Hirdetés
Forrás: 444.hu

Jair Bolsonaro a saját űrügynökségének sem hiszi el, hogy gyorsabban pusztítják az őserdőket, mióta ő az elnök. Orbán nagy barátja korábban amiatt kritizálta a környezetvédelmi hatóságokat, hogy túl sok bírságot szabnak ki az illegális fakitermelőkre és a farmerekre.A fakivágásokat ösztönző brazil elnök azzal vádolja az ország űrkutatási ügynökségét, hogy hazudott abban a jelentésében, amiben a minden eddiginél gyorsabb ütemű erdőirtásokról számolt be. Műholdképes adatok alapján nemrég jelentették, hogy  idén júniusban 60 százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben Brazíliában az egy évvel ezelőttihez képest. A brazil űrügynökség (INPE) adatai szerint júniusban összesen 769,1 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el, miközben tavaly ugyanebben a hónapban ez még csak 488,4 négyzetkilométer volt a fogyás.

Orbán Viktor Jair Bolsonaro beiktatásán — egyedüli európai miniszterelnökként.

A BBC szerint Jair Bolsonaro vádaskodásaira reagálva most közölték, hogy a méréseik 95 százalékig megbízhatóak, ugyanakkor az elnök szeretne találkozni az ügynökség vezetőjével. Bolsonaro korábban amiatt kritizálta a környezetvédelmi hatóságokat, hogy túl sok bírságot szabnak ki az illegális fakitermelőkre és a farmerekre, a természetvédők már figyelmeztettek, hogy az ilyen megjegyzések csak bátorítani fogják az erdőirtásokat. És a mostani adatok azt mutatják, hogy pontosan ez is történt. Via 444.

Kapcsolódó anyagok:

Orbán elmegy Bolsonaro beiktatására

Orbán, Trump és Bolsonaro – konzervatívok verik szét a természeti környezetet

10 éves csúcson a brazil erdőirtás

A brazil politika zöld tébolya

A védelem ellenére ismét növekszik az amazonasi erdőirtás

Aggasztóan gyorsul is az amazonasi esőerdő irtása

Amazónia lemaradt a klímaváltozás mellett

Amazónia: az esőerdők elpusztítói környezetvédőket és újságírókat is gyilkolnak

Az új brazil elnök legelső intézkedései is antizöldek

Bolsanaro leradírozná a brazil környezetvédelmet

Ellentmondások pörgetik az amazonasi esőerdők pusztítását

Rossz brazil az Amazonasért aggódó Gisele Bündchen

Végül mind belehalunk, ha pár dollárért kiirtják az esőerdőt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás