A természet- és környezetvédelmet leépítő, az önálló környezetvédelmi minisztériumot elsőként megszüntető, majd az oktatásügyet, aztán az egészségügyet szétmállasztó (a belügyi tálcába beolvasztó) jelenlegi kormányzat napjainkra már a nemzet biztonságát sem képes garantálni. És ez már nem egyszerű hiba, hanem súlyos bűn.
Az analógiás gondolkodás mestere, Hermész Triszmegisztosz óta tudjuk, hogy minden mindennel összefügg: „Quod est inferius, est sicut quod est superius…”. Ez így van egy ország kormányzását illetően is. Ha az egyik aspektusában hibázik a végrehajtó hatalom (mármint a közhatalmat megbízással gyakorló ember), akkor nagy az esély, hogy egy másik ágazat vonatkozásában is hibát hibára halmoz.
Egyértelmű tény, hogy Oroszország katonai és polgári titkosszolgálatai („Putyin hekkerei”) Magyarország kormánya, azon belül a külügyminisztérium informatikai rendszere ellen sikeres (Magyarország részéről ez nyilván súlyos kudarc!) kibertámadásokat hajtottak végre. A hírek szerint 2021. február 19-én és 2021. nyarán több napon át nagy mennyiségű adatot, iratot töltöttek le a kormányzati szerverekről és titkosszolgálati műveleteket végeztek hazánk és közvetve a szövetségeseink ellen. (Kaufmann Balázs: Belső dokumentumok bizonyítják, hogy a magyar külügy tudott az orosz kibertámadásokról – amiket két éve még kampányhazugságnak neveztek. 444.hu; 2024. 05. 16.
[Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy óriási a különbség a „kibertámadás” és a „behatolás” fogalmak konkrét jelentése között. Előbbi tervezett behatolás különféle szerverekbe, azaz szándék – utóbbi sikeres támadás bizonyos informatikai rendszerek ellen, azaz megvalósult információgyűjtés, végrehajtott titkosszolgálati művelet. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert némi fogalmi tisztázatlanság lengi be a történet interpretációját. Ugyanis jelen esetben nem csupán támadásról van szó, hanem jóval többről: behatolásról, tehát megvalósult, sikeres kibertámadásról. Ezért kell vigyázni az olyan csúsztatási (elbagatellizálási) kísérletekkel, mint amilyennel a miniszterelnök próbálkozott a választások utáni nemzetközi sajtótájékoztatón: „Az összes magyar minisztérium folyamatosan támadások alatt áll… folyamatosan védekezünk, ebben semmi rendkívülit nem látok.” Ebben, mármint a támadási kísérletekben valóban semmi rendkívüli nincs. Az viszont elképesztő és megdöbbentő, hogy külföldi, állami hekkercsoportoknak sikerült feltörni a külügyminisztérium informatikai hálózatát.]
A sikeres hekkertámadások, azaz a kormányzati szerverekbe történő megvalósult behatolások sorozata miatt most mindenki Szijjártó Péter fejét követeli. De biztos, hogy csupán Szijjártó Péter külügyminiszter felelőssége és hibája (amint azt a 444 és mások is felvetették)? Nem inkább Magyarország polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatát ellátó intézmények, hivatalok, elemző központok, de leginkább azok törvényes felügyeletét gyakorló szervezetek felelős vezetőinek vétkes mulasztása – sőt, bűne?
Mondjuk ki, hogy a magyarországi kormányzat informatikai rendszerébe idegen hatalom általi behatolás ténye a nemzetbiztonságot garantálni hivatott szervezetek (alkalmazottai, vezetői és törvényességi felügyelői) szakmai alkalmatlanságának az egyértelmű bizonyítéka! Azon szervezetekről, intézményekről van szó, amelyek feladatát az eddig tizenháromszor módosított, igen ellentmondásos Alaptörvény 46. cikke így határozza meg: „Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme, a nemzetbiztonsági érdekek érvényesítése.”
Ezek közül mindenekelőtt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot (NBSZ) és az annak keretén belül működő Nemzeti Kibervédelmi Intézetet kell megnevezni, melynek operatív elemei közé tartozik a kibertérből érkező támadásokkal és fenyegetettségekkel közvetlenül foglalkozó eseménykezelés, azaz információgyűjtés és elhárítás.
De jelentős szerepe van az Oroszországból érkező ominózus kibertámadások sikerében a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnak is, akinek legfőbb feladata a külföldi eredetű biztonságpolitikai információk felderítése… lenne. Hát, ők sem voltak helyzetük magaslatán 2021-ben.
Egyébként a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori főigazgatója, egy altábornagy-hölgy által 2021. szeptember végén írt, a külügyi informatikai hálózat helyzetéről szóló lesújtó jelentése tartalmazza azokat a megállapításokat, amelyek szerint a külügyminisztériumot ért sikeres kibertámadások (megvalósult behatolások!) az APT 28 (GRU – orosz Felderítő Főcsoportfőnökség) és az APT 29 (FSB – orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat v. SVR – Oroszország külföldi hírszerző szolgálata) orosz állami hekkercsoportokhoz köthetőek. (A 444 által ismertetett dokumentum a szerkesztőség szerint nem esik a minősített adat védelméről szóló törvény hatálya alá.)
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, mint Magyarország operatív titkosszolgálata, egyébként igen szoros együttműködésben van az Információs Hivatallal (amelynek felügyelete a miniszterelnök, azaz Orbán Viktor közvetlen hatásköre) és a Nemzetbiztonsági Hivatalból (NBH) átlényegült Alkotmányvédelmi Hivatallal (AH), melynek törvényességi felügyeletét (értsd: közvetlen irányítását) a Miniszterelnöki Kabinetiroda látja el (miután elhappolták azt az egészségügyet és az oktatásügyet is felügyelő belügyminisztertől). Konkrétan a kabinetiroda miniszteri rangú főnöke, a propagandaminiszternek is titulált Rogán Antal.
Tehát alapvetően a nemzetbiztonsági szolgálatoknak – és a felügyeletüket ellátó legfőbb közszolgáknak (szolgálattevő, asszisztens, segítő, tárcavezető stb. – latinul „minister”) kellene garantálni az ország és az állampolgárok biztonságát. Ezen hivatalok és szolgálatok szerepköre pedig nemcsak a „belső elhárításra” korlátozódik, hanem a külföldi eredetű biztonságpolitikai információk felderítésére, valamint a Magyarország érdekeit, szuverenitását, alkotmányos rendjét veszélyeztető külső beavatkozások elhárítására is. Az ominózus eset (mennyi ilyen lehet még?) alapján egyáltalán nem osztjuk Orbán Viktor Telexnek mondott véleményét, miszerint „Nekünk a legjobb nemzetbiztonsági rendszerünk van Európában technikai és humán képességek szempontjából is.” (Sic!)
Tehát Szijjártó Péter érintettsége csak hab az Orbán Viktor és Rogán Antal nevével fémjelzett tortán. Ő egy túlmozgásos, kontrollálatlan politikus, Abdullah bin Zajed al-Nahjan sejk barátja, akivel kapcsolatban 2021. december 30-án, az Ukrajna elleni orosz invázió előestéjén sírtunk és kínunkban röhögtünk. Akkor, amikor Moszkvában megkapta Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől az orosz Barátságért Érdemrendet. (Mindezek okán vagy valamilyen más szolgálatért? Az úgynevezett keleti nyitás politikájának ugye nem része, netalán feltétele a magyar kormányzat informatikai biztonsági rendszerének, annak külügyi kiskapujának kinyitása?)
Elhessegetve az állampolgárokban felmerülő gondolatot, hogy Szijjártó Péter idegen érdekektől vezérelve manipulálta volna a magyar állam IT és információbiztonsági védelmi rendszerét, őt inkább egy jelentéktelen (és igen tájékozatlan) szereplőnek vélhetjük, legalábbis a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői és az azokat végsősoron felügyelő kormánytagokhoz képest. Amúgy pedig neki is, mint az összes kormánytagnak és fideszes politikusnak nagy szerepe (és felelőssége) van abban, hogy gyakorlatilag megszűnt a magyar állam szuverenitása (elhibázott külpolitikai orientációk, bizonytalan külgazdasági stratégiai szerződések), továbbá összeomlott az átlátható, logikus minisztériumi-közigazgatási rendszer és hogy sérült az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elve (belpolitikai, államigazgatási entrópia). Ezért is egyre inkább, egyre többen követeljük a Montesquieu által (II. Rákóczi Ferenc 1739-ben megjelent francia-latin nyelvű műve alapján) kidolgozott három államhatalmi ág függetlenségét és önállóságát, valamint a tradicionális ágazatoknak megfelelő szakminisztériumok (környezetvédelem, oktatás, egészségügy) visszaállítását – innen, a NER kollaborációs terén kívülről.
Mindezek okán és sok más miatt (például a permanens veszélyhelyzetekkel operáló rendeleti kormányzás, vagy a miniszterelnök agresszív, félelemkeltő háborús retorikája miatt) mi, a politikai magyar nemzet (a gens hungarica) tagjai úgy érzékeljük és azt tapasztaljuk, hogy jelenleg (a sorozatos Orbán-kormányok működése alatt) nincs jó kezekben az ország védelme – de az ország kormányzása, az állam- és közigazgatás irányítása sem. (Már senki sem hiszi ebben az országban, hogy „de legalább tudnak kormányozni”.)
Adódik a következtetés, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által feltárt súlyos nemzetbiztonsági kudarc (amit persze tagadnak, ahelyett, hogy elismernék és kivizsgálnák, a felelősöket pedig felelősségre vonnák), valamint a kormányzat látványos bizalomvesztése miatt (lásd az egész országra, fővárosra és a vidékre kiterjedt kormányzat-ellenes demonstrációk sokaságát, melyek okairól – a fentebb felvillantott problémák mellett – könyvtárnyi adat, tény gyűlt össze), a fentnevezett személyeknek és kollégáiknak (a Nemzeti Együttműködési Rendszer belső köreinek, az Orbáni kollaborációs tér percemberkéinek) – az erkölcsi törvények, a morális szabályok és az írott jogrend alapján – azonnal le kellene mondaniuk a választópolgároktól nyert pozícióikról. A köz szolgálatára, a kormányzati igazgatásra ugyanis alkalmatlanná és méltatlanná váltak. Rajtuk már a retorika és a propaganda sem segít. Rajtunk, az országon pedig csak az előrehozott választás…
