Hirdetés
Forrás: 24.hu

A kiskunsági erdők 81 %-a faültetvény, e területek fajdiverzitása radikálisan lecsökken, sőt idegenhonos növények inváziójának kiindulópontjaivá válnak. Ha már ültetvény, ökológiai, természetvédelmi szempontból a szakemberek őshonos fehérnyárt javasolnak fenyő és akác helyett.

Ha valaki a természet nyugalmára, harmóniájára vágyik, a legtöbbször erdőbe kívánkozik. A fák között minden nap, sőt minden napszakban más és más „csodák” várják az embert, az élmény pedig annál nagyobb, minél közelebb van az adott hely a természetes állapothoz. Gyakran elfelejtjük ugyanis, hogy az erdő sokkal több, mint fák csoportja: több ezernyi, tízezernyi fajból álló, élő közösség. Ökológiai szempontból is annál értékesebbek az erdők, minél inkább sikerül megőrizni legalább természetközeli állapotukat. Valódi, bolygatatlan őserdővel ugyanis Európában már nem is találkozhatunk, sőt maga az erdő „megítélése” is igencsak széles skálán mozog.

A természetes és természetközeli erdők területe radikálisan lecsökkent, miközben gazdasági funkcióik egy részét az úgynevezett faültetvények vették át. Ezek 1-2 fafajból álló, intenzíven kezelt területek, céljuk elsősorban faanyag termelése tüzelőnek, épületfának, és így tovább. Biztosan mindenki látott már ilyet vonat, autó ablakából kinézve: a fák hosszú, egyenes sorokban állnak, mint a kukoricatábla, az intenzív kezelés okán nincs aljnövényzet. Itt is megtalálható ugyan néhány ökoszisztéma-szolgáltatás, de ezen „erdők” fajdiverzitása radikálisan lecsökken, sőt a területek idegenhonos növények inváziójának kiindulópontjaiként viselkednek.

Kiszáradt erdő a pusztában kép: Jakab Gusztáv

Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) és a Szegedi Tudományegyetem kutatói a Duna-Tisza közi homokhátság területén vizsgálták a faültetvényeket, publikációjuk az ökológiai erdészet rangos szaklapjában, a Forest Ecology and Managementben jelent meg. A részletekről Dr. Erdős Lászlót, az ÖK tudományos munkatársát, a cikk egyik vezető szerzőjét kérdezte a 24.hu.

Hosszú, szabályos sorokban

A szakemberek a természetközeli őshonos nyáras-borókást és háromféle faültetvényt hasonlítottak össze: őshonos nyárültetvényt, valamint idegenhonos akác- és fenyőültetvényt. Vizsgálták a növényzet változatosságát, illetve védett, bennszülött és vörös listás, vagyis természetvédelmi szempontból legritkább és legértékesebb fajok előfordulása alapján értékelték az egyes élőhelytípusokat.

És miért éppen a Homokhátságot választották helyszínnek? Hazánk jelenleg legvízhiányosabb régiójának gyenge minőségű földje a múltban sem csábította intenzív használatra az embereket, ezért ezen a területen maradtak meg legjobb állapotukban a Kárpát-medencére egykor jellemző erdőssztyepp-mozaikok. Ez persze nem azt jelenti, hogy a Kiskunságban ősi erdőket találunk, sőt:

Míg Európában a fával borított terület 2 százalékát adják idegenhonos faültetvények, addig ez az arány itt 81 százalék,  túlnyomó többségben akácról és fenyőről van szó mondta a 24.hu-nak Erdős László.

Magyarország 22 százalékát fedi erdő, jogilag ebbe a faültetvények is beleszámítanak, jellemző adat, miszerint hazánk leggyakoribb fafaja (27 százalékkal) a betelepített akác. Tekintve a homokhátság fent említett arányait, különösen igaz a kutató megjegyzése, miszerint a Kiskunságban valami nem stimmel.

Az erdő él

A vizsgálatba bevont őshonos társulások a laikus szemében minden bizonnyal „igazi erdők”, ám a tudósok által használt természetközeli kifejezés nem valami úri huncutság. Természetes erdőnek ugyanis azt nevezzük, amelyet soha nem bolygatott emberi tevékenység, ám ilyet ma már globálisan is csak elvétve találunk, a trianoni Magyarország területéről pedig teljes mértékben hiányzik.

Nagyon leegyszerűsítve valójában természetközeli minden környezet, ami nem teljesen mesterséges, minősége pedig annál magasabb, minél közelebb áll az érintetlen természet állapotához.

A fajösszetétel – mint ahogy az várható volt – a természetközeli erdőkben volt a leggazdagabb, itt találták a legtöbb őshonos fajt, és jellemző volt rájuk a honos cserjefajok gyakorisága. Faültetvények esetében cserjékről szó sem lehet, hiszen ezeket eleve az erdei élőhely felszántásával alakítják ki, illetve az első években mesterségesen irtják a facsemetékkel konkuráló növényeket.

Fajgazdagság és védett fajok szempontjából második legértékesebb rendszernek az őshonos, esetünkben fehérnyárból álló ültetvények bizonyultak, de még így is sokkal szerényebb „kínálattal”, mint a természetközeli erdők. Harmadik a feketefenyő-ültetvény, negyedik pedig az akácos volt.

A legrosszabb az akácos

Az úgynevezett funkcionális diverzitás szempontjából, vagyis hogy az erdő milyen funkciókat – táplálék, búvóhely stb. – tud ellátni, nyilván szintén a természetközeli közösségek voltak a legjobbak, az akác rendkívül rosszul „teljesített”, más vizsgált ültetvények a szakember szavai szerint a tűrhető kategóriába tartoznak. A kutatók rendkívül sokoldalúan vizsgálták a különböző élőhelytípusokat, nem bonyolítjuk tovább. A lényeg:

természetvédelmi, ökológiai szempontból az akácültetvény a legrosszabb, az akácosok ráadásul idegenhonos gyomok inváziójának kiindulópontjaiként szolgálhatnak.
Utóbbi oka, hogy a faj megköti a talajban a nitrogént, ezért ezekben magas nitrogén szintet tűrő gyomfajok jelennek meg. A telepített fenyvesekben hasonló módon speciális fajösszetétel alakul ki a nehezen bomló fenyőtű avar miatt.

Az eredmények alapján a kutatók üzenete egyértelmű: a természetvédelmi, helyreállítási erőfeszítéseket elsősorban a legértékesebb társulásokra, a természetközeli erdőkre kell koncentrálni, hosszabb távon pedig elkerülhetetlen az akácosok és fenyvesek arányának csökkentése. Sőt, a Kiskunság „túl van erdősítve”, ökológiai és vízmegtartási szempontból is vissza kellene alakítani az erdős sztyepp régiónak megfelelő gyep-erdő mozaikokat. Ha pedig ültetvényekről van szó, egyértelműen az őshonos fehér nyarat ajánlott előnyben részesíteni.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás