Hirdetés

Miközben az Orbán kormány folyamatosan bünteti az ellenzéki fővárost, 300 milliárd forint közvetlen uniós forrás érkezését jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester Brüsszelben. A pénz több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére szánják.

„Az elmúlt négy év lobbitevékenységének köszönhetően mostanra kirajzolódott, hogy a következő években nagyjából 300 milliárd forint értékben érkeznek európai uniós pénzek Budapestre” – jelentette be Karácsony Gergely.

A főpolgármester az RTL-lel azt közölte: ez egy ekkora városhoz nem feltétlenül méltó összeg, „de ha onnan indulunk, hogy ebből a magyar kormány leginkább nullát akart adni, akkor fontos eredmény”.

Karácsony Gergely elmondása szerint a pénz több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére szánják, körülbelül 50 milliárdot a közterek klímatudatos átalakítására fordítanak, és több mint 30 milliárd forintot a szociális kohéziót erősítő, valamint árvíz- és vízvédelmi beruházásokra költenek.

Amint arról már a HVG írt, fordulat történt a Budapest-bérlet ügyében, mivel a felek nemrég módosították a megállapodást. Ez akár azt is jelenthetné, hogy márciustól akkor sem szűnik meg a bérlet használhatósága a MÁV, a Volán és a HÉV vonalain, ha esetleg addig nem tud megegyezni Lázár János tárcája a fővárossal. A minisztérium szerint azonban Budapest-bérlet biztosan nem lesz márciustól.

Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Jávor Benedek főtanácsadó Brüsszelben 2022. április 25-én. Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás