Egy több nagyvállalatot magába tömörítő konzorcium, a ZERBA (Zero Waste Blade Research) egy év alatt megtervezte és megépítette a világ legnagyobb – 62 méter hosszú – szélturbinalapátját. És ami a legjobb: újrahasznosítható.
A projekt kezdete 2020-ra nyúlik vissza. A cégek ekkor kezdtek el ötletelni egy olyan, általános szélerőműhöz használható turbinalapáton, mely az élettartama végén újrahasznosítható. A becslések szerint a következő 20 évben világszerte mintegy 720 ezer tonnányi ilyen lapátot kell majd cserélni, az így keletkező hulladékot pedig kezelni – számolt be róla az Interesting Engineering. Az újrahasznosítható fejlesztés – mely egy évnyi tervezést követően valósult meg – 62 méter hosszú.
A szakértők következő lépésként elvégzik a lapát teljes körű szerkezeti élettartam-vizsgálatát, majd pedig tanulmányozzák az újrahasznosítási módszereket. A kutatás valamikor 2023-ben fejeződhet be, és ezt követően lehet megállapítani, hogy az elmélet miként működik a gyakorlatban. A konzorcium azt reméli, hogy a fejlesztés utat nyithat az újrahasznosítható szélturbinák teljes körű gyártása előtt.