Bár az állatvédelem minőségében legalább száz év a lemaradásunk, az állatok védelme iránti eltökéltségben versenyben vagyunk az osztrák állatvédőkkel. Az ausztriai Wels állatmenhelyével került baráti kapcsolatba a Macskaárvaház és a Szurkolók.
Két magyar állatvédő civil szervezet vezetői, Bóday Pál a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Kapin Ricsi a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítója és vezetője, barátjukkal és önkéntesükkel, Almási Lajos operatőrrel elutaztak az ausztria Wels városába, hogy megnézzék az ottani városi üzemeltetésű állatmenhely működését. Céljuk kizárólag az volt, hogy információt és tapasztalatot gyűjtsenek arról, hogyan működik egy nagyjából Eger méretű város menhelye. Az állatvédők úgy tervezték, környezettudatos emberként vonattal mennek, hiszen – elvileg – Budapest és a Linz melletti Wels között közvetlen, jó minőségű, Railjet vasúti kapcsolat van, ám ezt a korábbi tervüket felülírta a Budapest-Bécs közötti vasúti közlekedés teljes káosza, így végül a Szurkolók öreg mikrobuszával tették meg a kevesebb mint 500-500 kilométeres oda vissza utat.
A Welsi Tierheim a város szélén, egy kis erdőben, nem messze egy tiszta vízű pataktól található, mint később megtudtuk, a welsi városgondozás telephelye mellett.
– “Ez rögtön jelentett egy kis önigazolást” – fogalmazott Bóday Pál, aki nemrégiben éppen az egri menhely működését kritizálva úgy fogalmazott: ” a kisvárosokban az állatmenhelyek és a városgondozás intézményei közötti lehetséges szinergiákat ki kellene használni, hiszen így hatékonyabb, költségtakarékosabb: a városgondozás gépei, dolgozói adott esetben az állatmenhely működését is segíthetik – pontosabban Ausztriában és Welsben segítik is.
A Welsi Állattmenhely nem egy civilszervezet: ez a welsi “ebrendészet”, “sintértelep” , “gyepmesteri telep”- vagy van még néhány szörnyű szó, amivel itthon – gyakran jogosan – illetik az önkormányzati üzemeltetésű állatmenhelyeket.
Az épület, az azt körülvevő természeti környezet, egyszerűen csodálatos. Barbara Ogris, a menhely önkormányzati alkalmazásban álló vezetője kedvesen fogad, igaz találkozásunkat több levélváltás előzte meg, amelyben kifejezetten kérték, hogy csütörtöki napon és délután 2 órára menjünk. Gyönyörű recepció – természetesen egy recepciós kutyussal – és rend, fegyelem, tisztaság van.
Minden nap, minden órájában megvannak a feladatok. Heti 4 nap van nyitvatartás, a többi napon jön az állatorvos, akinek külön, kisebb beavatkozásokra is alkalmassá tehető vizsgáló szobája van, és egyéb, nagyobb szabású takarítási valamint más feladatokat látnak el ilyenkor a dolgozók. Patyolattiszta konyha, külön állateledel és külön ruhanemű, pokróc raktár.
Barbara elmondja: a nyitvatartási időben fogadnak látogatókat, de például az önkéntes munkának már komoly rendje van. Csak munkavállalási engedéllyel, biztosítással rendelkezők végezhetik, így felajánlásunkat: miszerint mi is eljönnénk majd belekóstolni az itteni munkába, köszönettel, de elutasítólag fogadják, hiszen nem felelünk meg a feltételeknek.
Barbara büszkén meséli, hogy az állatokkal is csak komoly szűrőn átesett emberek foglalkozhatnak: például vihetik a kutyákat sétálni, vagy jó időben fürödni a patakba, esetleg a macskákkal, a nyuszikkal foglalkozni, szeretgetni őket.
Ahogy fogalmaz: csak olyan segítséget vesznek igénybe, amely az állat szempontjából biztonságos, és megbizonyosodnak arról, hogy felelősségteljes emberrel állnak szemben. Barbara elmondja: körülbelül 20-30 olyan környékbeli “aktivista” van, akik rendszeresen jönnek és enyhítik az itt lévő mentett állatok “gazdi hiányát.” Ők azok, akik átmentek a szűrőn, és rájuk merik bízni az állatokat egy-egy óra sétára, simire
Welsben nagyjából egy kutyának van akkora kennelje, mint otthon négynek: a különbség még annyi, hogy ehhez ott még tartozik egy óriási fás kifutó, míg a hazai menhelyek többségében eleve szabadban élnek az állatok télen-nyáron, fagyban-kánikulában.
A kutyák egyébként a kifutójuk használata mellett, óránkénti beosztásban egy nagy füves-fás területen egy tóval, még kapnak rendszeres plusz futkározási lehetőséget is.
