Barion Pixel

Okostelefonos erdővédelem

Okostelefonokat adtak a perui őslakosok kezébe – 52%-kal kevesebb lett az erdőirtás a környéken. Segíthet az erdőirtások megfékezésében az őslakos közösségeknek a műholdas technológia egy új tanulmány szerint.

Esélytelenek a hárpiák az amazonasi erdőirtással szemben

A Kelet-angliai Egyetem kutatói a brazíliai Mato Grosso államban figyelték meg kamerákkal a hárpia 16 fészkét és arra jutottak, hogy az erdőktől megtisztított területeken hiányossá vált a főleg majmokkal és lajhárokkal, vagyis az erdők lombkoronájában élő állatokkal táplálkozó faj étrendje, sőt fiókák pusztultak el a megfelelő élelem hiánya miatt.

Kihalnak az elefántcsontparti elefántok

Kihalófélben vannak az elefántok, a nyugat-afrikai ország Elefántcsontpart emblematikus állatai. A helyi vízügyi és erdészeti minisztérium közlése szerint három évtized alatt kevesebb, mint felére, 1100-ról 500 körülire csökkent az Elefántcsontparton élő elefántok száma az erdőirtások és a vadorzás együttes hatására.

Betegségekkel állnak bosszút rajtunk az erdők

Jelentős statisztikai összefüggést találtak az erdők irtása és az állatvilágból származó betegségek kialakulása között. Az olajpálma-ültetvények esetében például minél nagyobb területet foglal el a mezőgazdaság, annál gyakrabban jelentkeznek új fertőzések.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.