Hirdetés
greenfo/MTI

Magyarországnak a GMO-tól való mentességét néhány héten belül törvény is garantálja majd – jelentette be ma a földművelésügyi miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. Az LMP szerint blöfföl a kormány GMO-ügyben.

Fazekas Sándor közölte: törvénymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el elsőként a genetikailag módosított úton előállított élelmiszer-alapanyagokra, azaz a GMO-ra vonatkozó uniós irányelv alapján a teljes tiltásra vonatkozó saját törvényét. Hozzáfűzte: most az unióban az egyes tagállamok alkothatják meg azokat a szabályokat, amelyek a GMO-s élelmiszerektől, vetőmagoktól védik őket. Ez a magyar álláspont győzelmét jelenti az EU-ban.

Elmondta, ennek alapján javasolja a géntechnológiai törvény módosítását, és a tervek szerint sürgősséggel már hétfőn meg is kezdődik tárgyalása. Fazekas Sándor bízik benne, hogy a törvényt az Országgyűlés két héten belül elfogadja. Fazekas Sándor kiemelte, Magyarország vezette azt a küzdelmet az elmúlt években, amelynek eredményeként olyan EU-rendelet született, hogy a tagállamok maguk dönthetnek GMO-mentességükről. Így születhet meg Magyarországon az a belső szabályrendszer, amely szerint környezetpolitikai, társadalmi, gazdasági, város- vagy területfejlesztési, esetleg más szempontok alapján lehet a tiltást megfogalmazni és megindokolni.

Eddig az volt a gyakorlat, hogy az unió bizottsága hozott egy megengedő vagy tiltó döntést, amit a tagállam kifogásolhatott, de akár az Európai Bíróságig is el kellett menni az ügyben. Most fordult a helyzet: a tagállamok alkothatják meg saját szabályaikat a GMO-szabályozás terén. A magyar jogszabály az alaptörvény alapján a teljes tiltást, a zéró toleranciát alkalmazza. Egy uniós tagállam a továbbiakban a bizottságon keresztül is elérheti a GMO tiltását, de ezt zárójelbe lehet tenni – vélekedett a miniszter.

A mostani törvénymódosítási javaslat mellett az FM-ben még dolgoznak egy feliratozásra vonatkozó rendeleten is, amely előírja, hogy milyen tájékoztatásnak kell szerepelnie az élelmiszereken a GMO-val kapcsolatban. Ez azért fontos – mondta Fazekas Sándor, mert már a határon kitilthatók a nem kívánatos importáruk. A miniszter jelezte: több tagállam is érdeklődik azon magyar javaslat iránt, hogy az EU legyen GMO-mentes övezet. A témáról Fazekas Sándor tárgyalt a német, a francia, a lengyel miniszterrel, valamint a lett, az orosz, a luxemburgi, a cseh és a ciprusi, valamint a szlovén kollégájával.

Fazekas Sándor újságírói kérdésre úgy fogalmazott: Magyarországnak elemi érdeke, hogy ebben az ügyben képviselje és védje álláspontját. Ha arra szükség van, bíróság előtt is meg tudja az ország védeni álláspontját. Magyarország szuverén állam, amely meghatározhatja, hogy mit termelnek a területén és milyen élelmiszert enged be területére – mondta. (MTI)

Blöfföl a kormány GMO-ügyben

Az LMP szerint csak a génmódosított szervezetek teljes, uniós betiltása, a Kanadával és az Egyesült Államokkal tervezett szabadkereskedelmi egyezmények (CETA, TTIP) megvétózása jelenthet valódi megoldást a GMO növények és készítmények terjedése ellen. Fazekas Sándor aktuális kezdeményezése, az uniós GMO-irányelv átültetéséről a hazai joganyagba, a valódi célt nem érheti el, kizárólag minisztériuma aktuális botrányairól akarja elterelni a figyelmet.

A GMO-mentesség a magyar mezőgazdaság, és a magyar állampolgárok alapvető környezet-egészségügyi érdeke. De az ügy uniós szinten bukásra áll, mert a tagállamok külön¬-külön dönthetnek erről. Valódi megoldást az jelenthetne, ha az EU egységesen betiltaná a GMO-termények termesztését, az ilyen vetőmagok és takarmányok behozatalát és felhasználását, ideértve a fehérje alapú készítményeket, továbbá minden GMO-t tartalmazó élelmiszer forgalmazását és behozatalát.

Magyarország és az EU nem tekinthető GMO-mentesnek, ameddig a tagállamok közel fele zöld utat adna a GMO-k termesztésének, amíg GMO-s fehérjealapú takarmányok nagy mennyiségben kerülnek a tehenészetekbe, az emberi fogyasztásra szánt termékek pedig pusztán a GMO-tartalom megjelölésével az üzletek polcaira juthatnak. Megnyugtató megoldást csak az jelent, ha a kormány megvétózza a tengerentúli GMO térnyerését garantáltan elősegítő szabadkereskedelmi egyezményeket.

Budapest, 2015. május 20.

Sallai R. Benedek ,
a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás