Hirdetés

Még gazdagabbak lettek a szupergazdagok az előző egy évben. Az Oxfam szerint 26(!) embernél van a világ összes pénzének fele.

Tovább nyílt a vagyonolló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között 2018-ban: tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával – hívta fel a figyelmet az Oxfam. 2017-ben még a 43 leggazdagabb embernek volt annyi vagyona, mint a legszegényebb 3 és fél milliárdnak. (lásd még a CNN anyag)

"A gazdagok és szegények közötti egyre szélesedő szakadék ellehetetleníti a szegénység elleni harcot, károsítja a gazdaságot és szítja az emberek dühét" – mondta Winnie Byanyima, a szervezet vezérigazgatója.

A leggazdagabbak vagyona tavaly összesen 900 milliárd dollárral (252 ezer milliárd forinttal) nőtt, ami napi 2,5 milliárd dolláros növekedésnek felel meg, miközben a világ legszegényebb felének összvagyona átlagosan 11 százalékkal csökkent.

A 2008-as pénzügyi válság óta megduplázódott a milliárdosok száma, akik nemcsak vagyonuk növekedésének örülhetnek, hanem annak is, hogy az adók szintje évtizedek óta most a legalacsonyabb. Az Oxfam szerint egy adódollárból mindössze négy cent fakad a gazdagok megadóztatásából. (hvg/MTI)

A világ leggazdagabb embere az amerikai Jeff Bezos, az amazon.com alapítója, akinek vagyona tavaly elérte a 112 milliárd dollárt (31 ezer milliárd forintot). Összehasonlításképpen: Etiópia egészségügyi költségvetése Bezos vagyonának egy százalékát teszi ki.

Drámai módon nő a világ egyenlőtlensége – számoltunk be egy éve, amikor a davosi Világgazdasági Fórumra is sokkoló adatokkal készült a Oxfam brit segélyszervezet. A világon tavaly megtermelt vagyon 82 %-a a Föld lakosságának leggazdagabb 1 %-ához került, a milliárdosok száma pedig rekordot ért el az Oxfam jelentése szerint. 
 


Mindeközben nálunk az Orbán család strómanja, Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere.
A
Forbes listája alapján 2018-ra az egykori gázszerelő, Mészáros Lőrinc lett Magyarország leggazdagabb embere soha nem látott vagyonnal, 381,3 milliárd forinttal. Ezzel letaszította az élről az OTP-vezér Csányi Sándort, akinek a lap számításai szerint mintegy 70 milliárd forinttal kisebb vagyona van.

Miközben a teljesítmény nélküli magyar foci európai szinten is kimagasló közpénz támogatást nyel el, Magyarország legnagyobb egyetemén újabb megszorítások jönnek.

 

Kapcsolódó anyagok:

8 multimilliárdos kezében a fél világ vagyona

Időzített bomba ketyeg a gazdagok és szegények között

Az emberek közötti egyenlőtlenség a legnagyobb civilizációs veszély

Drámai módon nő a világ egyenlőtlensége

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás