Hirdetés

Harminc év fogság után szabadon engedtek egy hím kaliforniai kondorkeselyűt. A madarat azért fogták be az amerikai vadvédelmi szolgálat munkatársai, hogy megmentsék a fajt a kihalástól.

Az AC–4 jelű keselyűt 1985-ben, kb. 6 éves korában fogták be. A nagyjából 35 éves tenyésztési program alatt a hím harminc kis kondort nemzett. Nagyon úgy tűnik, hogy ő mentette meg a faját, hiszen a nyolcvanas években  AC-4 egyike volt a még életben lévő 23 példánynak.

A szakértők szerint a madarak pusztulásának fő oka az ólommérgezés volt. A három méter szárnyfesztávolságú állatok ugyanis dögevők, és a kilőtt állatok teteméből lakmározó példányok gyakran lenyelték a mérgező ólomlövedékeket, amit a vadászok használtak. A kaliforniai törvényhozók 2013-ban döntöttek arról, hogy 2019-re fokozatosan kivonják a forgalomból a vadászatra használt ólomgolyókat.

Az idén, hála a tenyészprogramnak, biológusok 19 keselyűfészket figyeltek meg, többet mint bármikor az elmúlt években. A tudósok reményei szerint a nyomkövetővel megjelölt AC–4 még az párzási időszak vége előtt talál magának társat, hogy további keselyűfiókákat nemzzen- írta az MTI.
 

A lövöldözés mellékhatásai

 

A lövöldözés mellékhatásai

A fegyverek nem csak annak ártanak, akit eltalálnak. Míg a vadász- és katonai lőszerek jellemzően idegrendszert károsító ólmot tartalmaznak, amivel elszennyezik a környezetet, addig a műanyag játékpuskák hormonális hatású adalékanyagokkal veszélyeztethetik életünket- írtuk korábban.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás