Hírek
Évente mintegy 3300 millió euró, a Budapesten megtermelt GDP 6,2 %-ának megfelelő veszteséget okoz fővárosunkban a szennyezett levegő az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) friss tanulmánya szerint. Az egy lakosra jutó veszteség súlyossága tekintetében a vizsgált 432 európai város között Budapest a 22. helyen áll évi 1860 euróval (680.000 forint).
Hírek
Az október 23–25-i hosszú hétvége lesz az utolsó alkalom idén, hogy hétvégére megnyitják a pesti rakpartot a gyalogos és kerékpáros forgalom előtt. Az élettel megtelt folyópart elnyerte a budapestiek tetszését, a megkérdezettek több mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját – adta hírül Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoportja.
Hírek
Budapest legnagyobb állatvédelmi problémája, hogy kóbor állatok „keletkeznek” – véli Szabó Rebeka állatvédelemért felelős főpolgármesteri megbízott. Reményei szerint még ebben a ciklusban elköltöztethető az „Illatos út”, de a főváros ebrendészeti telepének új helyszíne még nincs meg.
Hírek
Az agglomerációból nap, mint nap Budapestre zúduló autóáradat egyik oka, hogy ma három ingázóból kettő személyautóval jön a fővárosba a BFK tanulmánya szerint. Ennek megoldására 2022-ig negyven elővárosi helyszínen terveznek P+R parkolót autósoknak és kerékpárosoknak.
Hírek
Orbán Viktor kizárólag úgy tekint Budapestre, mint a haveri üzletek játszóterére és a politikai bosszú terepére. Ennek árát a budapestiek fizetik meg. A klímavédelemért és fejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, Dorosz Dávid keményen bírálta a kormány zöldfordulatát.
Hírek
Stockholmi mintára vezetnék be a fővárosi dugódíjat, a kétzónás rendszeren már gőzerővel dolgoznak – mondta Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes.Karácsony Gergely volt kampányfőnökeként már van közvetlen tapasztalata az előválasztásról, amelyről az országgyűlési választásokhoz közeledve egyre több szó esik ellenzéki körökben.
Hírek
Elkészült Budapest Főváros 2021-2026 időszakra szóló Környezetvédelmi Programjának egyeztetési változata, és megkezdték a társadalmi egyeztetési folyamatot. Ennek során várják a budapesti állampolgárok és szervezetek véleményét, észrevételeit 2020. október 15-ig.
Hírek
Mintegy 100 kerékpáros avatta fel a Budapest és Szentendre között épült kerékpárutat, mely az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal része. A Magyar Kerékpárosklub által szervezett „Happy Mass” tekerés az óbudai Fő térről indult, és végig a kijelölt nemzetközi útvonalon haladt, érintve a szentendrei Dera-patakon épült új kerékpáros hidat is, ahol bringát emeltek.
Hírek
„Október végéig minden hétvégén a gyalogoséké és a bringásoké a pesti alsó rakpart. A nyáron elindított forgalommentes rakpart folytatódik, így őszi időben is kipróbálhatja minden fővárosi lakos milyen a Duna-partján korzózni” – írta a Valyo, a város és a folyó kapcsolatának erősítéséért évek óta kampányoló egyesület.
Hírek
A budapestiektől vár ötleteket a főváros, hogy milyen fejlesztésekre költsön el összesen egymilliárd forintot. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes szerint ez nem okoz ez majd problémát a fideszes vezetésű kerületekben sem, hiszen ez nekik is jó. Igaz az esetleges visszaélések kiküszöbölésén még dolgozniuk kell.