazottak szerint a kormány a turizmussal kapcsolatos állami feladat- és intézményrendszer átalakításához szükséges intézkedésekről szóló 1156/2016. (III. 31.) számú határozata végrehajtása érdekében több egyéb intézkedés mellett vonta vissza a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról szóló 1821/2015. (XI. 12.) kormányhatározatát.
 

Erre kellett volna

A Napi.hu szerint turisztikai fejlesztésre 26,7 milliárd, ebből 3,5 milliárd kerékpárutak építésére és 2,5 milliárd a borutak kialakítására jutott volna. A gazdaság fejlesztésére 25,2 milliárd forint volt az előirányzat, ebből legnagyobb tétel a balatoni cégek versenyképességének a javítása, 6,2 milliárdból.  A Balaton vízminőségének a javítása 59,2 milliárd forinttal szerepelt a visszavont határozatban, legnagyobb tétele a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 35 milliárdból.
A közlekedés 95,5 milliárdjába tartozott a 710-es számú út (a leendő M8-as autópálya) Balatonkenese és az M7-es közötti elmaradt 3 kilométeres szakaszának a megépítése, autópálya csomóponttal 9 milliárdból továbbá az elektromos vasúti kör kiépítése és a központi forgalomirányítás megvalósítása a Balaton körül 25 milliárdért.

Gigantikus yachtkikötő épült a Balatonon, a szomszéd strandon félméteres az iszap

Balatonfenyvesen 2016 májusában átadták a 800 millió forint uniós támogatásból épült Fenyves Yacht Klubot és a hozzá tartozó hajókikötőt. A szomszédos strandot elárasztotta az iszap. Az Átlátszó videóriporja

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás