Hirdetés
greenfo/MTI

A kormányalakítás-átalakítás egyik érdekes fejleményeként új minisztérium alá rendelik a környezetvédelmet, aminek így továbbra se lesz önálló minisztériuma. Az Orbán-rendszerben a területért eddig az agrárminisztérium volt a felelős, ám az új kormányban a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz került.

Minden természeti erőforrás véges, ezért az Agrárminisztérium (AM) a termőföld, a legelők, az erdők, a vizes élőhelyek védelmét egyformán fontosnak tekinti – mondta a miniszterjelölt tegnap az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága ülésén.  Kinevezése előtti meghallgatásán a minisztériumot eddig is irányító Nagy István hangsúlyozta, az új kormányzati ciklusban az AM tevékenységét is a jövőbe mutató megoldások fogják meghatározni.

“Joggal nevezhető a természeti erőforrások tárcájának, amelyben a természetvédelemmel önálló államtitkárság foglalkozik majd” – mondta a politikus.

Egyben üdvözölte, hogy a fenntarthatósággal kapcsolatos ügyekért az új ciklusban már két tárca felel. A környezetvédelem a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz kerül, olyan intézményhez, amelyet ez a kérdés a legközvetlenebbül érint – tette hozzá Nagy István. Már amennyiben a környezetvédelmi szempontok leginkább az ipart korlátozzák, így hát mi sem természetesebb annál, hogy az ipari minisztériumra bízzák a felügyeletét.

A természetvédelem önálló államtitkárságként vesz részt az agrártárca munkájában, és Nagy István várakozása szerint az eddigieknél hatékonyabban érvényesítheti a környezeti szempontokat, hogy a gazdálkodás a következő nemzedékek életében se lehetetlenüljön el. Az AM ezért, megfogalmazása szerint joggal nevezhető a természeti erőforrások minisztériumának is.

Semjén Zsolt Nagy István agrárminiszter és Kovács Zoltán Hidvégi Béla vadász aki egykori dolgozószobájában beszél a keszthelyi Vadászati Múzeumban Varga György MTI

Nagy István az eddigi eredmények közül kiemelte a nemzeti parkok igazgatóságainak megerősítését, a természetvédelemért dolgozó intézmények hatékonyságának javítását, a védelem alá vont területek és fajok gyarapodását, az ökoturisztikai fejlesztéseket, valamint a minden eddiginél komolyabb környezeti beruházásokat, amelyek országszerte több mint 100 ezer hektárnyi terület állapotát javították. A kormány nem a bürokrácia növelésében, hanem a természethez lehető legközelebbi cselekvésben látja a megoldást, ezért félrevezető minden olyan állítás, amely szerint Magyarországon nincs megfelelő képviselete a környezeti ügyeknek – fogalmazott. Nagy István a következő évek egyik legfontosabb feladataként említette a védett területek, valamint a partnerségi kapcsolatok bővítését mind a gazdákkal, mind a civilekkel. Párbeszéddel, együttműködéssel mindenre lehet megoldás, az AM ezért továbbra is nyitott a megkeresésekre – tette hozzá. Továbbra is minden eszközt felhasználnak a GMO-mentesség érdekében. Véleménye szerint kihívás ezen túl is lesz épp elég, hiszen a klímaváltozással együtt idegen fajok sokasága fenyegeti Magyarországot. Ezeket a gazdák precíziós eszközökkel fékezhetik meg, az agrártárca ezért továbbra is jelentős összegekkel fogja segíteni a mezőgazdaság technológiaváltását – jelezte Nagy István.

Miniszeri jelölését a bizottság 1 tartózkodás mellett 6 szavazattal támogatta.

A rendszerbe kódolva vannak az ütközések, Nagy tegnapi miniszteri meghallgatásán például azt mondta, hogy az ipari beruházásokkal szemben szorgalmazni fogja a termőföldek hatékonyabb védelmét, bár a termőföldek védelme korántsem azonos a környezet, pláne a természet védelmével.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás