Hirdetés

Számos környezetvédelmi szervezet fejezte ki aggodalmát a folyókban, csatornákban és a tengerekben megjelenő arcmaszkok, valamint gumikesztyűk miatt, melyekből egyre több kerül ide, amíg a világ a járvány ellen küzd.

Még csak néhány hete robbant be igazán globálisan a koronavírus-járvány, amikor már a sajtó igyekezett felhívni rá a figyelmet: baj lehet a használt maszkokból és kesztyűkből. Most az IFLScience számolt be róla, hogy a városokban húzódó csatornák és a településeket átszelő folyók mellett a Földközi-tengerben is egyre több az eldobott arcmaszk és gumikesztyű.

A koronavírus-járvánnyal jött újfajta környezetszennyezésről egy francia csoport, az Opération Mer Propre is jelentést tett, amely rendszeresen dokumentálja a vizeknél végzett hulladékmentesítő műveleteket. (A tengerekben és óceánokban eddig is rengeteg szemét úszott, így a szemétgyűjtő hajók használata nem új.) A környezetvédelmi csoport egy május végi közleményében arról tájékoztatott, hogy minden alkalommal, amikor megtisztítanak egy területet, gumikesztyűket és a járvány elleni védekezéshez használt eszközöket találnak. “Ha nem változtatunk gyorsan, valódi ökológiai katasztrófát okozunk” – szól a figyelmeztetés.

A helyzet nemcsak Európában, az Egyesült Államokban is szomorú képet fest: a városok vízügyi hatóságai szerint ma már általános jelenség, hogy a települések csatornáiban arcmaszkok és gumikesztyűk úsznak, melyek nagyon gyakran el is tömítik a vízelvezető járatokat.

A szennyezés pontos mértékéről még nincsenek információk, azonban az USA 15 városának szakhatósága állította: a járvány kezdete óta lényegesen több bejelentést kaptak a kidobott kesztyűktől és maszkoktól eldugult vízhálózatok, valamint csatornák miatt. Az IFLScience szerint utóbbi leggyakoribb oka, hogy az elhasználódott/elszakadt maszkokat és kesztyűket sokan nem a szemétbe dobják, egyszerűen lehúzzák a vécén.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás