Hirdetés
greenfo/MTI

A washingtoni kormányzat által felkért tudósok attól tartanak, hogy Donald Trump elnök eljelentékteleníti a klímaváltozásról készült jelentésüket – írta a The New York Times című lap. A jelentés ugyan még nem került nyilvánosságra – most terjesztik ugyanis a kormányzat elé -, ám a lap előzetesen részleteket közölt belőle.

A 13 szövetségi környezetvédelmi hivatal és ügynökség által készített összeállítás arra a következtetésre jutott, hogy az amerikaiak máris közvetlenül érzik a globális felmelegedés hatásait, például azt, hogy 1980 óta az Egyesült Államokban gyorsan és drasztikusan emelkedett az átlaghőmérséklet.

Az újság szerint 1500 év óta az elmúlt tíz évben volt a legmelegebb az időjárás.

A tudósok által összeállított jelentés félreérthetetlenül ellentmond Donald Trump és kormánya álláspontjának, miszerint bizonytalan, hogy mi az ember szerepe a klímaváltozásban, amelynek hatásait kormányzati vélemény szerint csupán korlátozottan lehet pontosan előrejelezni. "A légkörtől az óceán mélyéig bővelkedünk a klímaváltozás bizonyítékaiban" – idéz a lap a dokumentumból, amelynek szerzői megjegyzik, hogy tudósok tízezreinek tanulmányai már dokumentálták a klímaváltozás érzékelhető és látható következményeit. "Több bizonyíték mutatja, hogy az emberi tevékenység, különösen az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátása felelős elsődlegesen a nemrégiben megfigyelt klímaváltozásért" – fogalmaznak a jelentés összeállítói. Rámutatnak többek között arra is, hogy az átlaghőmérséklet még abban az esetben is 0,3 százalékkal növekedne ebben az évszázadban, ha az emberiség azonnal felhagyna a káros gázok kibocsátásával.

Előrejelzéseik szerint azonban amennyiben a helyzet változatlan marad, a Föld légkörének hőmérséklete 2 Celsius fokkal emelkedik. A jelentés szerint a még látszólag csekély globális hőmérséklet-változásnak is nagyon komoly következményei vannak: például erőteljesebb és hosszabb ideig tartó hőség, intenzívebb viharok és esőzések, a korallzátonyok gyorsabb pusztulása. A tudósok egyik fontos megállapítása szerint a manapság tapasztalható szélsőséges időjárás szintén a klímaváltozásnak tulajdonítható.

Az elemzést az Országos Klímabecslés (NCA) nevű kormányzati szervezet készítette, amely minden évben közzéteszi kutatásai, felmérései eredményeit. Az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia már jóváhagyta az idei értékelést, és a szerzők most a kormányzat jóváhagyását várják, hogy nyilvánosságra hozhassák. Katharine Hayhoe, a texasi Tech University (műegyetem) politikatudományokkal foglalkozó professzora a The New York Timesnak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a jelentéssel "a klímaváltozással foglalkozó legátfogóbb tudományos összegzés" vár közzétételre. Egy másik tudós, aki részt vett a munkálatokban, névtelenséget kérve azt mondta a lapnak: a tudósközösség attól tart, hogy a jelentésben foglaltakat a kormányzat egyszerűen elhallgatja. A Fehér Ház és a Környezetvédelmi Hivatal (EPA) egyelőre nem kívánta kommentálni a jelentésben foglaltakat. AZ EPA vezetője, Scott Pruitt már többször kifejtette: nem hisz abban, hogy a széndioxid-kibocsátás az elsődleges okozója a globális felmelegedésnek.

Trumpista klímakezelés: cenzúra

Trumpista klímakezelés: cenzúra

Különös eligazítást kaptak az USA Mezőgazdasági Minisztériumának munkatársai Donald Trump elnöki beiktatását követően – a hivatal alkalmazottai küldött emailban azt ajánlja a minisztérium alkalmazottainak, hogy kerüljék a "klímaváltozás" terminus alkalmazását, ehelyett a "szélsőséges időjárás" kifejezést használják, de emellett egy komplett listát tartalmaz az elkerülendő és a helyettük használható kifejezésekről.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás