Az ENSZ égisze alatt kibontakozó nemzetközi fejlesztési együttműködés hozzájárult az alapvető szociális és környezeti problémák enyhítéséhez is. A 2015-ben elfogadott ENSZ-program tovább erősítette ennek az együttműködésnek a jelentőségét a fenntarthatósági célok eléréséhez. Faragó Tibor összefoglalója.
A fejlett országok a kezdetektől fogva támogatásokkal szándékozták elősegíteni a kevésbé tehetős társadalmak szociális gondjainak enyhítését, mindenekelőtt a mélyszegénység felszámolását. A humanitárius szempontok mellett ez a támogatók érdekeit is szolgálta: szövetségesi hálózatuk erősítését, hozzáférést a fejlődő országok természeti erőforrásaihoz, piacbővítést, a nemzetközi biztonság javítását. A fejlődők elvárták e támogatást, mert az életminőségben mutatkozó nagyfokú lemaradásukért, a globálissá vált környezeti problémákért is elsősorban a fejletteket tették felelőssé. A kétoldalú megállapodások alapján nyújtott segélyek mellett a támogatási eszközök egyéb formái is fontos szerepet kaptak a környezeti egyezmények, az átfogó és a szakirányú világprogramok végrehajtásában. E téren is hangsúlyosabbá vált a társadalmi-gazdasági és környezeti szempontok együttes figyelembevétele a fenntartható fejlődés előmozdításával.
Változó célok és források
Az 1960-as évektől kezdődően merült fel, hogy a harmadik világ országaiban mindenekelőtt a gazdasági fejlődést kell segíteni pénzügyi és technológiai támogatásokkal, s ezáltal nemcsak az életkörülményeket lehet javítani, hanem meg lehet könnyíteni ezeknek az országoknak a bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági, kereskedelmi együttműködésbe. A legfejlettebb országok azt ígérték, hogy évente bruttó nemzeti jövedelmük 0,7%-át fordítják majd e célra. Sorra alakultak meg az OECD-tagországokban a fejlesztési projekteket koordináló állami ügynökségek és létrehozták a támogatási irányelveket kidolgozó testületet (OECD-DAC). De a fejlettek közül csak néhány – például Norvégia és Svédország – tett eleget e vállalásnak.
A gazdasági növekedést „nyugati mintára” előtérbe állító megközelítés a fejlődők többségénél alig segítette elő az elemi szociális problémák megoldását, ráadásul hozzájárult az egyenlőtlenségek erősödéséhez. Mindez együtt járt természeti erőforrásaik gyorsuló ütemű pusztításával (pl. az amazóniai esőerdők irtásával), a környezetszennyezésből is eredő tömeges egészségkárosodással (pl. hulladékégetésből, szennyezett ivóvízhasználatból adódóan). E tapasztalatok és a fejlődők határozottabb fellépésének hatására az együttműködés módja megváltozott. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Fejlesztési Célok már közvetlenül a legkritikusabbnak tekintett fenntarthatatlan folyamatok enyhítésének finanszírozására irányultak: egyebek mellett arra, hogy az éhezéstől szenvedő, a biztonságos ivóvízhez nem jutó népesség aránya legalább a felére csökkenjen másfél évtizeden belül.
Programok és pénzügyi alapok
A 2000-ben elhatározottak teljesítése annak is volt köszönhető, hogy nagyon korlátozott számú célról volt szó. De emiatt figyelmen kívül maradtak az e problémákat is okozó összefüggések: a népesedési folyamatok, a társadalmi egyenlőtlenségek, a véges erőforrások globális túlhasználata. E felismerésnek is köszönhető, hogy a 2015-ben jóváhagyott, a Fenntartható Fejlődési Célokat magában foglaló ENSZ-program a teljességre való törekvést tükrözi: minden társadalmi, gazdasági, környezeti területre kitér, ambiciózus célszámokat határoz meg és többé-kevésbé tekintettel van a kölcsönhatásokra is. Teljesítéséhez értelemszerűen még nagyobb finanszírozási igény párosul, aminek részleteit nemcsak e program taglalta, hanem egy külön intézkedési terv is.
Az új célok elérését korábban létrehozott szervezetek és alapok sokasága segíti. 1965-től működik az ENSZ Fejlesztési Programja, amely a donoroktól kapott pénzügyi eszközök felhasználásával rengeteg projekteket támogatott. Így a közelmúltban Vietnám Ben Tre tartományát sújtó rendkívüli szárazság miatt bajba jutott sok ezer embernek nyújtottak segítséget az ivóvíz-ellátás finanszírozásával.
Az ENSZ Környezeti Programjának 1972. évi létrehozásakor döntés született a globális és regionális együttműködés előmozdításához egy környezeti alap felállításáról. E szervezet európai irodája segítette a 2000. évi tiszai ciánszennyezés következményeinek feltárását is.
Az ózonréteg védelméről szóló megállapodás multilaterális keretéből kaptak támogatást a fejlődők, hogy felhagyjanak az ózonkárosító anyagok használatával. Az éghajlatváltozási keretegyezmény végrehajtásához 2009 után létrehozott Zöld Klíma Alap fogja majd „kiszolgálni” a 2015. évi Párizsi Megállapodást is. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) elemző tevékenységét is egy külön letéti alapból segítik. 1991. évi létrejöttét követően a Globális Környezeti Alap (GEF) lett több világegyezmény pénzügyi mechanizmusa, amely sok országot hozzásegített nemzetközi vállalásainak teljesítéséhez. Többek között a Maldív-szigetek éghajlatváltozással szembeni sérülékenységének mérséklését is célozta néhány GEF-finanszírozású projekt. A GEF támogatásával sikerült az ózonkárosító anyagok helyettesítésére vonatkozó magyar vállalások teljesítése is 1999-re.
A példákat hosszasan lehetne sorolni többek között az ENSZ szakosított szervezeteinek – a Fenntartható Fejlődési Célok elérését a maguk területén segítő – olyan programjaira való hivatkozással, mint amilyen az Egészségügyi Világszervezet „Egészséget mindenkinek a 21. században” című programja.
Brexit, US-exit és hatásaik
A 28 tagú EU a legjelentősebb donor, azaz a legnagyobb mértékben járul hozzá a fejlesztési együttműködéshez, beleértve a közvetlenül a kevésbé fejlett országoknak és a nemzetközi szervezeteknek nyújtott támogatásokat. A britek távozásával számottevően csökkenhet e szerep, de e téren akár Nagy-Britannia világpolitikai súlya is. Ráadásul hátra van annak tisztázása, hogy mi lesz a sorsa a közösen tett nemzetközi vállalásoknak, mint amilyen az éghajlatváltozás ügyében a 2020-tól kezdődő időszakra évente biztosítandó támogatás.
A globális problémák megoldásával kapcsolatos együttműködés jövőjére különösen hathat az USA új elnöki adminisztrációjának politikája is.
Ennek első jelei: a Párizsi Megállapodásból való kilépési szándékkal együtt a nemzetközi klímaalaphoz és az IPCC pénzügyi alapjához való USA-hozzájárulás tervezett „lenullázása”. De a következő szövetségi költségvetés e sorok írásakor ismert tervezete szerint jelentős mértékű lehet az ENSZ népesedéssel, egészségüggyel, gyermekekkel, fejlesztési és környezeti programokkal, egyezményekkel foglalkozó intézményeinek működéséhez biztosított USA-támogatás csökkentése. Ha a fent említett folyamatok az USA vagy Nagy-Britannia esetében a nagyobb „befelé fordulást” fogják eredményezni, akkor sokkal nehezebb lesz a globális szintűvé vált fenntarthatatlan folyamatok megfékezésére egyetemesen elfogadott egyezmények és programok végrehajtása. Eközben más szereplők (például Kína, Németország, Oroszország) meg éppen a fejlesztési együttműködésre fordított összegek növelése révén is erősítik világpolitikai pozícióikat.
Faragó Tibor: 2017: Nemzetközi támogatások ..
Fenntartható Fejlődés Plusz (HVG Kiadvány) 20-22. o. ISSN 2063-1669
Kapcsolódó anyagok:
