Az elmúlt napokban teljesen világosan kiderült, hogy a magyar embereknek fontos, hogy elmondhassák a véleményüket arról, milyen klímavédelmi lépéseket várnak az államtól. Néhány nap alatt 200 ezren töltötték ki a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia című hosszú távú, kibocsátáscsökkentésről szóló stratégia konzultációs kérdőívét. A kormányt nem igazán érdekli az eredmény.
Annak ellenére nyilvánított véleményt ennyi ember, hogy a konzultációt kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mindössze egy hetet hagyott erre, ráadásul nem is hirdette, az érdeklődőknek a minisztérium honlapján vagy egy alig látogatott Facebook-oldalon kellett volna rátalálniuk. Mire híre ment a médiában, gyakorlatilag már csak a hétvége maradt a kitöltésre, a konzultációt hétfőn le is zárták.
Kérdés, hogy valójában mi lehetett az ITM célja a kérdőívvel.
Mielőtt azonban belemegyünk a kérdőív részleteibe, nézzük meg, hogy mi is ez a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia. A 2015-ben született párizsi klímaegyezmény aláírásával vállaltuk, hogy a kibocsátáscsökkentést célzó hosszú távú fejlesztési stratégiát hozunk létre, ami uniós kötelezettségként is megjelenik. „2020. január 1-jéig Magyarországnak is el kell készítenie és be kell jelentenie a Bizottságnak a legalább 30 éves kitekintéssel rendelkező hosszú távú nemzeti stratégiáját” – írja a felhívásban az ITM.
Bármennyire is távolinak tűnik 2050, a döntéshozóknak ebben a távlatban kell gondolkozniuk, mert ez teszi lehetővé a gazdaság hosszú távú tervezését. Azt is tudjuk, hogy ha most azonnal intenzíven elkezdjük csökkenteni a kibocsátásunkat, akkor annak a hatása nagyságrendileg 30 év múlva lesz érezhető. A párizsi klímaegyezmény ugyanakkor nem tartalmaz kötelező célszámokat, hanem arra épít, hogy az országok önkéntes vállalásai alapján születik meg a maximum 1,5-2 Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés eléréséhez szükséges kibocsátáscsökkentés.
Miért kulcsfontosságú az uniós szabályozás?
Ugyan az Európai Unió a globális kibocsátásnak mindössze 9 százalékáért felelős, tisztában van vele, hogy a tagállamain túl a többi országot is rá kéne vennie a jelenleginél nagyobb kibocsátáscsökkentési célok vállalására. Éppen ezért próbálkozott nyár elején tető alá hozni egy uniós megállapodást, ami 2050-re a klímasemlegességet tűzi ki célul. Az ENSZ-ben ezzel az ambiciózus hozzáállással akart nyomást gyakorolni a világra, de elsősorban a nagy kibocsátókra. Ez az a megállapodás, melynek megszületését Magyarország mellett Lengyelország és Csehország is megakadályozta, így a 2050-es klímasemlegesség csak egy lábjegyzetbe került a júniusi uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatában. Magyarországnak valóban jogában állt vétózni az Európai Tanácsban, de ezzel érdemben gyengítette az EU globális klímapolitikai érdekérvényesítő képességét, ami végső soron visszahat a magyar emberekre.
Tehát a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia egy hosszú távú, 30 éves tervezést ölel fel, így legalább 2050-ig szól, és elsődlegesen a kibocsátáscsökkentésre vonatkozó megoldásokat tartalmaz. Az időhorizontja olyan hosszú, hogy arra már az előrejelzések sem igazán használhatók, és azt sem tudjuk pontosan, hogy milyen technológiai lehetőségeink lesznek ebben az időszakban. Még azt sem tudjuk igazán elképzelni, hogy a 2050-es nettó nulla kibocsátás elérése során az utolsó 15-20 százalék kibocsátást hogyan fogjuk kiküszöbölni. Ezért ennek a hosszú távú stratégiának a fő célja, hogy segítsen elképzelni egy olyan társadalmat, amelyik ebbe az irányba halad. Hogyan kéne kinéznie egy dekarbonizált világnak, milyen szerepe lenne Magyarországnak, a magyar gazdaságnak egy szénszegény Európában. Összességében inkább egy vízió, mint egy konkrét terv.
Az eseményeket figyelmesebben követőknek bizonyára feltűnt, hogy a téma és a határidők is hasonlítanak a Nemzeti Energia- és Klímatervhez (NEKT). A NEKT 2030-ig szól, azaz csak 10 évet ölel fel, és mivel rövidebb távra szól, sokkal konkrétabb, mint egy 30 éves stratégia. Konkrét részcélokat és gyakorlati intézkedéseket határoz meg, amelyek gazdasági elemzéseken, előrejelzéseken és technológiai lehetőségeken alapszanak. A NEKT azt is taglalja, hogy a kitűzött célok megvalósulását milyen konkrét mérőszámokkal tudjuk igazolni. A leadási határidő a NEKT esetében is 2020. január 1.
Kötelező nyilvános konzultáció
A két dokumentum tehát egymást erősíti, és nem véletlen az sem, hogy ugyanaz az EU-rendelet tárgyalja őket, ami azt is jelenti, hogy az ebben foglaltak kötelezőek minden tagállamra. Tehát – visszatérve a kérdőívre – nemcsak a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia esetében, hanem a NEKT esetében is előírás a nyilvános konzultáció.
„A tagállamok biztosítják a nyilvánosság tájékoztatását. A tagállamok ésszerű időkereteket adnak meg, amelyek elegendő időt hagynak a nyilvánosság számára a tájékozódásra, a részvételre és véleményének kifejtésére. A tagállamok biztosítják a nyilvánosság tájékoztatását” – írja a rendelet 10. cikke.
Kérdéseket vet fel, hogy hogyan lehet 200 ezer kérdőívnyi információt integrálni egy stratégiába: ha az ITM még a stratégiaalkotási folyamat elején jár, akkor vajon hogy készül majd el a dokumentum a bő egy hónap múlva esedékes határidőre. Ha pedig már készen van, akkor vajon mit fognak kezdeni a most begyűjtött kérdőívekkel.
Bart István, az Energiaklub elnökhelyettese az Indexnek Németország példáját hozta fel, ahol másfél évig zajlott a nyilvános társadalmi párbeszéd egyik oldalról a lakossággal, másik oldalról meg a szakértők, intézmények bevonásával. Az intézkedésekre tett javaslatokat egyesítve adták át végül a környezetvédelmi miniszternek. A teljes folyamat költsége 2,5 millió euró volt. A némethez hasonló hosszadalmas és költséges folyamatok képesek egyes problémákat kiemelni, és a szakértők mellett bevonni a társadalom szélesebb rétegeit, érintetteket a párbeszédbe. Ennek eredményeként, ha egy kormány a klímavédelem érdekében tesz határozott lépéseket, egy olyan társadalomban tudja ezt megtenni, amelyik fel van készülve az esetleges konfliktusokra.
A kérdőív haszna
Az Energiaklubnál azt gondoljuk, hogy akár maga a kérdőív is eszköz lehet a széles körű szemléletformáláshoz. Könnyű elhelyezni benne olyan állításokat, üzeneteket, amelyeket a szakma már alapvetésnek tekint, és tudatosítani ezeket a gondolatokat az emberekben. Ehhez képest az ITM mostani konzultációjában a kérdések megfogalmazása és strukturálása nem szolgált szakmai célokat, emellett túlságosan általánosítva próbált célozni az összes emberre. Ugyanakkor egyik-másik kérdés a laikusok számára igencsak nehezen volt megválaszolható (Pl. a felelős szektorok sorba rendezése és szakpolitikai javaslatok megfogalmazása).
Az általánosításnak egyébként meglehet a maga helye, fontos, hogy minél több ember értesüljön arról, hogyan zajlik egy ilyen típusú konzultáció. Az általános, tömegeket célzó kommunikáció biztosítja, hogy minél több ember bevonódhasson. Teret kell adni annak is, hogy a különböző szakterületek képviselői különböző szakmai inputokkal járulhassanak hozzá a tervezet elkészítéséhez, és egymás szempontjait mérlegelve jussanak közös nevezőre a későbbi szakmai vitákban. A megfelelő megközelítés tehát az, ha a konzultációnak több szintje van, külön kezelve a szakembereket és a laikusokat, de a személyes érintettséget minden esetben érdemes vizsgálni.
A helyzetértékelésből megismert adatokra és a tudományosan megalapozott tényekre nincs értelme rákérdezni a konzultációs folyamatokban (pl. egyéni felelősség kérdése vagy a szektorok hozzájárulása az ÜHG kibocsátásokhoz), hiszen ezeket tudjuk, ezek az alapvetések. Pontosan mérhető például, hogy melyik szektor a legnagyobb kibocsátó. Rendelkezésre állnak arra vonatkozó információk is, hogy milyen lépésekkel tudnak hozzájárulni az egyes szektorok a kibocsátáscsökkentéshez.
Egy dolog, ami az ITM-nek biztosan sikerült, a rendeletnek azon előírását betartani, hogy „a tagállamok csökkentik a nyilvános konzultáció végrehajtásával kapcsolatos adminisztráció összetettségét”.