– A magyar osztrák menhelyi kontraszt nagyjából olyan, mintha egy bangladesi nyomornegyed viskóját és egy svájci luxusingatlant hasonlítanánk össze. Számukban: nagyjából száz év a lemaradásunk mondjuk Eger menhelyhez képest.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Magyarországon az állattartás kultúrája legalább százszor elmaradottabb, mint Ausztriában, így a kidobott, megkínzott állatok száma is sokszázszorosa az ottaninak, akkor beláthatjuk azt az egyszerű és elkeserítő tényt: Ausztria és Magyarország állatvédelem vonatkozásában olyan távolságra van egymástól, amely nem csak behozhatatlan, de megközelíthetetlen – és a távolság nem is csökken. Különösen annak fényében, hogy – ahogy Barbara fogalmaz – bizony náluk is van még mit tenni – és tesznek is.
Például minden osztrák tartományban, így Felső Ausztriában is van egy állatvédelmi ombudsmani hivatal, amelynek vezetője ott egyébként egy hölgy. Ráadásul a hatósági állatorvosok is ellátnak számos állatvédelmi, állatjóléti feladatot, ami Magyarországon mindmáig nem jellemző.
Említettük a tisztaságot, a rendet, de ezt nem csak a folyamatos takarítás miatti “patyolat tisztaságra” és rendre vonatkozik, hanem az átláthatóságra is. Mint Barbara elmondja, náluk elképzelhetetlen, hogy egy város hatósági állatmenhely üzemeltetése, elszámolása, kommunikációja “keveredjen” egy civil szervezetével. Mint meséli: számos civil állatmenhely is működik Ausztriában, de ezekre más szabályok, feladatok és kötelezettségek vonatkoznak.
– Ezt hallva megint deja-vu érzésünk van – fogalmaz Bóday Pál, hiszen nemrégiben a DK egy egri állatvédelmi fórumának meghívottjaként Kapin Ricsivel éppen arról beszéltünk, hogy nem helyes a civil állatvédelmet és a közpénzből, a településüzemeltetés részeként, helyi adókból üzemeltetett önkormányzati menhely feladatait keverni, mert az csak káoszt, áttekinthetetlenséget és átláthatatlanságot eredményez. Igaz, itthon gyakran a szükség törvényt bont: jó ha egyáltalán van egy lelkes bolond, aki állatmenhelyet működtet.
A Wels méretű Egerben is civil állatvédők működtetik a hatósági menhelyet, semmilyen módon nem megfelelve azoknak a normáknak, amelyeket egy adófizető városlakó elvár a helyi közszolgáltatást végzőktől.
A Welsi Tierheimben mindenkin egyenruha: praktikus, csinos, jól felismerhető, rajta – egyfajta védjegyként és minőségbiztosításként – Wels városának címere. Így mindenki tudja: Barbaráék a város fizetett alkalmazottai, jogokkal, törvényi felhatalmazásokkal és kötelezettségekkel. Nincs koszos tréningruha, szakad farmer, kinyúlt pulcsi és illetlen, udvariatlan beszéd: ők Wels adófizetőit és a város állatvédelmi törekvéseit képviselik.
Számokban: száz év lemaradás, százszoros finanszírozás, és könnyen lehet százszorta hatékonyabb pénzfelhasználás.
A politika természetesen ott is megjelenik: Barbara elmondása szerint ünnepnapokon a város polgármestere el szokott jönni, hoz adományt, foglalkozik egy kicsit az állatokkal. De szó sincs arról, ami számos magyar városra jellemző: az “állatmenhely is egyfajta kádertemető”: valamelyik nagykutya állatszerető rokona kapja – talán jobb híján.
Vegánként arra is kíváncsi voltam – fogalmaz Bóday Pál – mennyire kapcsolódik össze a vegán mozgalom és az állatvédelem Ausztriában. Barbara elmondja, sok más állatvédővel együtt ő sem vegán, hanem egyfajta “törekvő”: folyamatosan csökkenti a hús és az állati eredetű termékek fogyasztását. Azt azonban leszögezi: teljesen elfogadott polgárjog a vegán esélyegyenlőség, vagyis nem diszkriminálható az, aki nem kíván állatok kihasználásával készülő ételeket fogyasztani.
Megérkezésünkkor és hazafelé indulás előtt egyébként éltünk is ezzel a jogunkkal: bár nem a szívünk csücske, bementünk a közeli Mc Donalds étteremben és egy kint dolgozó magyar hölgytől rendeltük meg vegán burgerünket, amelyet a meki Magyarországon kívül szinte egész Európában forgalmaz. A magyar meki lényegében leszarja a vegánokat. Ha úgy tetszik: diszkriminálja – fogalmaz Bóday Pál.
Kapin Ricsi, aki – még – nem vegán közzé is tett egy felhívást hamburgerevés közben, amely elsősorban a cég magyar jogtulajdonosa, a Market vezér Scheer Sándor szívlelhetne meg.
– “Az országaink közötti óriási különbség ellenére abban maradtunk Barbarával, hogy tartjuk a kapcsolatot és egyúttal meghívtuk Barbarát és munkatársait Egerbe, Kápolnára, hogy legalább azzal elbüszkélkedjünk, amink van: gyönyörű hazánk, csodálatos városunk és óriási elszántságunk az állatok védelmében. Ráadásul bár az állatvédelem minőségében legalább száz év a lemaradásunk, az állatok védelme iránti eltökéltségben azért versenyben vagyunk az osztrák állatvédőkkel – fogalmazott Kapin Ricsi és Bóday Pál.
